FILMKRITIKA – Az önreflekció, saját magunk elfogadásának hiánya, a családszerzés, vagy elvesztése, a múlttól való elválás – meglepő témák ezek egy szuperhősfilmhez, pedig ez jellemezi az X-Men részeket már a 2000-es legelső film óta. Mégis, ezek a korábban már többször is fellelhető témák még soha nem voltak ennyire hangsúlyosak, mint az X-Men: Apokalipszisben.
Ebben a filmes korszakban, amikor sokszor tömérdek szuperhőst zsúfolnak egyetlen filmben össze, általános probléma, hogy a filmidő korlátai miatt nem jut idő mindegyik csodalény jellemábrázolására, miközben éppen a világ sorsa forog kockán. Ugyanakkor Bryan Singer pontosan ezen a téren rendkívül gondos: hőseinek karaktere mindig kellőképpen ki van dolgozva, céljaik, motivációik úgyszintén. Kár, hogy ez a film – mindettől függetlenül – sajnos mégsem az az „apokalipszis”, a trilógia megkoronázása, amelyre számítottunk.
Marvel idén harmadszorra is
Az X-Men Apokalipszis idén már a harmadik Marvel–film a meglepően nagy sikert aratott Deadpool és Disney-féle Amerika Kapitány: Polgárháború után. Az X-Men – Az eljövendő múlt napjai majdnem 750 dollárt hozott világszerte, így ugyanezt a célszámot belőni tulajdonképpen realisztikus elvárás.
A történet tíz évvel az X-Men – Az eljövendő múlt napjai után játszódik, tehát a hetvenes évek után most már 1983-ben járunk. Ezúttal nincs időutazás, viszont a film egy rendkívül hatásos jelenettel nyit, amely egy ókori egyiptomi szertartásába enged bepillantást, melynek főszereplője Apokaliszis, akit istenként tisztelnek.
Apokalipszis (Oscar Isaac) képében egy antik, legyőzhetetlennek tűnő, isten-szerű gonosz szuperhőst kapunk, aki az egész bolygót fenyegeti, miközben mutánsokat toboroz magának. A bölcs, és kis szuperhősös egyetemét tyúkanyóként istápolgató Charles Xavier professzornak (James McAvoy) ismét szembe kell szállnia a barátból ellenséggé vált Magnatetóval (Michael Fassbedner) mivel az összecsapás során ellenkező oldalakra kerülne. A dühös és gyűlölködő Magneto segíteni akar Apokalipszisnek, hogy az emberi fajt kiírtsák, azért is, amit a szüleivel tettek a koncentrációs táborban és amiatt a tragédia miatt is, ami ebben a filmben éri.
Bosszúvágy
A sztori aránylag komplex, ugyanakkor olyan egyszerű motívumokat használ fel, mint a bosszúvágy, a hatalom, vagy a pusztítás iránt vágy a „sötét” oldalon, illetve az barátságok szövődése, az összetartás, vagy a világmegmentő akarat a jók oldalán. Az egyébként rendkívül megosztó kritikákat kapó film forgatókönyvének valóban elég nagy hibája, hogy például a főgonosz motivációit nem nagyon ismerjük meg, amit pedig megtudunk róla, az még egy szuperhős filmnek is eléggé leegyszerűsített, már-már infantilis.Másrészről bizonyos esetekben nem egészen logikus, hogy egyes kulcsfigurák (például Magneto) miért állnak át hirtelen egyik oldalról a másikra.
A filmbe nehezen beszuszakolt Wolverine kameó is valahogy összecsapott, és egyszerre erőltetett és nevetséges. Az Apokalipszis egyébként tele van szuperhőssel, de Singer és Simon Kinberg szerencsére nagyjából értő kézzel irányítja a történetet, hogy mindenkire jusson kellő idő. Bryan Singer hat X-Men filmet rendezett (a 2006-os X-Men: Az ellenállás vége és a 2011-es X-Men Az elsők nem az ő munkája.) Singer, mint mindig, most is jól érzékelteti, ahogy hősei egyszerre érzik magukat a társadalom kitaszítottjainak is, ugyanakkor fokozatosan barátkoznak meg szuperképességeikkel és találják meg helyüket a világban.
Sajnos emiatt elkerülhetetlen az is, hogy bizonyos témák ismét – már sokadszorra – előkerüljenek. Az egyik mutáns magyarázza a másiknak, hogy a mutációjuk révén válnak egyedivé típusú jelenetet például már sokadszor reciklálják. Mégis, ahogy Singer bemutatja a szuperhősök sérült lelkivilágát, az még mindig egészen egyedi és más szuperhősfilmben ilyesmit ritkán ábrázolnak ennyire értő kézzel.
Túl sok karakter egy filmben
Ugyanakkor azt el kell ismerni, hogy az Apokalipszis annyira sok hőst szerepeltet és oly sok mindent szeretne elmondani, hogy a színészek nem kapnak elég teret ahhoz, hogy saját karakterüket kellően ábrázolni tudják. Igaz, Michael Fassbender, korunk egyik legtehetségesebb férfiszínésze, aki a fiatal Magnetót alakítja még így is, ilyen kevés dialógussal és képes majdnem a maximumot kihozni karakteréből. A szülei halála mellett további tragédia várja ebben a filmben és bár a vele történt események szuperhős filmek rajongói számára eredetinek túlzottan nem nevezhetők, Fassbender azonban épp elég tehetséges ahhoz, hogy a fájdalmat tökéletesen ábrázolni tudja. Sajnos ez a professzionalizmus nem mindenkiről mondható el.
Az Oscar-díjas Jennifer Lawrence, mint Mystique/Raven ugyan rendkívül csábító a „testhez álló” kék make-upjában, de ezzel nagyjából el is mondtunk róla minden pozitívumot ebben a filmben. A sztori szerint mindenki felnéz rá és született vezéregyéniség, de ezt Lawrence unalmas és lapos színészi játékával elég nehezen tudta visszaadni.
A film legnagyobb hibája sajnos, hogy a legerősebbnek szánt karakter: Apokalipszis ábrázolását eléggé összecsapták. Bár Oscar Isaac gesztusaival, tekintetével igyekszik kihozni a figura félelmetes mivoltát, a rendkívül hatásos és jól kidolgozott nyitójelenet után a figura fokozatosan elveszíti erejét, motivációi közhelyesek, a hozzá kötődő jelenetek párbeszédjei úgyszintén. A film beszédes címe ellenére Singer képtelen volt magát az Apokalipszis-figurát kidomborítani.
Az apokalipszis elmaradt
Bizony, el, de az X-Men: Apokalipszis mégis a jobb szuperhős filmek közé sorolható, szóval nem nagyon értem a lehengerlően negatív kritikákat. A végső összecsapást szerintem ügyesen oldották meg, az „elmecsata” szerintem ötletes volt, sokkal hatásosabb és intelligensebb például, mint a Batman Superman ellen végső, gólem elleni harca. Talán nem annyira látványos ez az összecsapás, de mindenképpen ötletesebb, mint amit az ilyen filmekben megszokhattunk.
Singer szerintem összességében jó munkát végzett az Apokalipszissel, és bár ez a film korántsem lett a trilógia apoteózisa, még így is a műfaj jobb darabjai közé tartozik.
-BadSector-
X-Men: Apokalipszis
Színészek - 7.8
Rendezés - 7.4
Történet - 6.8
Látvány - 8.4
Hangulat - 8.6
7.8
JÓ
A végső összecsapást szerintem ügyesen oldották meg, az „elmecsata” szerintem ötletes volt, sokkal hatásosabb és intelligensebb például, mint a Batman Superman ellen végső, gólem elleni harca. Talán nem annyira látványos ez az összecsapás, de mindenképpen ötletesebb, mint amit az ilyen filmekben megszokhattunk.