Elhunyt a countryzene dalos krónikása

SPOTIFY HÍREK – 79 évesen hunyt el Merle Haggard, a country műfaj egyik legjelentősebb képviselője április hatodikán, szerdán, Kaliforniában. Ugyan eleinte légből kapott rémhírnek tűnt csupán, viszont Haggard menedzsere megerősítette a hírt, miszerint a 79 éves énekes tüdőgyulladásban elhunyt. Az énekes először 2008-ban fordult orvoshoz a problémával, és hosszú ideig korházban ápolták, de sajnos a végleges felépülés nem következett be, az utóbbi időkben pedig egyre csak rosszabb lett a helyzet.

Az április 6-án született énekes 1937-ben látta meg a napvilágot Oildale-ben, Kalifornia államban. 9 éves korában elveszítette apját, tinédzser korára pedig bűnöző lett belőle. Még be sem töltötte a húszat, amikor három év letöltendőre ítélte a bíróság, amit a San Quentin börtönben kellett letöltenie. A börtönben láthatta Johnny Cash egyik előadását, ami később őt magát is a zenei pályára terelte. Amikor Cash fellépéséről kérdezték azt mondta, hogy sorsfordító eseménye volt a koncert az életének.

Merle Haggard az alapjában véve akusztikus műfajt elektronikus hangszerre adaptálta, sajátos, bluesos stílust, a Bakersville Soundot hozta létre. Első lemeze 1962-ben került kiadásra. Első ismert dalának címe: Skid Row. Neve széles körben akkor vált ismertté, amikor a Capitol szerződtette a hatvanas évek első felében. Ezt követően számos dala is felkerült a Top 40-es listára.

Legismertebb dalai: a Sam Hill, az I,m a Lonesome Fugitive, a Hungry Eyes, a The Bottle Let Me Down, a Killer, a Three Theme, a Mama Tried, a Sing Me Back Home, a The Legend of Bonnie and Clyde és a The Working Man Blues. Amerika-szerte a hatalmas népszerűségét az is mutatja, hogy több mint száz lemeze született. Tizenöt albuma, közel negyven kislemeze volt listavezető, és nemcsak countrylistákat, de a poplistákat is meg tudta hódítani.

Haggard három Grammy díjat is kapott, és ő volt az egyetlen kaliforniai születésű tagja, a Country Music Hall of Fame-nek. Az énekes az ötödik feleségét, és hat gyermeket hagyott hátra.

Spread the love
Avatar photo
Kese is a young talented writer and music producer from Hungary. He loves any styles of music, and movies too. In his free-time he plays action & adventure games.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu