Gran Turismo Sport – Elsőáldozó?

ELŐZETES – A PS2 és a PS3 esetében is az első, adott platformra megjelent Gran Turismo játék nem lett annyira ütős, mint a második. A PS2-n a GT3 ugye viszonylag korán, 2001 nyarán jelent meg, de a PS3-as GT5 már a konzol életciklusának a második felében, 2010 végén, sok késés után érkezett – mindkettőt felülmúlta az azonos platformra érkező folytatás. Ez a trend folytatódhat?

 

A Gran Turismo Sport Kazunori Yamauchi, a GT „atyja” és a Polyphony Digital főnöke szerint grafikailag, a fizikai motor és az audió tekintetében is az eddigi legrealisztikusabb felvonás lesz. Itt főleg az audiót említeném meg – azért ez lehetne talán az egyik hátulütője főleg a korábbi részekben lehet a leginkább feltűnő, hogy a sok autó között „ismétlődő” a hangzás.

Persze elengedhetetlen módon PlayStation VR támogatással fog jönni a Gran Turismo Sport, amely egy bétát is kapni fog a korai 2016-os időszakban. Nem rossz! Az eddig elért 75 millió Gran Turismo eladás még nagyobb lehet!

Sport

Az elnevezés nem véletlen: nem Gran Turismo 7-ként készül ez a rész, illetve két FIA (Nemzetközi Autószövetség) bajnokság is futni fog a játékon belül. Az egyik egy nemzeti kupa lesz, ahol mi magyar zászló alatt futhatunk, míg a másikban a kedvenc gyártónkat képviselhetjük.

A FIA pedig az év végi gáláján a legjobbakat díjazni fogja, így pl. az F1 világbajnokával is pózolhatunk, ha valamelyik kupát megnyerjük! (Ezek a játék Sport Modejában lesznek. A profi versenyeket a GT Sport Live alatt nézhetjük, már-már TV-közvetítésszerű szinten. )

Hidetaka Miyazaki nevéhez fűzödik a Dark Souls széria, illetve a Bloodborne is, hiszen a rendezői pozíciót a legtöbb alkalommal ő töltötte be.

VR

A Gran Turismo Sport azzal is erősít, hogy az októberben érkező PlayStation VR-t is támogatni fogja. Mivel a játék a PSVR boltokba kerülése után jön, így alapból bepattinthatjuk a Blu-rayt a PS4-be (vagy letölthetjük a PS Store-ból, ha digitálisan szerezzük be a játékot), aztán izzíthatjuk a headsetet, ha addigra már beszerezzük azt is.

Ez kell is, hiszen a GTS előtt érkezik a Forza Horizon 3, amely Xbox One-ra és Windows 10-re fog jönni. Igaz, az nem ilyen komoly, FIA által támogatott játék lesz.

Mivel a Gran Turismo Sportról még a májusi hónap során hallani fogunk, talán nem beszél Cardon félre.

Előre

A játék beáll az előrendelőknek extra tartalom vonalba, így kapásból akár egy Le Mans kocsiba is ülhetnek azok, akik korábban befizetnek az újabb adag Polyphony-dózisra. Még valami, ami talán megboríthatja az egészet, szerintem a Limited Edition lesz, ugyanis egy millió kreditet is kap az, aki a drágább, 70 dolláros (errefelé 22 ezer forint körül lesz) verziót kapja fel.

Ezt az egy hetet bőven kibírjuk, lesz mivel játszanunk úgy is.

Új?

Új pályákat ígérnek a fejlesztők, az egyik közülök a Tokyo Expressway lesz, de a klasszikusok sem kerülnek lemaradásra, ugyanis például a Nürburgring Nordschleife is várja majd, hogy koptassuk rajta gumijainkat. További újítás lesz a Livery Editor: saját festéseket hozhatunk létre, így akár kedvenc mondjuk F1-es autónk látványát is átülthetjük a Gran Turismo Sportba.

Remek, kiváló ötletnek tartom! Aztán a Scapes segítségével remekül le is fotózhatjuk a kocsinkat, hiszen a funkció a Travel továbbfejlesztett módja lesz. „Megváltoztathatja azt, ahogy autókat fényképezünk”, ígéri a Polyphony. Nagy ígéret…

A Gran Turismo már majdnem 20 éves, de ahogy idősödik, úgy válik szebbé és korszerűbbé Kazunori Yamauchi gyermeke.

GT6.5?

A Gran Turismo Sportnak jelenleg nincs nagyobb távú célja a FIA-bajnokságon kívül. Így az egyik fontos kérdésem az: hosszabb távon mennyire tudja fenntartani a figyelmet a profikon kívül? A kocaversenyzők (asszem ez a magyar kifejezése a Sunday Drivernek?) hogyan maradnának eme játék mellett hosszabb távon?

Mert azok alapján, amiket eddig láthattunk, mind szép és jó, de olyan a szitu, mint eleinte a No Man’s Sky-nál: kellene valami tartalom, valami körítés. Ha az nincsen, akkor csak a VR tudná a GT Sportot a PS4-ekben tartani azoknak, akik kormány helyett DualShock 4-gyel vezetnek.

A Gran Turismo már majdnem 20 éves, de ahogy idősödik, úgy válik szebbé és korszerűbbé Kazunori Yamauchi gyermeke.

Másik kérdésem: mennyire lesz az elsőáldozó átok jelen? A GT3 és a GT5 sem lett jobb a 4/6 párosnál, és ki tudja, hogy Yamauchi a 7-re mit tartogat. Harmadik kérdés: audióban mennyire tud eszméletlen eredményt felmutatni a fejlesztőcsapat? Zenében jók lehetnek, de a kocsik hangja lesz érdekes. Ha ezeken felül a sérülést sikerül jól kivitelezniük, akkor a Project CARS és az Assetto Corsa mellett a Gran Turismo Sport padlógázzal ki fog jönni.

Egy valamit kell csak Yamauchiéknak tartani: a megjelenési dátumot. Ha kihozzák novemberben, akkor egyrészt a Sony-nak megvan az őszi/karácsonyi időszakra az egyik húzójáték (mert azért ez kell mind a három konzolcégnak, bár most a Nintendo az NX miatt ebből kimaradhat), meg ugye kell az olyan exkluzív, ami miatt beruháznának a vásárlók egy PlayStation 4-re. A Gran Turismo már majdnem 20 éves, de ahogy idősödik, úgy válik szebbé és korszerűbbé Kazunori Yamauchi gyermeke.

-V-

Amitől jó lehet:

+ FIA-bajnokság
+ Látványra nagyon durván néz ki
+ Livery Editor, Scapes

Ami csalódást kelthet:

– Hosszabb távon mennyire tartja fenn a figyelmet?
– Előrendelőknek, Limited Editiont vásárlóknak lépéselőny
– Mennyire lesz üres lufi a GT7 előtt?


Kiadó: Sony Interactive Entertainment, SCEA, SCE Australia

Fejlesztő: Polyphony Digital

Stílus: Autóverseny, szimulátor

Megjelenés: 2016. dec. 31.

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu