FILMKRITIKA – Három fiatal rabolja ki sorra az üres lakóházakat, mindent kifosztva, feltörve, meggyalázva. Legújabb célpontjuk egy teljesen elhagyatott, romos ház, amelyben igen komoly pénzösszeg található. A gond csak az, hogy a pénz birtokosa: a vak öregember sohasem hagyja el a lakást. A fiatalok azonban a nagy összeg reményében mégis bevállalják a betörést, elvégre mit árthat egy vak „kisöreg”, nem igaz? Nem igaz…

Fede Alvarez alacsonyabb költségvetésű filmje az elég vacak nyári filmes szuperprodukciós felhozatal után igazi kellemes meglepetés. Az uruguayi származású filmrendező – eredeti címéhez (Don’t Breath) híven – lélegzetvisszafojtva néztük a rendkívül feszesen, elegánsan vágott, profi módon koreografált horror-thrillert, amely kifogástalanul váltogatta a lassú, feszültséggel teli jeleneteket a villámgyors, menekülős akciórészekkel. Bár igazi horrornak a Vaksötét nem nevezhető, ugyanakkor zárt ajtók és sötét szobák a Silent Hill játékok óta nem voltak ennyire félelmetesek.

Bár a rendező Gonosz halott remake-je tekinthető igazi horrorfilmnek, a Vaksötét mégis innovatívabb, izgalmasabb megoldásokkal büszkélkedhet. A legelső jelenetekben azt látjuk, ahogy három detroiti fiatal: Rocky (Jane Levy), egy fiatal anya, az elég bunkó, macho és nagyszájú barátja, Money (Dylan Minette), és az ifjú, ártatlanabbnak tűnő Alex (Daniel Zovatto) gátlástalanul rabolnak ki egy elhagyatott házat.

Könnyű célpont? Nem igazán…

Amikor felfedezik a következő célpontot: egy vak háborús veterán (az Avatárból ismert Stephen Lang alakítja zseniálisan) aki igen tekintélyes pénzösszeget tart otthon, miután egy jogi megállapodás alapján egymillió dollárt fizettek ki neki. Arra számítanak, hogy az öreg pénze könnyű préda lesz, azonban egy nyomorék kisöreg helyett egy őrült, izmos, elképesztően jó kondícióban lévő és rendkívül agresszív embert találnak, akik vakon is sokkal jobban ismeri saját lakásának részeit, mint a három fiatal. A négy karakterből egyik szereplő sem igazán szimpatikus, így ebben a kis kamaradrámában bárki fűbe haraphat.

Ebből az alaphelyzetből kiindulva a Vaksötét igazi kegyetlen macska-egér harccá válik, elképesztően brutális, irgalom nélküli vadászattal és esetenként közelharcokkal. Ahogy az egyre dühösebb vak veterán egyre kegyetlenebb hajtóvadászatot indít ellenük, úgy válik a film egyre feszesebbé, akciódúsabbá.

Ne lélegezz, ne beszélj

Fede Alvarez és Rodo Sayagues forgatókönyve kevés párbeszédet tartalmaz és majdnem az összes dialógus csupán a legszükségesebb események kommentálására vonatkozik. Túl sok beszédre nincs is idő, hiszen szinte jelenetről jelenetre új kihívásoknak kell hőseinknek megfelelni: miközben a vak veterán vadászik rájuk, rettegve szekrényekben bújnak, a ház legrázósabb, szűk részeiben kúsznak-másznak, folyósokon bujkálnak, vagy egy nyáladzó, dühös Rottweiler kutyát próbálnak kikerülni. Egyetlen pillanat pihenés sincs, a forgatókönyv gyilkos tempót diktál.

Naaman Marshall, aki a ház részleteit alkotta, igazi sötét, gyilkos labirintus hozott létre a három fiatalnak, akiket fogva tart a szinte önálló életet élő ház és őrült lakója. A szintén remekül eltalált hangeffektusok csak rátesznek két lapáttal a jól adagolt, szinte állandó feszültségre.

„Elcseszett dolog egy vak fickót kirabolni.”

Legfőbb ellenségük végül az lesz, akit annyira lebecsültek az elején. „Elcseszett dolog egy vak fickót kirabolni.” – figyelmeztet Alex a film elején és gyorsan kiderül, hogy mennyire igaza van. Lang sok szempontból félelmetesebb, mint a szokásos sorozatgyilkos szörnyetegek, vak, üres tekintete, megkínzott arca bármelyikükkel felveszi a versenyt. Viszont a rendező olyan tempót diktál, hogy nincs idő igazán megismerni a karakterek jellemeit.

Ennél a filmnél pedig ez a lényeg: a klausztrofóbiás helyszín, a tökéletes ritmus vágás, a horror-thriller elemek és a feszültség nagyszerű adagolása. A Vaksötét egyértelműen az  év, sőt az utóbbi évek egyik legjobb horrorfilmje.

-BadSector-