TESZT – Gondolom a DOOM, mint videojáték senkinek nem ismeretlen fogalom. Ez az a játék, ami a Wolfenstein átütő sikere után, gyakorlatilag megjelenését követve évekre lefektette az FPS műfaj alappilléreit, hiszen akkoriban minden eleme a játéknak korszakalkotó volt. Sajnos hiába volt szintén forradalmi a 2004-es DOOM 3, a hardcore rajongók nem rajongtak az új horror légkörért és a visszafogottabb tempójú akcióért sem. 12 év hosszú várakozás után most pedig itt az új DOOM … én pedig ennél boldogabb nem is tudom, hogyan lehetnék.

A DOOM-nak soha nem a történet volt az erős oldala, és ez sajnos most sem lesz másképp… de ami van, az szerintem remekül passzol ide és igazából nem is tudom, hogy ebből többet mit lehetne (kellene?) kihozni.

A bolygó neve: Mars

A sorozatra jellemzően most is a Marson járunk, ahol a végtelen energiát kutatva időnként elárasztják a Pokolból érkező seregek a kutatóállomást. Ezekre a támadásokra alapvetően már felkészültebbek vagyunk, de most valami minden eddiginél nagyobb támadás közeleg…

Néma hősünkkel a Pokolban ébredünk fel leláncolva, 10 másodperccel később már loccsan az agy, fegyver kézbe, páncél magunkra és mehet is a móka.

Bizony, a DOOM nem kerülgeti sokáig a kását és egyből előveszi a legerősebb elemét: az akciót. Ami tökéletessé tette a DOOM-ot a 90-es években, az most minden tekintetben a kornak megfelelő köntösben köszön vissza. Ebben a játékban nincs regenerálódó élet, nincs fedezékrendszer, nincs újratöltés, csak a véget nem érő non-stop akció. Ha a mostanában divatos FPS-ek (Call of Duty, Battlefield stb) rajongója vagy, akkor ez nem a Te játékod lesz, ugyanis a mai FPS-ekhez képest meglepően nehéz a játék. Ez nem kifejezetten azért van, mert unfair lenne a játék, sokkal inkább mert jóval pörgősebb, mint a mai játékok 95%-a.

Ez itt a jövő… Hol vannak a modern csúzlik?

Két durrogtatás között akárcsak régen: kulcsokat, titkos helyeket, Classic DOOM 1-2 pályákat (régi grafikával), összegyűjthető tárgyakat stb. keresgélünk. Hozzáteszem, hogy ezekből rengeteg van, és jobban járunk, ha felkutatjuk őket. Amik viszont eddig nem voltak, azok a challengek és fejlesztések. Minden pályán kapunk 3 kihívást, melynek teljesítéséért fegyverfejlesztési pontot kapunk. Ha már fegyverek: gyermeki lelkesedéssel töltött el, hogy minden klasszikust újra a kezünkbe vehetünk.

A szokásos pisztoly, shotgun, gépfegyver mellett lehetőségünk van láncfűrésszel darabokra vágni a rusnya szörnyeket, de előkerül a duplacsövű shotgun, rakétavető, plasma hun, sőt a BFG is. Minden fegyvernek van 2 féle alternatív tüzelési módja (kivéve BFG, láncfűrész és pisztoly), amik elég hasznosak is.

Páncélzatunk képességeit is fejleszthetjük, mellyel több élet, lőszer, páncél Vannak Rune challegek, melyek gyakorlatilag a perkeket hozzák be a játékmenetbe és van köztük olyan is, ami kifejezetten jó segítség lehet (pláne, ha ezeket is felfejlesztjük).

A fegyvereken kívül nagyon fontos a közelharci képességünk, un: glory kill.
Ez gyakorlatilag nem más, mint a legyengült ellenfelek totál elborult és brutális kivégzése. Letépett karok, fejek, lábak és fröcsögő vér… Ez a Glory Kill. Gyakran kell használnunk a képességünket, mert az így kivégzett ellenfelek lőszerrel, páncéllal és élettel ajándékoznak meg minket.

„Döbbenet”

Ez volt az első gondolatom, amikor megláttam elsőnek a játékot. A Bethesda hála istennek nem kezdte el azt a mai trendi divatot, hogy a bejelentéskor bemutatott játék 3 generációval van előrébb, mint a végleges megjelent cím. Nincs másképp itt sem, bármi, amit láttatok a trailerekben az igaz: ez a játék így néz ki és valóban 60 FPS sebességgel hasít minden platformon. Nem fogja elvinni a világ legszebb játékának díját, de azt szilárdan állítom, hogy az egyik legszebb, legoptimalizáltabb motor van alatta mostanság.

A hangokra ugyan ezt tudom elmondani. 5.1-es hangcuccal nyomva a játékot garantálom, hogy nem egyszer fog eszetekbe jutni, hogy kegyetlen jó „metál” zenék vannak a játék alatt, brutális, ahogy szólnak a fegyverek, és kiráz a hideg a hörgő szörnyektől.

A jó grafika és hangok viszont kevesek lennének ehhez a hangulathoz. A grafikusok és designerek kimagasló munkát végeztek. Minden pályának, szörnynek, fegyvernek egyedi hangulata van és mindegyik egy kicsit más élményt ad, annak ellenére, hogy a játékmenet egy pillanatra sem ül le.

Külön tetszett mennyire jól adagolja az ellenségeket a játék a maga 12-15 órája alatt. Szinte minden pályán belép a képbe egy-egy új ellenség, amivel pár pályával később már 20 másikkal zárnak össze.

Rég nem látott ismerős

Ezek a DOOM, Quake, Unreal Tournament szerű multiplayer FPS-ek totálisan kimentek a divatból. Itt is megkapunk mindent, ami akkor jó volt és hozzáadnak valamit, ami ma működik. A játékmódok között nincsenek nagy újdonságok, szerintem aki valaha látott már multiplayer FPS-t, akkor tudja mire számíthat itt is. Team Deathmatch, Domination, Clan Arena (1 életes TDM), Warpath (King of the Hill), Soul Harvest (Kill Confirmed), Freeze (Warpath egy kicsit modosítva).

Valójában ezen a fronton semmi mást nem csinál a játék, mint hozza a régi kötelező elemeket a mai köntösben. A pályák hangulatosak, jól felépítettek, és viszonylag sok is van belőlük.

A kör végén a bezsebelt tapasztalati pontjainknak hála szintet lépünk és itt is új felszereléseket unlockolhatunk ki magunknak. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy olyan jó a multi, hogy rákattanok most életem végéig, de ebbe azért belenéztem jó pár meccs erejéig, ami tőlem már nagy szó.

DOOM – Minecraft Edition

A single és multi mellett bejelentettek még egy Snapmap nevű módot, ami nem más, mint egy pályaszerkesztő. Nagyon egyszerűen lehet megépíteni saját kis elképzeléseinket, sőt, akár új játékmódokat is lehet létrehozni. Ezeket a pályákat könnyen megoszthatjuk a communityvel, akik 2 perc múlva már barangolhatnak is fantáziánk szüleményében.Az ID ezzel szeretné minden platformon összefogni a rajongókat, ami vitán felül az egyik legjobb ötletük volt. Alig várom, hogy valami kreatív brigád megcsinálja az összes Doom 1-2 pályát ezzel az látvánnyal…

DOOM – Switch kiadás: nyárra ideális (BadSector)

A DOOM-ot az utóbbi időben igencsak sokszor elővettem: buszon, metrón, állatorvosnál ülve, sőt, egyszer útközben, a sötétben is, amikor hazamentem. Mivel a DOOM tipikusan az a játék, amit szinte bármikor, bárhol előkaphatsz, ha van egy ötperces szünet, ahol meg kell állnod és várakoznod kell, ezért ilyen helyzetek alkalmával ideális játék. Ami a Switch tablet módjának állandó „rákfenéjét”: a napsütés során a képernyő „elfakulását” illeti, a DOOM egy fokkal toleránsabb ezzel kapcsolatban – bár mondjuk ez pályafüggő, sötétebb pályákon a DOOM is elég nehezen kivehető, időnként élvezhetetlen.

TV-re rakva már sokkal zavaróbb a PS4/PC/XBox verziókhoz képest rendkívül elmosott, életlen grafika és a 60 helyett 30 fps is kifejezetten ront a DOOM élvezeti értékéből – még akkor is, ha már nem nagyon emlékszel a „régire”. A DOOM tehát leginkább azoknak szól, akik „on-the-go” akarnak, viszonylag sötétebb fényviszonyok között „doomozni” egyet, tablet módban, tévére inkább érdemesebb elővenni a korábbi verziók egyikét, ha van rá lehetőség.

Rajongóktól, rajongóknak

Összességében kimagaslóan jó játéknak tartom a DOOM-ot… és nem csak a neve miatt, hanem az miatt az alázat miatt, ahogy a készítők megcsinálták ezt a játékot. Akiknek élénken élnek az emlékei milliónyi apró részletben fog tudni elveszni. Biztos vagyok benne, hogy nem kis rajongók csinálhatták ezt a címet, mert habár van egy-két apróbb hiányosság (ctf mód hol van?!), de összességében ez a legkorrektebb „reboot”, amit láttam a Prince of Persia Sands of Time Trilogy óta.

-Sonny Cavalera-

Kiadó: Bethesda Softworks

Fejlesztő: id Software

Stílus: FPS, horror

Megjelenés: 2016 május 13.