Friss hírek a Nintendo NX-ról, a Nintendó új konzoljáról! Final Fantasy XV is készülne rá?

A Nintendo új konzoljáról már-már háromnaponta lehet olvasni új pletykákat, részleteket, amiket a nagy N természetesen nem erősít meg, mert hallgat, mint halottaskocsi a parkolóban. Ezúttal két újabb részletről számolunk be.

Először is több játékot is emlegetnek itt-ott az NX-re. A Gamecube egyik korai címe volt a Luigi’s Mansion, a történelem pedig megismételheti önmagát, hiszen a harmadik felvonás az új N konzolra érkezhet. A Final Fantasy XV, amely ugye ősszel jön PS4-re, X1-re és talán PC-re is, szintén ellátogathat az új Nintendo konzolra. Hogy mikor, azt nem tudni, esélyes, hogy késhet a konzol, mivel nem biztos, hogy össze tudnak szedni elég 14nm-es chipet, ami a hardver egyik fontos eleme lenne. Szóval NX 2017-ben?

Az NX kontrollere újra szóba került: lehet rajta majd egy kijelző, hogy TV nélkül is játszhassuk a játékokat. Elvileg bárhonnan el tudjuk érni majd az NX-et, ha standby állapotban van, Wi-Fin és hotspoton keresztül pedig így akár úton hazafelé is mehet majd a játszma, miközben a konzolunk otthon van.

No majd meglátjuk…

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu