Pszichológiai thrillerben játszik Tom Holland, az új Pókember-színész

MOZI HÍREK – A csodálatos Pókembert alakító új ifjú színész: Tom Holland az Amerika kapitány : Polgárháborúban aratott szerepe óta világméretű elismerésnek örvend. Éppen most folynak Pókemberként az első önálló filmjének, a Homecomingnak előkészületei, azonban szerencsére nem akarja magát beskatulyázni, és egy egészen más hangvételű filmben is főbb szerepet játszik.

Eddig olyan filmekben láthattuk már, mint a Majd újra lesz nyár, A lehetetlen, illetve A tenger szívében, most pedig az Edge of Winter című pszichológia thrillerben és drámában szerepel Joel Kinnamannel az Öngyilkos osztag egyik fenegyerekével.

A történet szerint Tom Holland az ifjú Bradley-t alakítja, aki testvérével (Percy Hynes White) megrekednek apjukkal egy túrán (Joel Kinnaman), akit alig egyébként ismernek. A frissen elvált férfi amúgy is rossz passzban van és kiszámíthatatlansága, egyre nyilvánvalóbb erőszakossága kezdi rettegésben tartani a fiúkat, miközben egy távoli kunyhóban ragadtak.

A rendező Rob Conolly, aki először készít önálló filmet, a forgatókönyvben maga a direktor is részt vett, illetve olyan nevek, mint Rachelle Lefevre (A búra alatt) vagy Shiloh Fernander (A gonosz halott). A film augusztus 12-től nyit a mozikban.

Íme a film hivatalos leírása:

Frissen elvált, munkáját elvesztett Elliot Baker (Joel Kinnaman) kétségbeesetten szeretne több időt és kötődést kialakítani fiavival, Bradley-vel (Tom Holland) és Caleb-bel (Percy Hynes White). A családi túrának indult kirándulás hamarosan egy rémálommá válik, miután megrekednek. Arra kényszerülve, hogy egy kunyhóban szálljanak meg, Elliot félelme, hogy elvezítheti a felügyeletet az őrület szélére kergeti. A testvérek hamar ráeszmélnek, hogy apjuk törekvései a biztonságuk érdekében, valójában a legnagyobb veszélyt jelenti számukra.

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu