Mafia III: Minden, amit a megjelenés utáni tartalomról tudunk

A 2K részletezte, hogy a Hangar 13-nál készülő Mafia III miként fog bővülni az októberi megjelenése után.

Lesznek ingyenes bónuszok is, amikből néhányat már tudunk: új ruhákat, illetve arany fegyverpakkot biztosan kapunk harminc nappal a megjelenés után, de az autóinkat is testreszabhatjuk, amiket benevezhetünk versenyekre, hogy aztán még több tuninglehetőséget, vagy egyéb jutalmat kapjunk. Eddig ennyit mondott a 2K az ingyenes DLC-kről.

A fizetős dolgokról azért részletesebb információkat közöltek. Három sztori DLC-re számíthatunk, és ezeket megvehetjük a Season Pass keretein belül, vagy ha a Mafia III Deluxe és Collector’s Edition kiadására ruházunk be ahelyett, hogy egyenként szerezzük be őket.

Az előbbi esetében az alapjátékot és a Season Passt kapjuk meg 80 dollárért (errefelé 24 ezer forint körül lesz kapható), az utóbbi pedig ezeken felül a játék tracklistáját két bakelitlemezen (ebből a másodikon lesznek a játékhoz komponált zenék), egy művészi könyvet, két művészi képet, két, az 1960-as évek vietnámi háborújában használt replika dögcédulát (utalás Lincoln Clay, a főszereplő háborús múltjára), illetve néhány poháralátétet kapunk 150 dollárért (~44-45 ezer forint lesz itt).

Akkor térjünk rá a három fizetős DLC-re. A Faster, Baby!-ben Lincoln Clay Roxy Laveau-val egyesíti erőit, hogy kiiktasson egy korrupt sheriffet, aki a civil jogi aktivistáknak tesz keresztbe New Bourdeaux-ban. A Sign of the Times egy picit elvontabb történetszálat kap, hiszen James atya (Clay egyik mentora) rituális gyilkosságokkal kapcsolatos nyomozással bíz meg bennünket. A Stones Unturnedben a másik mentor, a CIA-s John Donovan segítségével egy, még Vietnámban elkezdődött harc befejezését valósíthatjuk meg.

A három DLC-t ha egyenként vennénk meg, kb. 40 dollár (11-12 ezer forint) lenne, de a Season Pass-szal csak 30-at (8-9 ezer forint) kell kiperkálnunk. A játék október hetedikén jön PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re.

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu