Dwayne Johnson bombázókkal pózol, Zac Efron pedig hatalmasat zakózik a Baywatch-film legelső képein

MOZI HÍREK – A Paramount közzétette az első hivatalos képet a 2017-ben érkező Baywatch-ból, melynek egyik főszereplője a Szikla, azaz polgári nevén Dwayne Johnson lesz.

Az 1989-ben útjára indult Baywatch című sorozat David Hasselhoff egyik legközismertebb alakítása, amelyből 11 évad, és összesen 241 epizód készült, később pedig különböző spinoff részek is kiegészítették.

Pamela Anderson filmes pályafutásának is ez volt a csúcsa, mint ahogy több kezdő színész is itt futott be igazán, illetve egy teljes generáció nőtt fel a tengerparti kalandokat és a csinos fürdőruhás lányokat stírölve.

ps4pro-baywatch-dwayne-jhonson

Természetesen az Álomgyár nem hagyhatta ki a lehetőséget, és már néhány éve nekiálltak, hogy elkészítsék a Baywatch reboot változatát egy egész estés moziként, Dwayne Johnson főszereplésével.

The Rock” Johnson mindig rajongott a nyilvánosságért és a különböző közösségi médiákat, így már a forgatás megkezdésekor elkezdtek szivárogni a különböző fotók, ám így egy évvel a premier előtt a stúdió kiadta az első hivatalos képet, amelyen a tengerparti csapat pózol.

ps4pro-baywatch-dwayne-jhonson-2

A filmet Seth Gordon rendezi, aki a Förtelmes főnököket is hozta, a stábban pedig még Zac Efron, Alexandra Daddario, Kelly Rohrbach, Ilfenesh Hadera, Priyanka Chopra, Jack Kesy és Amin Joseph tűnnek fel, valamint az eredetiben domborító Pamela Anderson és természetesen David Hasselhoff is tiszteletét teszi a filmben.

ps4pro-baywatch-dwayne-jhonson-3

A rendkívül impozáns képek sorát csak az az egyetlen felvétel rontja kissé, amelyen az imidzséért állandóan aggódó Zac Effron valami irgalmatlanul nagyot zakózik, miközben éppen lelkesen lohol Dwayne Johnson mellett. Dwayne Johnson persze nem hagyta ki a ziccert és úgy felpakolta ezt a képet is, mint annak a rendje. Ez a cselekedet talán még inkább megerősíthette szegény Zac Effronban azt a kialakult képet, amely szerint A Szikla „egy állat”.

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu