Folytatást kaphat a The Evil Within és a Rage?

A Bethesda szerint a két új IP-jük mutatott már olyan eladási adatokat, amik érdemessé tehetnék őket egy folytatásra.

A 2011-ben érkezett Rage, illetve a 2014-ben begurult The Evil Within egyaránt olyan játék, ami nem rendelkezik második résszel, ami manapság nem tekinthető gyakorinak AAA címek esetében. Pete Hines szerint (mostanában elég sokat nyilatkozik a Bethesdás Hines úr) az ausztrál Findernek adott interjújában azt mondta, hogy van esély a folytatásra mind a kettő játékból, mivel anyagilag is kedvező teljesítményt produkáltak.

„Nem beszélhetek a bejelentetlen dolgokról és arról, hogy mit és mit nem tehetünk, mert saját magamat keverem bajba, amikor erről van szó. Amikor a Morrowind Remasterről beszéltünk (ez az Elder Scrolls harmadik része – a szerk.), ha azt mondanám, hogy „nem hiszem, hogy ez bekövetkezhet”, akkor az emberek kiakadnának. Inkább nem erősítek meg semmit, mivel rossz következtetésekre jutnának az emberek. […] Én szerettem a Rage-et és jót szórakoztam vele, de sok minden készül jelenleg. […]”

Hines nyilatkozta nem is arról szól, hogy készülhetnek-e új részek, hanem az itt a kérdés, hogy MIKOR érkeznek.

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu