Elhunyt Prince, a popzene szupersztárja

SPOTIFY HÍREK — 57 éves korában elhunyt Prince, amerikai énekes, producer, dalszövegíró. Az első hír szerint egy ismeretlen férfi holtestét találták meg a Prince minnesotai ingatlanján, majd a TMZ.com írta meg elsőként, hogy a halott férfi nem más, mint maga a popsztár. Nem sokkal később az énekes sajtósa, Yvette Noel-Schure is megerősítette az AP hírügynökségnek Prince halálát. A halál körülményei még nem világosak, a rendőrség egyelőre nyomoz az ügyben.

A Chanhassenben lévő Paisley Park nevű stúdió-komplexumhoz csütörtök reggel hívták a mentőket, de mire kiérték már nem sikerült újra-élesztéssel megmenteni az 57 éves popsztárt.

A legendás énekes karrierje során százmillió lemezt adott el, és hét Grammy-díjat nyert. 2011 járt először Magyarországon, amikor a Sziget Fesztiválon adott koncertet. Prince-ről nem csak zenésztársai, de Barack Obama is megemlékezett.

A CNN információi szerint Prince már április elején rosszul érezte magát, ezért az atlantai koncertjét is le kellett mondani. A show-t aztán utólag megtartották, de a sztár közvetlenül utána rosszul lett, ezért magángépének azonnal le kellett szállnia Illinois-ban. Állítólag ezután azt üzente rajongóinak, hogy jól van. A TMZ hírportál információi alapján az énekes influenzás volt.

Prince Rogers Nelson 1958-ban született Minneapolisban, apja dzsesszzongorista, anyja dzsesszénekesnő volt. Hétéves korában szülei elváltak, a kis Prince pedig felváltva hol az anyjánál, hol az apjánál lakott. Gyerekkorában zongorán a tévében hallott dallamokat kezdte utánozni.

Pályafutása elején többek között James Brown, Jimi Hendrix, Earth Wind & Fire, The Beatles, The Rolling Stones és a Led Zeppelin voltak rá hatással. Első két albumát a R’n’B és a pop hangzás jellemezte. E lemezek felvételekor gyakorlatilag minden hangszeren ő játszott. 1980-as Dirty Mind albumától számítják ún. Minneapolis sound korszakát, mely sajátos keveréke a funky, rock, pop, szintipop és new wave hangzásnak. Munkásságában fentiek mellett a soul, blues, pszichedelikus, dzsessz, hip hop is megjelennek. Prince-re jellemző a zenei stílusokkal folytatott kísérletezés, extravagáns és nagyvonalú színpadi megjelenés, és – főleg a 80-as években – gyakran szókimondó, szexuális témájú szövegek felbukkanása.

ps4pro-prince-1

Az 1980-as Dirty Mind-on a Head[3] az orális szexről, és a Sister egy vérfertőző kapcsolatról gyorsan megalapozta Prince szexközpontú imidzsét, egyszersmind a rádiók alig találtak lejátszató szövegű dalokat.[2] A Purple Rain albumon szereplő Darling Nikki szövegének[4] nagy szerepe volt az USA-ban a Parental Advisory: Explicit Lyrics matricák kötelező bevezetésében.

Miután Al Gore felesége belehallgatott a 12 éves lányának vásárolt albumba, kezdeményezte a zeneipari szigorítást.[5] Az ebben az időben született alkotásaival, a Purple Rain és a Sign ‘o’ the Times című albumokkal vált világszerte ismert sztárrá. Az 1990-es években rap elemekkel bővítette zenéjét, majd két dzsessz ihletésű lemezt (2001- The Rainbow Children, 2003 – N.E.W.S.) jelentetett meg.

Ezt követően két lemeze (Musicology; 3121) ismét poposabb, mainstream zenei stílusban készült. Azóta is folyamatosan, gyakorlatilag évente adja ki új lemezeit, aktívan koncertezik saját formációival.1984-ben készített „Purple Rain” című koncertfilmjének betétdalaiért Oscar-díjat kapott. Under the Cherry Moon című második filmje bemutatásakor megbukott, később viszont kultuszfilm lett. Harmadik filmje, a Graffiti Bridge mérsékelt sikert aratott.

Magyarországon a 80-90-es években szélesebb körben csak Purple Rain c. albumának dalai, azok közül is a címadó Purple Rain vált ismertté. A Petőfi Rádió Prince európai áttörését követően, 1987-ben Herskovits Iván szerkesztésében életműsorozatot sugárzott Prince alkotásaiból, amelyben olyan ritkaságok is elhangzottak, mint a hivatalos Prince diszkográfiákban nem szereplő Minneapolis Genius, és a Chocolate Box albumok.

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu