Film készül a nyolcvanas évek árkád és konzoljátékából, a Shinobiból!

MOZI HÍREK – Marc Platt producer (Scott Pilgrim) adaptálni akarja széles vászonra (pixelek nélkül) a Shinobi című árkádjátékot, amely a nyolcvanas és kilencvenes években volt nagy sláger a játéktermekben, illetve olyan ősrégi konzolokon, mint a SEGA Master System, a Commodore 64, vagy az Amstrad CPC.

Talán ez elsőre megmosolyogtatónak hangzik, de Platt nem ócska filmeket producereként dolgozott eddig sem, hiszen olyan filmek állnak mögötte, mint a Scott Pilgrim, a Drive, vagy A kémek hídja. Platt magával a játékot egykor kiadó és még mindig fennálló SEGA-val állapodott meg, hogy együttműködnek majd a Shinobi adaptálása során.

A Shinobi 1987-ben, játéktermi, „pénz-bedobálós”, árkád gépként látott napvilágot, majd sorra követték a konzolos adaptációk és olyan folytatások, mint a The Revenge of Shinobi Genesis-e, vagy a Shinobi PlayStation 2-őn. A legutóbbi Shinobi játék megjelenésének is már öt éve: 2011-ben dobálhattuk a csillagokat egy Nintendo 3DS-re (kis kézikonzolra) megjelent – elég gyorsan feledésbe merült – akciójátékban.

Marc Platt alapvető koncepciója, hogy egy olyan nindzsás filmet készítsen, „amelyet moziban még sosem láttunk!”

Viccesnek találod! Akkor most kapaszkodj! Film készül a Sonic the Hedgehog játékokból is! (Ezt még maga a SEGA jelentette be februárban.) Ez egy animációs film lesz és a Sony Pictures-szel karöltve adják majd ki.

Mindenesetre egy láthattok egy játékmenet videót az ősrégi Shinobi-ból. Ti kire osztanátok a főszereplő nindzsa szerepét?

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu