Daredevil 1. és 2. évad – A vak igazságosztó

SOROZAT KRITIKA – Mikor a Netflix és a Marvel bejelentették, hogy közös útra lépnek, és elkészítenek négy, különálló sorozatot egy csapat C-kategóriás Marvel hősről, majd végül kapnak egy óriási Avengers-szerű közös történeti szálat nem kevés aggodalommal tekintettem a közelgő jövő elé. A szkeptikus hozzáállásom sokáig meg is maradt a sorozatokkal kapcsolatban, de az új, érdekes karakterek, amik ezzel csatlakoztak a Marvel „mozi-univerzumához” mégis kellőképp érdekesnek és szerethetőnek bizonyultak.

Miután sikeresen átestem a Netflix féle Daredevil első évadján, majd az előző hónapban egyetlen nap alatt megettem a második évadot már elmondhatom, hogy ez lett minden idők legjobb szuperhős sorozata. Amíg a S.H.I.E.L.D Ügynökei egy erős „elmegy” kategóriát képvisel a szememben, és nagyon kevés értelmes rosszfiút vonultat fel, addig a Daredevil már az első évaddal, és Vincent D’onofrio-val sikeresen megvett kilóra.

„Én vagyok az éjszaka.”

Szóval mi is pontosan Daredevil? Először is egy elbukott Ben Affleck filmben ismerhették meg a mozi-kedvelők, ami nem csak Daredevil alakját mutatta be, de felkonferálta Elektra karakterét is. Ahogy a képregényben is, úgy a sorozatban is Daredevil leginkább egy „kicsit-csóróbb” Batman-nek látszik, néhány kényszerű történeti módosítással. Matthew Murdock egy védőügyvéd New York-ban. Legalábbis nappal Éjjel viszont (nem… nem lesz farkasember) ő Daredevil, egy mitikus hős, aki az utcákat járva segíti a polgárokat, ha azoknak szüksége van rá.

Úgy hangzik, mintha tényleg a Batman alapjait fektettük volna le, de van egy kulcsfontosságú eltérés a DC és a Marvel hősei között, ami pedig nem más, mint, hogy Daredevil sokkal emberibb, sokkal valóságosabb.  Persze egy NYC-beli ügyvéd sem semmi, de ő nem multimilliomos high-tech cuccokkal felszerelve és mesebeli járgányt hajtva, aki minden egyes szereplésével új gyerekkort kap. Nem, ő egy vak pasas aki otthon van a harcművészetekben, aki folyton a csőd szélén táncol, és még el is verik őt. Ebből látszik, hogy az ő karaktere sokkal emberközelibb, mint Batman figurája.

Attól, hogy vak, még képes felvenni a harcot a rosszakkal, de a széria folyamán nem sokat fejlődik, és úgy érződik egy-egy epizód, ami gyakorlással megy el nem ártana, hogy ne kelljen megnéznünk Matthew Murdock kiütését újra és újra.

So what is exactly Daredevil? Well for one it was a failed movie in which Ben Affleck butchered the character, and also ruined Elektra.

Korrupció…

Az első évad felépítette a világ alapjait NYC-ban, ezalatt pedig több ponton még az alapanyagát is sikeresen túlszárnyalta. A korrupció megnyilvánulása nagyon hatásos, láthatjuk ahogy embereket dobnak az utcára otthonaikból. Daredevil és Karen Page (Deborah Ann Woll) útjai összefutnak, majd onnan követi főhősünk a kusza ösvényt egészen Kingpin-ig. Amíg ez a történet fő szála, addig rengeteg al- történeti szálat követhetünk végig, amik más sorozatokat is érintenek, így kanyarintva az egész univerzumot egyre közelebb a végső eseményekhet, amiben összeállnak a szériák karakterei, és együttesen megalapítják a The Defenders-t.

Jó látni ahogy az egyik sorozat eseményei kihatással vannak a többire, mint az Iron Fist, vagy a Luke Cage. Van néhány ballépés is sajnos, ami a sorozatot övezi, ilyen példának okáért, hogy Black Sky már két évad óta várat magára. Ilyen hiba még a többször fejét felütő középszerű alakítás is, ami a Foggy-t alakító színész esetében figyelhető meg a legjobban. Ez a második évadban azért frusztráló, mert az elsőben sokkal minőségibb alakításokkal szembesülhettünk.

Az első évad lezárása adja meg a megfelelő teret az eseményeket követő sorozatoknak, mint a Jessica Jones, Luke Cage és persze Iron Fist. A második évad egy kicsit már keményebb, és istenem, ha valaha egy sorozatról azt gondoltam, hogy a 10-es skálán 11-es pontszámot ér, akkor ez az.

So what is exactly Daredevil? Well for one it was a failed movie in which Ben Affleck butchered the character, and also ruined Elektra.
… és erkölcs

Amíg Ben Affleck és a 2000-es években játszódó Daredevil film nem volt rossz (a rajongók egy részének e-téri igényeit kielégítette), addig egy orbitális hibát vétettek azzal, hogy a The Punisher karakterét Thomas Jane-re szabták, aki komikumot csinált az egyébként kő-kemény figurából. A rajongók nagyobb része már régóta várt egy olyan produkcióra ami normálisan kezeli a karaktert… és igen! Végre megcsinálták!

Számomra kicsit nehéz komolyan venni egy olyan embert, aki fog néhány fegyvert és kicsinálja a komplett maffiát (és egyszer ugye még a Marvel univerzumot is megölte), Frank Castle viszont egy mumusként állította be a Megtorló alakját. Kicsit közelebb kerülhetünk hozzá, megismerhetjük a gondolkodás módját, és minden cselekedete megalapozott. Úgy sétál majd végig a bűnszervezeti tagok holttestjein, hogy végre megbékélhet, megbosszulta családját.

So what is exactly Daredevil? Well for one it was a failed movie in which Ben Affleck butchered the character, and also ruined Elektra.

A második évad alapjaiban sokban hasonlít az elsőhöz, mégis lenyűgöző, hogy mégis miket tesz le önállóan az asztalra. A harcjelenetek jobbak, sokkal brutálisabban megkonferáltak mint az elsőben voltak. A Megtorló jelenetei hihetetlenül jók, Foggy Nelson is sokkal jobban játszott az utóbbi évadban. Karen Page kevésbé tűnik ki, helyette sokkal nagyobb fókuszt helyeznek a belépő Elektra karakterére, ami Matthew Murdock életét még komplikáltabbá teszi.

Nem szeretnék túl sokat elárulni a történet részleteiről, a legjobb élményt nyújtja a stílusában, ami valaha TV képernyőt ért.

So what is exactly Daredevil? Well for one it was a failed movie in which Ben Affleck butchered the character, and also ruined Elektra.

Az a bizonyos 26 óra

A Daredevil első és második évadja egy adrenalinbomba. Ha szereted a remek harcjeleneteket (nem kókler harcművészmozgással), komplikált történettel akkor ezt a sorozatot neked találták ki. Minden akciót reakció követ, minden esemény egy másikat vonz, és minden cselekedetnek már előre érezhetjük a súlyát. Ellentétben a CW sorozatával, A zöld íjásszal, vagy a Flash-el, a Daredevil sokkal valósághűbb, földhözragadtabb.

Szeptember 30.-án, 2016-ban végre Luke Cage is megérkezik, aztán végül Iron Fist is befut, végül pedig eljönnek a védelmezők, szóval lesz mit néznünk a jövőben azokon az alapokon, amit a Daredevil helyezett el.

-Dante-

Daredevil 1. és 2. évad

Rendezés - 9.1
Színészi játék - 7.9
Történet - 8.4
Vizuális világ - 7.8
Hangulat - 8.8

8.4

KIVÁLÓ

A Daredevil első és második évadja egy adrenalinbomba. Ha szereted a remek harcjeleneteket (nem kókler harcművészmozgással), komplikált történettel akkor ezt a sorozatot neked találták ki. Minden akciót reakció követ, minden esemény egy másikat vonz, és minden cselekedetnek már előre érezhetjük a súlyát. Ellentétben a CW sorozatával, A zöld íjásszal, vagy a Flash-el, a Daredevil sokkal valósághűbb, földhözragadtabb.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Holt hősök társasága
Bence is a Senior Staff Writer for our site. He is an avid gamer, that enjoys all genres, from Indie to AAA games. He mostly plays on the PS4 or on the laptop (since some indies get a preview build there faster). Loves obscure Japanese games that no one else dares to review on this site.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu