NiOh – Dark Souls klón vagy konkurencia?

ELŐZETES – A Team Ninja és a Koei Tecmo összeállt, hogy elhozza nekünk a legutóbbi Sou… Úgy értem, hogy egy eredeti IP címet mutasson be 2016-ban. A történet Ken-Sama kalandozását hivatott bemutatni, egy karaktert, aki elég közel áll Williams Adams-hez a valóságban. Itt viszont kissé túltöltődött a démonokkal. A demo verzió két szint-re engedett bepillantást, két boss-al. Vajon a későbbiekben lehet valódi kihívója a Souls széria folytatásának, és szétverjük a kontrollert játék közben, vagy ez csak egy újabb pénzkidobásnak ígérkezik? Nos, az alfa verzió felemás érzésekkel hagyott a háta mögött.

 

Kezdjük ott, hogy a NiOh egyáltalán nem olyan új játék, mint ahogyan az hangzik, ugyanis 2004 óta áll fejlesztés alatt. Pontosabban akkor kezdtek bele, aztán egy huzamosabb megszakítás után, 2012-ben a Koei Tecmo bejelentette, hogy a programot végre elkészítik a PlayStation 4-es konzolra. És persze végül idén, 2016 áprilisában kipróbálhattuk az „alfa” verziót. Egy gyors pillantás csupán a rövidke demo a teljes játékba, viszont arra bőségesen elég, hogy nagyjából megjósolhatjuk, mire is számíthatunk a játéktól.

Eleinte, mikor elkezdtem játszani a programmal teljes mértékig úgy éreztem, hogy ez csupán egy rossz Dark Souls kopírozás, idegesítő tutoriálokkal (amik egyáltalán nem lesznek a játékosok segítségére), és kiállhatatlan harcrendszerrel. Aztán az első óra után, átásva magam a menürendszeren a játék egy jobb fordulatot vett. Pengeélen táncolt végig, és sajnos nem is mutat fel semmi újdonságot a Team Ninja csapatától.

The combat is great, albeit frustrating against more than two enemies, and the enemy placement seems unfair at times as you’ll end up dragging four of them in certain encounters.

NiOhhhh…. Mintha tegnap lett volna

A grafika rendben van: semmi kimagaslót nem rak elénk a képernyőre, sőt időnként még csúnyácska is kicsit, még az átvezető mozikban is. Az ellenfelek kemények, ha kettőnél többel szeretnél megmérkőzni egyszerre, akkor biztosíthatlak, hogy csúnya véget érsz, méghozzá darabokban. Szerencsére a kaszabolás lehetősége számodra is adott, méghozzá elég megbízható fegyverarzenállal.

Ide tartoznak a kardok, a fejszék, íjak, kalapácsok és dárdák. A fegyvereket javítanunk is kell használat után, vagy ha ez nem fekszik, akkor újakat szedhetünk fel az elesett ellenségektől. Ugyanez igaz az armor-ra, és lényegében minden tárgyra a játékban. Elég nagy gyalázat, hogy rengeteg időt beleölsz, hogy megtaláld a minőségi tárgyakat, aztán a használatukat követően rohamosan csökkenni kezd a damage pontjuk. Ez sem jelentene problémát, ha egyes fegyverek nem kopnának el olyan gyorsan.

A játékmenet nagyon sok elemében emlékeztetheti a játékosokat a Dark Souls-ra, csupán itt több taktikára lehet számítani. Még ha fel is fejlesztettük karakterünket, még akkor is összefuthatunk olyan ellenféllel, aki a pillanat tört része alatt szed darabokra, csomagol be, és postáz el felmenőinknek, ha nem vagyunk elég körültekintőek.

The joke is that Koei originally announced the game back in 2004!

A szokásos fejlődési rendszer mellett, lehetőségünk van un. Samurai pontokat is elkölteni, hogy újabb skill-eket tudjunk felhasználni démoni oldalunkról. Az ötlet remek, viszont a kivitelezéssel már vannak gondok néhány pontban: a legtöbb skill ugyan jó, viszont néhány nagyon zavaró tud lenni, mint a parry.

Kapunk még a harcunkhoz segédezközöket további tárgyak képében, mint a bombák, kövek (az ellenfelek elcsalásához), talizmánok, tárgyak amik visszaállítják a staminánkat, és a már megszokott életerő feltöltő. Jó ötlet volt a készítőktől, hogy ezeket már a demo-ban is elérhetővé tették, hiszen egy nagy csapatnyi ellenfelet csupán egyenként tudunk felszámolni, ahhoz pedig elengedhetetlenek a kövek.

A stamina rendszer egy kicsit megcsavarintott a megszokotthoz képes. A legtöbb játéktól eltérően, itt NiOh stamináját az R1-esel tudjuk újratölteni egy pillanat alatt. Ez biztosítja, hogy a harcok gördülékenyebben mehessenek végre, így nem feltétlenül kell a stamina helyreállásáig folyamatosan blokkolnunk, vagy épp bukfencezve elugranunk a csapás elől, hogy végül mégis csak eltaláljanak minket.

The combat is great, albeit frustrating against more than two enemies, and the enemy placement seems unfair at times as you’ll end up dragging four of them in certain encounters.

Oooooh, aggódnom kéne?

NiOh egy furcsa helyen van. Sok ember Dark Souls klónnak tartja, pedig van benne elegendő új ötlet ahhoz, hogy különállóként, eredetiként kezelhessük. A harcrendszer remek, noha időnként elég frusztráló kettőnél több ellenfél esetében, és az ellenséges erők elhelyezése is elég unfair-re sikeredett.

Megvannak a maga pozitívumai és negatívumai is, az viszont biztos, hogy a teljes program megjelenéséig egy ígéretes játéknak tűnik.

-Dante-

Ami sikeressé teheti:

+ Tartós nehézségi szint
+ Érdekes harcrendszer
+ A boss-ok nem butítottak

Rémesre is sikeredhet

– Nincs új környezet
– Unfair ellenfél elhelyezés
– Túl kemény boss-ok


Kiadó: Koei Tecmo

Fejlesztő:  Team Ninja

Stílus: Akció RPG

Megjelenés: TBA 2016

Spread the love
Holt hősök társasága
Bence is a Senior Staff Writer for our site. He is an avid gamer, that enjoys all genres, from Indie to AAA games. He mostly plays on the PS4 or on the laptop (since some indies get a preview build there faster). Loves obscure Japanese games that no one else dares to review on this site.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu