Gal Gadot elmondja, hogy szerinte miről szól igazán a Csodanő film

MOZI HÍREK – Az eddig meglehetősen szexista amerikai képregényekben és azok adaptációiban a női szuperhősök egyfajta elnyomás alatt éltek, most viszont az új hollywoodi trendeknek köszönhetően ez a helyzet változni látszik. A Gal Gadot által alakított Wonder Woman például, akit már a Batman Superman ellen  már láthattunk, és nemcsak más filmekben lesz visszatérő karakter, hanem még saját, különálló filmet is kap.

Ráadásul, rendezőnek is egy hölgyet, Patty Jenkinst-t kérték föl, aki egyébként a tipikusan női sorsokról szóló filmeknél már igazi veterán, hiszen ő írta és rendezte 2003-ban a Monster című filmet, amiért Charlize Theron nyert egy Oscart is.

No de térjünk vissza Gal Gadotra, a rendkívül vonzó izreali származású modell és színésznő elárulta, hogy szerinte ez a történet egy kamasz lány nővé válásáról szól. Hogy egy kicsit még támogassa is a rendezőnőt, még azt is hozzátette: „egyértelmű, hogy egy ilyen történetet csak egy olyan rendező tud jól elmondani, aki maga is végigment hasonló változásokon.” A szép színésznő még megemlítette, hogy sok férfi rendezővel dolgozott már pályafutása során, de egy rendezőnővel teljesen más együtt dolgozni, kommunikálni, hiszen így tudnak érzelmekről is beszélgetni.

Mindenesetre a film moziba kerüléséig még bőven lesz ideje a két hölgynek érzelmekről diskurálni, lévén a Csodanő majdnem egy múlva: 2017. június 2-án kerül a mozikba.

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu