Vajon az Aquaman is annyira sötét lesz, mint a Batman V Superman? Lássuk, mit mond a rendező…

MOZI HÍREK – Amikor márciusban mozikba került a Batman Superman ellen, az Aquaman első mozifilmes premierje pusztán egy rövid kameóra korlátozódott. Jason Momoa-t (akit a magyar nézők a Trónok harca első évadjából is ismerhetnek) Az Igazság Ligája – első részben már jóval több időt is kap a filmvásznon, azonban az igazán nagy szerepet az karakter szóló filmjében, az Aquamanben kapja majd.

Egyelőre még kevés részletet lehet tudni arról, hogy a kevésbé ismert DC szuperhősről szóló filmnek mi lesz majd a története, de a Batman Superman ellen meglehetősen sötét hangvétele alapján sokan arra spekulálnak, hogy az Atlantisz uráról szóló filmnél is hasonló hangulatra és képi világra lehet számítani. James Wan, a rendező azonban más információkkal szolgált.

Az Empire-nek adott egy interjújában Wan – kicsit talányos – az előző filmjeinek hangvételére utalt és ebből engedte kikövetkeztetni, hogy az Aquamanben mire lehet számítani. Így nyilatkozott az újságíróknak:

„Nézzék meg a Halálos iramban 7 című filmemet illetve a horrorfilmjeimet. Ebből kitalálhatják, milyen lesz majd Az Aquaman!”

Bár még ez is elég homályos megfogalmazás, a Cinemablend portálja szerint ebből arra lehet következtetni, hogy az Aquaman hangulata valahol a kettő között lesz. Nem lesz súlyos, sötét hangulatú, mint a Batman Superman ellen, de a túlzottan vidám, könnyed hangulat sem lesz rá jellemző.

A Jason Momoa főszereplésével készülő Aquaman mellett a másik főszereplő Johnny Depp neje, Amber Heard lesz.

 

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu