Kendrick Lamar nem unja a pereskedést

SPOTIFY HÍREK – Újabb pert indítottak Kendrick Lamar ellen, ezúttal az I Do This című dalát találták „összelopkodott” anyagnak. A „Compton rapper” 2013-as kiadványán található alkotásról kiderült, hogy egy 1975-ben megjelent Bill Withers dal (Don’t you want to say) alapmotívumait használja, aminek a jogai a Mattie Music Group tulajdonában vannak. A per nem csak a neves előadót érinti, annak kiadója is megsínyli Lamar újabb ügyeskedését.

Az ügyet először TMZ jelentette, aki felháborítónak találja, hogy a tények ellenére az I Do This továbbra is megvásárolható az internetes platformokon. „Az érintetteket értesítettük, és reméljük, hogy Lamar és kiadója hajlandóak lesznek a komolyabb jogi viták elkerülése érdekében megszüntetni az említett dal értékesítését.” Lamar elismerte, hogy az I Do This alapjaiban tényleg egy másolata az 1975-ben megjelent Making Friends album Don’t you want to say című dalának. Tehát a rapper továbbra is hozza a „kapj el ha tudsz” hozzáállást, és nem zavartatja az miatt magát, mennyire komoly plágium perrel fenyegetik. (Újfent…)

2014-ben is megjárta a hadak útját, akkor Eric Woolfson és team-je, a The Alan Parsons Project perelte őt, a „Keisha Song (Her Pain)” miatt, amit a csapat állítása szerint az „Old and Wise”-című dalukról koppintottak.

Spread the love
Avatar photo
Kese is a young talented writer and music producer from Hungary. He loves any styles of music, and movies too. In his free-time he plays action & adventure games.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu