Szárnyalni kezdett a Nintendo!

Két nap alatt elképesztő profitot realizálhatott a Nintendo.

A Nintendo részvényeinek árfolyama a Pokémon Go-nak köszönhetően hatalmasat ugrott. A kiterjesztett valóság technológiáját használó Pokémonvadász játék miatt a nagy N részvényeinek árfolyama KÉT NAP alatt több mint harminc százalékot ralizott! Ilyesmit talán a NES óta nem is tapasztalhatott a japán cég, úgyhogy ez ritka dolog. Egyes szakértők a cég két nap alatt realizált profitját hét és félmilliárd dollárra becsülik.

Mindezt egy mobilos játék piacra bobásával érte el. Ezek után tényleg csak a fejünket vakarjuk, mert ha ezt produkálja a Pokémon Go, akkor talán maga a Nintendo főnöke, Tatsumi Kimishima is elgondolkodhat azon, hogy minek erőltessék magukat a 3DS utódjával, ha mobilos témakörben ekkora pénzt zsebelhet be.

Mindenesetre bár magyar területen hivatalosan el sem indult a Pokémon Go, már itthon is láthatunk bátor kalandorokat, akiknek útbaeshet egy-két begyűjthető karakter…

Aztán figyelni, nehogy a DroidJack kártevő is a mobilunkra bújjon: az apk-ban ha engedélyt kér az SMS-ek, hívások, telefonkönyv kezeléséhez. hangrögzítéshez, a könyvjelzőinkhez való hozzáféréséhez, és a Wi-Fi ki/bekapcsolásához, akkor bizony a palacsintában nem oda való tényező van.

Letöltő link itt.

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu