Irán: „Pokémon GO AWAY!” 15 másik országba viszont pár napja érkezett meg!

Betiltották Iránban A Pokémon Go Iránban alkalmazást, – írja a BBC News. A tiltást az internetes tartalmakárt felelős tanács hozta meg, ugyanis szerintük nem biztonságos a Niantic által fejlesztett játék, holott júliusban már volt szó arról is, hogy a Nianticcal együttműködnének az iráni hatóságok, akik a fejlesztők válaszára vártak. Ne feledjük, a Nianticban a Google is jelen van tulajdonosoként, és tényleg ki tudja, mennyi adatot szolgáltat be a játék a „vadászokról”l? Ezzel egyébként Észak-Korea után ez a második ország, ahol hasonló okokból tiltják az alkalmazást.

Néhány másik országban már hasonló módon figyelmeztették az embereket arról, hogy ne csüggjenek állandóan okostelefonjaikon azok, akik Pokémonokat gyűjtenének. Indonéziában a rendőrök lettek eltiltva a játéktól szolgálati idejük alatt, de Franciaországban is már lett probléma, ugyanis valaki egy katonai bázisra jutott el vadászata közben, és emiatt őt le is tartóztatták.

Szaúd-Arábiában is már lóg Damoklész kardja a Pokémon Go felett, ugyanis arrafelé korábban már a kártyajátékból is adódott gond, mivel „tiltott képeket” tartalmazott, és a muzulmán vallásban tiltott szerencsejátékról még nem is beszéltünk… ehhez hozzá kell tenni, hogy egy fatwa, egy vallásos rendelet is létrejött a játékkal kapcsolatban. Lesújt ott is a tiltókalapács?

Vajon ki követi a Pokémon Go-tiltásban Iránt?

Ugyanakkor Pokémon nemzetközi rajongói számára jó hír, hogy több országba nemrég érkezett meg a játék. Közép és Dél-Amerikában négy nappal ezelőtt landolt, Dél-Kelet Ázsia és a Csendes-óceáni-szigetek 15 országban pedig két napja tölthető a különféle Google Play-ből és App Store-ból – olvashatjuk a Hardcore Gameren.

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu