Egyszerre rajonganak Kristen Stewart új filmjéért és utálják is Cannes-ban [VIDEO]

MOZI HÍREK – Tavaly a Sils Maria felhőivel Kristen Stewart igazi favorittá vált Cannes-ban, 2016-ban pedig újra egy Olivier Assayas rendezővel közös filmmel, a Personal Shopperrel jelentkeztek a fesztiválon.

A cannes-i filmfesztivál egyik érdekessége, hogy a többi fesztivál udvarias nézőközönségéhez képest itt a nézők kegyetlenül őszinték, és ha nem csípnek egy filmet, azt irgalmatlanul kifütyülik. Míg 2015-ben a Love című 3D-s művészpornó volt a nép gyűlöletének tárgya, idén Kristen Stewartot érte a megtiszteltetés a sztárvilágban játszódó fura kísértetfilmjéért, a Personal Shopperért, ami a sajtóvetítésen akkora elszörnyedést kapott, hogy azt az alkotók nem teszik ki az ablakba.

Ugyanakkor a film mégis kapott néhány egészen istenítő kritikát is a sok elmarasztaló mellett, sőt, az esti vetítésén jó néhány olyan néző is volt, aki állva tapsolt a végén. Ezzel egyértelműen a Personal Shopper lett az idei fesztivál legmegosztóbb filmje.

Egyébként a film érdekes alkotásnak tűnik. Stewart persze még évekig hamut szórhat a fejére majd a Twilightért, pedig igyekszik jobb filmekben szerepelni. Ez is egy jobb fajta kísértettörténetnek tűnik, amiben a nemrég elhalálozott ikertestvérével próbálja felvenni a kapcsolatot, miközben gazdagoknak vásárol stílusos árukat.

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu