Quantum Break – Időgörbület

TESZT – Bár a Quantum Break nem jelent meg PS4-re, de a nagy érdeklődésre való tekintettel nézzünk bele az új Remedy-játékba. A szokásos következett be: nagyobb lett a füstje, mint a lángja, bár ez értékéből nem von le.

 

2013. május 21-e. Az Xbox One leleplezése egy külön rendezvényt kapott. Több okból is emlékezetes maradt – a konzolt inkább médiaeszközként mutatták be, TV, TV, TV, sport, sport, sport, TV. A Call of Duty Ghostsot is itt prezentálták először hivatalosan azzal a kis hazugsággal, hogy új next-gen engine-t kapott, amiről kiderült, hogy nem igaz. (A PlayStation angol hivatalos magazinjának interjújából beszéltek erről, úgyhogy tessék rákeresni.) És persze ott volt a Quantum Break. A Remedy Entertainment a Max Payne-ek és Alan Wake-ek után új kanyart vett.

Az Alan Wake sem volt anno 720p - a 960x544 felbontást ellensúlyozta a 4x MSAA effekt.

Itt idő van

Riverport látványos. Igen, kimondom, szerintem az Xbox One-on egész korrektül fest a Quantum Break, úgyhogy felbontás ide, framerate oda, látványos kinézettel bír a Quantum Break öt aktusának (fejezetének?) összessége. De nem a grafika dönti el, hogy milyen a cucc, tavaly ezt a The Order: 1886 megtaníttatta mindenkivel. Szóval Jack Joyce-ot vehetjük irányításunk alá, de az időutazási kísérletek balul sülnek el, így mind Jack, mind a csúnyarosszgonosz Paul Serene képes megállítani, lelassítani az időt, ami főleg a játékmenetben lesz fontos szerepű.

Ha már játékmenet, az öt Act között egy-egy élőszereplős epizód is elfekszik, az ötödik után nincs értelemszerűen. A kétélű kard oda is, vissza is bedöfött, ugyanis bár parádés kivitelezésűek lettek a jelenetek, egy kicsit túlzásba vitték szerintem őket. A sztori ennek ellenére jó lett, de nem szeretném részletezni, mert ezúttal ezt egyszer (talán kétszer…) át kell élni. (Érdemes viszont keresgélni az eldugott, sztorit részletező tárgyakat.)

Ahogy haladunk előre az akciózásokkal, ahogy jutunk tovább, érződik, hogy nem egy satyna fércmunka dohog a szemeink előtt, ám sajnos a kártyavár összeomlik, s akkor beüt a krach. Nem, nem arra gondolok, hogy az ötös Actban már olyan katonák is vannak, akik lépést tartanak velünk, ha az időt csavargatjuk – ott a kihívás ugrik egy jót -, itt más probléma van.

A PC-s verziót meg kell említenem. Ha nincsen Windows 10, akkor felejtsük el, hogy játsszunk.

A játék ho

Mégis mi a fene ez a lead itt eme sor fölött, kérdezné az olvasó – jogos. Ezzel is szeretném kihangsúlyozni, hogy a játék RÖVID! Persze, érdemes a döntéseinkkel a másik oldalt is választani, de a játékmenet viszonylag átlagos lett, és másodszorra nem biztos az, hogy megvan mindenkiben a késztetés arra, hogy igen, újból nekiesünk a történetnek. Akkor láthatjuk, hogy jéééé, mást mutatnak a tévében ebben a jelenetben! Ja igen, azok a filmecskék szerintem mind legalább negyed órásak.

A puzzlek sem sokat segítenek abban, hogy a játék élettartama nagy legyen, főleg úgy, ha második körre is felkapjuk a Quantum Breaket.

A PC-s verziót meg kell említenem. Ha nincsen Windows 10, akkor felejtsük el, hogy játsszunk.

PC

A PC-s verziót meg kell említenem. Ha nincsen Windows 10, akkor felejtsük el, hogy játsszunk. Kiderült a portról, hogy technikailag LIMITÁLTÁK a PC-s kiadást, amire nem találok szavakat. Na de vissza az Xbox One-os kiadásra, úgy 70 gigabyteot befoglal lazán. Ebből úgy 44-45 giga a jelenetek összessége.

A PC-s verziót meg kell említenem. Ha nincsen Windows 10, akkor felejtsük el, hogy játsszunk.

Jó, de nem maradandó

Hiába lett sikeres a Quantum Break – fú, legsikeresebb Xbox One-os Microsoft Studios játék -, a Remedy ennél sokkal többre hivatott. A történetet nagyon profin összerakták, a hangzás is remek, a grafika is rendben van, de könyörgöm, a stuff nagyon rövid, az újrajátszhatóság pedig csak második végigjátszásra van. Korrekt ötlet, hogy élőszereplős filmekkel is tovább görgetik a sztorit, de az a baj, hogy a játékmenet ellustul, a végére pedig túl későn kap lábra, a puzzlek pedig nem olyan nehezek. Úgyhogy ez mindössze egy jó játék, egy 7-es. PC-n technikailag többre hivatott, ott egy hatost érdemel, meg egy gratulációt nekik, hogy az elfelejtettem belépni a mikroszoftfiókomba gondolatot kalóz szemfedővel díjazzák. Nem venném meg ezt a játékot teljes áron. Ha 8-9 ezer forint körül lesz, akkor talán.

-V-

A játékot a KonzolKirály.hu webáruház bocsátotta rendelkezésünkre!

konzolk2

Pro:

+ Nagyon jó történet
+ Remek stáb
+ Látványra egész korrekt (PC-n pedig még jobb!)

Kontra:

– A játék rövid
– Csak a végére kezd komoly lenni
– Az élőszereplős dolgokkal talán átestek a ló túloldalára


Kiadó: Microsoft Game Studios

Fejlesztő: Remedy Entertainment

Stílus: TPS akció

Megjelenés: 2016. április 5.

Quantum Break

Játékélmény - 5.5
Grafika - 9
Történet - 9
Zene/Audio - 7.9
Hangulat - 5.1

7.3

Ebben a játékban több volt. A legvégére tartogatni az izgalmakat nem volt jó lépés.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu