Valentino Rossi: The Game – Rossz ív

TESZT – Az idei MotoGP-játékát a Milestone napjaink egyik élő motoros legendája, az olasz Valentino Rossi köré gyúrta. Bár ennek köszönhetően egy-két aspektusban mert újítani az olasz fejlesztőcsapat, ezt csak más dolgok kárára volt képes megtenni, így az évek óta stagnáló játékadaptáció egyet előrelépett, de aztán rögtön hátra is.

 

A MotoGP-t talán egy évtizede aktívan néztem (Akkortájt Talmácsi Gábor a 125cc-ben – ami a mai Moto3 kategória elődje – a KTM-nél, majd a Hondánál volt; 2007-ben került az Aspar Apriliához, ahol bajnok lett), és azért továbbra is igyekszem valamelyest figyelemmel követni a MotoGP kategóriát. Szerencsére ehhez nem a Rossi-játékot kell figyelembe vennem…

Ez mind szép és jó, de ha ennyi műfajt fognak keverni egy játék során, mennyire lesz borzalmas a fizika?

A jó

Idén nincs MotoGP 16, de mégis van – a Rossi-játék ugyanis teljes mértékben magába foglalja mind a három kategóriát és annak összes motorosát, beleértve az azóta sajnos elhunyt Luis Salomot is. A szokásos beállítások, de köztük egy újabb nehézségi szint, a Very Easy is felbukkant, így ezzel, és a vezetési segítségekkel, amiket megszokhattunk már a Milestone-játékokban, tényleg bárkinek lehetősége van világbajnoknak lenni a gyorsasági motoros kategóriák valamelyikében.

Ezeken felül pozitívumnak említeném meg Valentino Rossi akadémiáját is, hiszen nem csak a Moto3/Moto2/MotoGP versenyeken kell helyt állnunk, hanem az olasz világbajnok saját rendezvényein is fel kell mutatnunk teljesítményünket.

Jó, van osztottképernyős multi is, de ennek ellenére ez a játék nem nevezhető fejlődésnek a MotoGP 15 után.

Az akadémia

Többfajta eseményen kell szerepelnünk Vale szárnyai alatt. A Flat Track (magyarul salakpálya) másfajta vezetési stílust igényel, mivel itt csúsztatnunk kell a motorunkat, hogy ne guruljunk le rögtön a pályáról. Ennek az Americana változata kieséses rendszerű: két körös versenyeken az utolsó két pilóta esik ki addig, amíg csak négy versenyző marad, aztán ők egy négy körös futamon döntik el, ki nyeri a rendezvényt. Az Enduranch legalább (!) 12 körös verseny salakpályán, ahol egy kör közelít a két perc felé is.

Ennek az a sajátossága, hogy három körönként le kell állnunk a pálya szélén egy ponton, hogy váltótársunk vegye át a „stafétát” – a karriermód során így akár Rossi bőrébe is bújhatunk! – ez nem egyszerű falat, legalább 23-24 perc egy ilyet lefutni. Rally-zni is tudunk (úgy tűnik, hogy a fejlesztők most igénybe veszik a rally-s tudásukat is, csak ezzel nem érnek sokat el), mégpedig két pályán, a monzain és a misanóin – utóbbiból csak két pálya van, míg az előbbiből kilenc, és ezek a régi pályavezetést is használják. Vezetés közben nem nagyon tűnne fel a különbség, de van azért valamennyi.

A Monza Rally Show kapásból mind a 9 special stage-et elvárja, hogy végigvezessük mitfárerünkkel, és ehhez mindenki egyenautót, egy Ford Fiestát kap – az autónk a pályák között automatikusan kijavításra kerül. A Monza Masters egy speciális körpálya, amin három kört kell mennünk, kieséses rendszerben három meccset kell futnunk; a riválisunk a körpálya másik felén kezd. Itt nincs nyolcas alakzat, csak néhány nagyon szűk hajtűkanyar.

Van még a Drift Race, itt egy Ford Mustangban kell a misanói pálya négy változatának valamelyikén a legtöbb pontot szereznünk. (Hat pálya van, de a négyből kettőnek van visszafele változata is, de azt nem számolnám külön.) A Yamaha YZR R1M-es futamok pedig a Grand Prix pályákon egyenmotoros küzdelmeket ígér, a moci pedig elég gyors!

Jó, van osztottképernyős multi is, de ennek ellenére ez a játék nem nevezhető fejlődésnek a MotoGP 15 után.

A múlt

Na, ezzel kb. le is írtam, miben tér el játékmenetében a Rossi-játék a MotoGP 15-től. Vannak újítások rendesen, és még van mit említenem: a MotoGP/3/2 2016-os komplett stábja mellett a MotoGP 2015-ös pilótáit és motorjait is kipróbálhatjuk, de ez még csak a kezdet: korábbi négyütemű MotoGP pilóták/motorok is elérhetőek 2002-től 2014-ig, és persze az összes szezonbeli Rossi játszható.

Az 500cc-ből, a MotoGP elődjéből is válogathatunk 2000-ből és 2001-ből, illetve kivételként Alex Barros 2002-es Hondája is még ott figyel a kicsit szűk listán. A kétütemű „fél literesek” mellett a 250 és 125cc is még kínál néhány motoros/motor párost: 1996 és 1999 között néhány nevesebb párosítást vezethetünk. Itt megemlíteném, hogy a 2000-es 250cc világbajnok nevét nem úgy kellene írni, hogy Jaque, hanem Jacque, kedves Milestone. Gratulálok az elíráshoz.

Jó, van osztottképernyős multi is, de ennek ellenére ez a játék nem nevezhető fejlődésnek a MotoGP 15 után.

Rossi Experience

A Sebastien Loeb Rally Evóhoz hasonlóan a főszereplő itt is kapott egy külön menüpontot. A Historic Eventsben húsz eseményt kell megnyernünk – megelőzni egy pilótát és tartani egy pontig a vezetést, befejezni a versenyt az első helyen, a riválisunkat időben megelőzni, ilyesmi. Ezért egy halom VR pontot (a játékbeli kreditet) kapunk.

Kihívhatjuk magát „A Doktort” is – Valentino Rossi köridejét meg tudjuk-e dönteni? A Challengesben Rossi választja a pályát, a motort és a köridő megdöntése a feladatunk, ez gyakran cserélődik. A Rossipedia az olasz legenda legfontosabb eseményeit mutatja be az utóbbi két évtizedből. Leírni is hihetetlen, de igaz: 1996-ban debütált Valentino! Bukósisakok, speciális festések, satöbbi – ezeket mind nekünk kell megvenni egy tonna kreditért.

Jó, van osztottképernyős multi is, de ennek ellenére ez a játék nem nevezhető fejlődésnek a MotoGP 15 után.

A karrier

Naná, hogy van karrier. Rossi szárnyai alá kerülve kell a többieknek megmutatni, hogy nem véletlenül kerültünk az akadémiába. Moto3, Moto2, MotoGP szezonok, keverve az akadémia eseményeivel, amiket már korábban leírtam. A versenyek során pilótánk tapasztalati pontokat szerezve szinteket képes lépni. Igen. Hét tulajdonsága fejlődhet: fékezés, esőben/nedves pályán való vezetés, gázadás kezelése, agilitás, kanyarvétel, testtartás, fizikai kondíció – bizony, versenyzőnk elfáradhat a verseny alatt, így pedig nehezebb úton maradnunk.

Ha jók vagyunk, a „nulladik” szezon bevezetése után az első szezon második felében már a MotoGP-ben lehetünk, a szezon végén pedig már Rossi csapattársa lehetünk a gyári Yamahánál. Közben a sikereinkkel „tiszteletet” (ez kell az erősebb csapatokhoz való leszerződéshez), illetve VR-pontokat gyűjtünk; ha az elvárásokat túlteljesítjük, illetve a segédleteket kikapcsoljuk, nagyobb nehézségi szintre rakjuk a játékot, százalékos arányban többet kaphatunk mind a kettőből.

Jó, van osztottképernyős multi is, de ennek ellenére ez a játék nem nevezhető fejlődésnek a MotoGP 15 után.

A rossz

És akkor innentől kezdem sorolni, mi a problémám a játékkal. Kezdjük akkor a karrierrel. A VR-pontokkal mit tudunk venni? A korábban említett Rossi-sisakok/festések mellett a pilótánknak bukósisakot, cipőt és kesztyűt. Ezek mind szépek és jók, de semmi extra hatással nincs ránk, ha a legjobbat megvesszük, tehát konkrétan a falra kenhetjük ezeket. Testreszabás már megint nincsen, ugyanúgy fixen meg van szabva, hogy hány arc, rajtszám közül választhatunk, pedig talán pontosan ezzel lehetne egyedivé gyúrni a motorosunkat. Ebben a Milestone egyszerűen nem tud, vagy inkább azt mondom, hogy NEM AKAR fejlődni. Komolyan olyan nehéz lenne saját bukósisakot is tervezni mondjuk?

A szezon során a jobb oldalt egy ilyen Twitter-feed másolatot láthatunk, amivel interakciónk konkrétan nulla, azt leszámítva, ha Rossi hangfile-jait meghallgatni kívánnánk. (Angolul beszél, úgyhogy ez egy pozitívum az én szememben.) Interakció a többi akadémiataggal nincs. Történet, milyen olyan, a pilóták között nincs. Sőt, szerintem semmi hatása nincs a pilótánk szintlépésének, bár lehet, hogy hosszabb távon már lesz.

Ha azt mondom, hogy van, amiben VISSZAFEJLŐDÖTT a VR46 a MotoGP 15-höz, nem túlzok! A tavalyi részben ugyanis lehetőségünk volt saját csapattal is versenyezni, illetve ilyen adatcsomagokkal tuningolni a motort. Ezt úgy en bloc ki is hagyták az idei részből. Most nem azért, de szerintem a fejlődés nem fejlődés, ha kihagynak egyes funkciókat. Édes jó istenem, mi a fene van a Milestone-nal…

De van még mit mondanom. Az új események (mint a drift pl.) előtt nem játssza le a tutorialt a játék, nem, ezt tessék a menüben megkeresni. Ez olyan hülyeség. Mennyi lett volna megcsinálni ezt, pár perc? Aztán a le mans-i pályán az egyik táblán, ami az első sikán után a bal oldalt van a lejtőn, át lehet hajtani. No comment. A motorosunk továbbra is hirtelen pikk-pakk újra motoron van, semmilyen átmenet nincs, nincs a motorunk után rohanás, úgyhogy ez nem életszerű, mint ahogy az sem, hogy asszem Philip Islanden Lorenzót sikerült belevezetnem a boxutca falába. Szó szerint láttam, hogy félig átment rajta. Ez mi? Ja, azt még nem is mondtam, hogy egy 1996-os eseményen ne kelljen már GoPro reklámtáblát látnom, ami akkoriban tuti, hogy nem volt…

A versenyek után most már boxutcai győzelmi animáció sincsen, pódiumünnepség sincs (pedig ezt valamelyik Superbike játékuk tudta legalább 4-5 éve!), semmilyen élet nincsen a pályán kívül számunkra. Külsős nézetben a hátranézésnél a motorunk elhalkul még mindig (ami szerintem továbbra sem realisztikus, bár ebben talán tévedek), de legalább hallhatjuk így a háttérzenék közül valamelyiket, mert igen, végre van ilyen. Én egy idő után alaposan ráuntam, mert olyan generikus, mint egy teszkó gazdaságos termék a korai 2000-es évekből – inkább hallgattam a Jazzrádiót. (Ez nem fizetett reklám.)

Audiovizuálisan még mindig gyenge a VR46. A motorok hangminősége pontosan ugyanaz, mint eddig, autó-motor, lényegtelen, ugyanaz a szódával talán éppen elmegy színvonal. Látványra meg ez még mindig nem üti meg a mércét. 2016? Nem, inkább 2006. Legalább most nem láttam textúrabetöltést, úgyhogy ebben minden elismerésem a Milestone-é. Fizikája hasonló, mint a többi Milestone játéké.

Jó, van osztottképernyős multi is, de ennek ellenére ez a játék nem nevezhető fejlődésnek a MotoGP 15 után.

Rossi ennél jobbat érdemelt volna

Jó, van osztottképernyős multi is, de ennek ellenére ez a játék nem nevezhető fejlődésnek a MotoGP 15 után. Ha más opciók kárára kerülnek be új lehetőségek egy játékba, az nem fejlődés, az inkább „itt levágunk egy kanyart, talán nem veszik észre” módszer. Ez a játék – most megnézem – ÚRISTEN, 21 ezer forint!?!?!? Nem. NEM. NEM! Ez a játék mocskosul nem ér 21000 pezetát kéremszépen. Öt-hat ezer forintot megér, de a rajongók ne költsenek már legalább két bankjegynyit egy ilyen játékra, amely elmaradott. Hiába Rossi neve, hiába néhány új dolog, másokat kihajítottak a francba.

Majdnem minden téren elavult, gyenge produktum. Az olaszok erre a játékra 8 pontokat adtak a 10-ből. Dobjuk félre már a rajongást Rossi iránt. Tény, hogy én is tisztelem, és remélem, hogy idén sikerül a 10. világbajnoki címét megnyernie, de a Milestone-nak nincs köszönet. Biztos lefizették a hazaiakat, de én nem fogok erre 8/10-et adni. 5/10 ez. Átlagos, semmi több. Ha lett volna motortuningolás és saját csapat, akkor 6/10, de mivel ezeket nem óhajtották belerakni, 5/10. Majdhogynem egy összecsapott, szinte ráerőltetett extra Rossi jelenléte a MotoGP 16-ra, vagy inkább 15,5-re.

Én ezért ötezret adnék MAXIMUM. Rajongóknak csak akkor ajánlom, ha ki akarnak egy rakat pénzt dobni az ablakon.

-V-

A játékot a KonzolKirály.hu webáruház bocsátotta rendelkezésünkre!

konzolk2

Pro:

+ Több kategória, több motor
+ Rossi akadémiája hoz pár extra eseményt
+ Kezdőknek is bőven van sikerélmény

Kontra:

– Más funkciók kárára került be néhány dolog
– Szinte semmiben sem fejlődött
– Mi a motiváció egy szezon után, hogy bárki is újrakezdje?


Kiadó: Milestone

Fejlesztő: Milestone

Stílus: Motorverseny, rally, drift, salakpályás verseny

Megjelenés: 2016. június 16.

Valentino Rossi: The Game

Játékélmény - 4.3
Grafika - 5.9
Fizika - 7
Zene/Audio - 6.3
Hangulat - 4

5.5

KÖZEPES

Újabb gyenge Milestone játék, újabb neves világbajnokkal való próbálkozás, hogy bezsákoljanak pártízezer rajongói eurót.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu