TESZT – A második King’s Quest fejezet mekkora visszaesés volt az első után. Kicsit vonakodva láttam, hogy a The Odd Gentlemen elkészült az új felvonással, de szerencsémre nem kellett csalódnom a végeredményben. Újra jó úton jár Graham király, aki szíve párját keresi a Once Upon A Climbban.

Már az epizód legeleje is biztató volt, ahogy a három időszakot átölelő erdő is egy kreatív puzzle megoldására várt a baglyokkal. Naná, hogy már itt elkezdett Graham szóvicceket használni (de még mennyit!), és mivel később sem fárad el a humor, ki lehet mondani, hogy ebből a szemszögből a Once Upon A Climb helyre talált, aminek kifejezetten örülök.

Fel is ég, le is ég

Egy rejtélyes torony, egy magányos király és két hercegnő, akiket meg kell menteni – mégis ki legyen Graham szíve választottja? Ez természetesen a játékos döntésein múlik, de odáig valahogy meg is kell ám találni a kiutat a toronyból, mert az nem fog kiengedni minket.

A történet már leírva is röhögtetésre késztet: a toronyban lakó öreg illető, akinek Hagatha a neve (már ez is egy szóvicc *ledől a székből*), aki elrabolja a hercegnőket, Grahamet is annak hiszi, holott éppenséggel nem néz ki nőiesnek, mert most már elég izmos és kigyúrt lett a harmadik epizódra. (Tehát van látványra is karakterfejlődés: Graham sovány belépőből izmos királlyá gyúródott.)

Bővül a stáb

A második rész, amely szinte végig egy börtönben zajlódott, nem nagyon bővítette a stáblistát, viszont a Once Upon A Climb Hagatha mellett a két hercegnőt, akik Vee és Nesse névre hallgatnak, behoz a történetvezetésbe. A játékmenet is köréjük fonódik, ugyanis a pőzlik (összerakós játékok! Továbbra is Szomszédok utalás! Amúgy ki a fene ejti a puzzle szót ki így?) megoldásaival juthatunk közelebb vagy Vee, vagy Nesse köré, néhol több képernyőt is felölelve pont úgy, mint az elején a bagolyfamíliával.

Mégis inkább úgy tűnt, hogy ezúttal a narratívára helyezte a The Odd Gentlemen a hangsúlyt: az első két részben nagyon sok alkalommal inkább láncreakciót indító feladatokat oldottunk meg, de itt ehelyett a történetvezetésre koncentráltak rá. Nevezhető-e ez problémának? Szerintem nem: változatossá teszi a játékmenetet, igaz, ez valamelyest mégis annak kárára megy.

Visszatérnék a két hercegnőre: Vee az erősebb, őszinte karakter, aki a kihívásokat kedveli, míg Neese inkább a kalandozó, álmodozó típus. Mind a ketten más okból ragadtak a toronyban, úgyhogy az erősségük lett a gyengéjük. Na, ez volt az, amit hiányoltam a második fejezetből: itt ténylegesen lesz hatása, illetve eredménye annak, hogy mit-hol-hogyan csinálok, nem pedig ilyen üres, sablon, nem történt semmi módszerrel jutok el a végére. A fejlesztők szemmel láthatólag komolyan vették a kritikát, ami csak nekünk okozhat önfeledt perceket.

Graham magára talált

Grafikailag is végre kiszabadult a ketrecből a King’s Quest. A második rész zártabb, már-már depresszív módon előadott prezentációjának béklyóját a Once Upon A Climb nemhogy levette a hátáról, hanem rá is taposott, majd jól irányzott lendülettel hajította a kukába azt.

Ráadásul a hangok, a zenék is ugyanúgy megőrizték azt a kedves, bájos, magas színvonalat, ami már-már a King’s Quest névjegyeként is funkcionál. Ezt a szintet kell tartani a későbbiekben, hiszen a szóviccek mellé nem egyszer humor is dukált, és én is párszor tényleg felröhögtem!

Vissza a siker felé

Az első rész óta kicsit szigorúbban osztályzunk, de én tartom a hátam: ez egy jó indulatú nyolcas lett szerintem. Nem korszakalkotó, nem eget rengető produktum, de nagyon jól eltalálták az audiovizualitást, a történetet és a hangulatot. Csak a feladatok nehézségi szintje húzza vissza attól, hogy 8,1 pontot kapjon. A Once Upon A Climb teljes mértékben elfeledtette aggodalmaim, csak azt remélem, hogy a negyedik rész nem lesz megint felejtős, mert eddig jó-rossz-jó szintet rajzolt le Graham görbéje…

-V-

Kiadó: Sierra

Fejlesztő: The Odd Gentlemen

Stílus: Epizodikus, kaland

Megjelenés: 2016. április 26. (PS4, PS3)