A Sport jótékony hatásai

FITTPRO – A témakört két fontos részre lehet osztani, mégpedig az emberi testre, illetve az emberi lélekre gyakorolt hatások vizsgálatára.  Az írásaimban ennek a gondolatnak vezérfonalán fogom bemutatni azokat kutatásokon alapuló tényeket, melyek amellett szólnak, hogy mozogni nem csak érdemes, hanem elengedhetetlen az egészséges emberi szervezet számára.

 

Testre gyakorolt fizikai hatások

Sportolásközben zsírt égethetsz, növelheted az izomtömegedet és ha ezt rendszeresen teszed, akkor edzésről-edzésre egyre jobb lesz az állóképességed is. Ez bizony törvényszerű. Ahhoz, hogy ezeket az eredményeket elérjük, nem kell mást tenni, mint általad kedvelt sportot kiválasztani, és elkezdeni mozogni.

Verejtékezés – méregtelenítés

Tudod, hogy mi történik a szervezetünkkel miközben mozgunk? Elkezdünk verejtékezni is, ami kiváló méregtelenítő hatású, ugyanis izzadságcseppekkel távoznak azok a káros anyagok a szervezetünkből, melyeket naponta beviszünk. Gondolok itt a dohányzásra, vagy éppen az olyan bevásárlóközpontba megvett gyümölcsökre vagy zöldségekre is, melyekről látszik már messziről, hogy tele pumpálták tartósítószerekkel (a többi szervezetre káros anyagokról nem is beszélve).

Sajnos el kell oszlatnom azt a tévhitet, miszerint ha izzadunk, akkor egyben fogyási folyamat is elindul. Mert ez így önmagában nem igaz. Viszont van egy jó hírem. A zsírégetés az edzés intenzitásától függően, az edzés befejezése után még akár 3-4 órán keresztül is eltarthat. Tehát ha például keményen hajtunk egy órán keresztül az edzőteremben, akkor még a mozgás befejezése után javába zajlik a felesleges kalóriák égetése. Ugye hogy ez így milyen jól hangzik?

Vérnyomás – a magas vérmás estén is van megoldás

Sajnos egyre több olyan emberrel találkozom, akik például magas vérnyomással küszködik, viszont a rendszeres mozgás ezen a problémán segíthet. A magas vérnyomásban szenvedőknek ügyelniük kell arra, hogy nem szabad olyan gyakorlatokat végezni, melyek erős pumpáló hatásuk van a testre, pl.: testépítés nagy súlyokkal, sprint futás vagy spining.  Ebben az esetben inkább azt tanácsolom, hogy inkább kellemes és egyenletes tempóban kocogjanak, kerékpározzanak vagy ússzanak. Persze, ezekben a sportokban is kimelegednek, szaporább lesz a pulzusuk, viszont nem fog hirtelen egekbe szökni a vérnyomásuk, viszont érdemes első lépésként szakembertől tanácsot kikérni. (folytatjuk)

-Csánitz Antal-

Amennyiben sportolással kapcsolatos kérdésetek merülne fel, akkor bátran küldjétek el Antinak erre az e-mail címre:[email protected].

Spread the love
Avatar photo
Parzifal is an avid gamer who plays all kinds of games, but his favorites are classic RPGs. He has played games since the early 90''s.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu