PS4K? A Bioware alapítójának meg van róla a véleménye!

A Sony-ról már többször is hallottuk, hogy ők csendben egy újabb PlayStation 4-en dolgoznak, illetve a Microsoft is készülhet valamivel a kulisszák mögött még az Xbox-főnök Phil Spencer tiltakozása ellenére is. A „frissítő” megközelítésről van egy-két gondolata a Bioware alapítójának is.

Greg Zeschuk, aki a közelmúltban visszavonult, az egyik alapító tagja volt a Biowarenek, amelynek a Mass Effect és Dragon Age játékokat köszönhettük az utóbbi évtizedben. Zeschuk szerint ha egy fejlesztőnek két külön specifikációra kellene fejlesztenie ugyanazt a játékot (ugye a PS4K támogatná az ultra HD felbontást, a sima PS4 pedig nem). Hozzátette, hogy ebből csak baj lenne – példaként felhozta az első Xboxot, amelyben a Microsoft többféle DVD-meghajtót használt, így más teljesítményt mutathatott fel két konzol. Zeschuk szerint az, hogy fixen megvannak a konzolok specifikációi, a fejlesztőknek adnak kevesebb okot a fejtörésre, a generáció közepén történő módosítás pedig nem lenne jó ötlet.

„Nem hiszem, hogy a vásárlók követni tudnák az Apple példáját, hogy a generáció közepén hoznak elő egy frissítést.” – több értelemben is egyet lehet érteni Zeschukkal, nem?

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu