TESZT – Szögezzük le már a bevezetőben: a Bound tipikusan az a játék, amely sokkal kevésbé akar videojáték, mint igazi műalkotás lenni. Nem az a célja, hogy igazi kihívásokat nyújtson, vagy nagy ügyességet igénylő játékmechanizmusokkal tegye próbára a képességeidet. Ehelyett inkább a látványvilágával és a technikai tudásával akar elkápráztatni, illetve azt is elérni, hogy mélyebb érzelmeket is táplálj a történet, illetve a játék világa iránt.

Igen, ez tipikusan az a játék, amelynek vagy imádni fogod a művészi stílusvilágát, vagy ha nem jön be, akkor jobban jársz, ha kihagyod a Boundot. Sajnos azt is hozzá kell tenni, hogy túl sok játékmechanikai hibát tudunk felróni neki ahhoz, hogy a Journey-höz, vagy az Inside-hoz mérhető mestermunkának tekintsük. Az mindenesetre biztos, hogy ez egy olyan játék, amit művészi igénnyel megáldott (vagy megátkozott) játékosoknak szinte kötelező megnézniük.

A terhes nő és a hercegnő

A Bound egy olyan furcsa cím, amely két idősíkon is mozog: egyaránt szól egy finom, filigrán hercegnő történetéről, aki egy furcsa fantasy világot fedez fel és egy terhes nő álmáról, aki egy elhagyatott tengerparton fekszik.

A hercegnő, aki egy maszkot és furcsa ruhákat visel, balett-táncosnőként is dolgozik. Egy elképesztően eredeti, pszichedelikus világban kell érvényesülnie, amelyik a szemünk előtt rakódik össze, csavarodik a szélrózsa minden irányába, vagy esik darabjaira. Nehéz rájönni, mitől fogjuk jobban az állunkat a padlón keresni: a hercegnő elképesztő mozgásától, animációjától, vagy a szürreális világ állandó mozgásától, pörgésétől.

Az egyik cselekmény valós világban is játszódik, mely során a terhes nő meztelen lábbal küszködik a tengerparton, de a játék zöme az álmaiban játszódik, melyben egyszerre hercegnő és balerina is.

Nem kell igazából sokat agyalnunk a metaforákon: a Bound részben arról is szól, hogy a művészet – a hercegnő—álom – hogyan véd meg az élet legborzalmasabb csapásaitól is.

Felejtsd el Super Mariót, ez művészet

A Journey-hez hasonlóan nem csak a karakterünk mozgása nem csak a játékmenet része, tehát nem csak arról szól, hogy ennek köszönhetően tudunk egyik pontból a másikba eljutni, hanem ez az öröm és öngyógyulás kifejeződése is.

Ez a cím valójában egy igazi 3D platformer, de inkább a szürrealista festmények világát, mint Super Marióét idézi. A hercegnő egy pillangó könnyedségével és kecsességével ugrándozik, siklik, csúszik, de a jobb gamepad-ravasszal táncra is perdül, miközben a felröppenő ruhája szinte páncélként védi minden ártalomtól.

Ezeket az „ártalmakat” pedig nem fogjuk tudni elkerülni, lévén ebben a furcsa, pörgő-forgó, szürreális világban hatalmas furcsa figurák, óriási lángcsóvák, vagy rángatózó csápok, vagy agresszív papírrepülők próbálnak ártani az álomhercegnőnknek. Tudom, ez így leírva kicsit olyan, mintha begombáztam volna, pedig a játék fantasztikus világában ezek a furcsa ellenségek megszokottá válnak.

Parancsokat, utasításokat is fogunk kapni anyánktól, a királynőtől, aki nem lát mást a hercegnőben, mint csupán egy fegyvert a közelgő háborúban és nem szeretett gyermekét. Amikor éppen fontos összecsapás, esemény, vagy jelenet zajlik, a meneküléshez mindig valamilyen táncra, vagy dalra van szükség, hogy továbbjussunk.

Ahogy haladunk előre a játékban, elrejtett, felfedezésre váró emlékekre lelünk. Ezek széttöredezett, statikus jelenetek, amelyek csak akkor állnak össze, amikor belső nézetben vagyunk. Ezek a – gyakran nem túl egyértelmű – emlékfoszlányok mesélik el a hercegnő történetét. Ezeknek köszönhetően tudjuk összerakni a teljes történetet, így fogjuk megérteni, hogy tulajdonképpen miről is szól a teljes történet.

Hardcore gamerek kerüljék

Nagy kár, hogy pont a játékmenetbeli rész a leggyengébb a Boundban. Például a kihívás egészen gyenge – ráadásul szándékosan. A játék állandóan checkpointot tol a képünkbe és mesterséges határokat szab, ezáltal megakadályozva, hogy lezúgjunk, mint a győzelmi zászló.

Ez még önmagában nem lenne akkora tragédia, ha legalább puzzle-részek lennének a játékban és a játékelemek később sem lesznek túlzottan eredetiek, vagy kreatívak. Furcsa, hogy egy művészileg ennyire kifinomult univerzum egy ennyire leegyszerűsített, illetve – mondjuk ki – lebutított játékmenetet takar. A Bound az ellentmondások játék: nézni, ahogy más játszik vele, sokkal nagyobb élvezet, mint játszani vele.

-BadSector-

Kiadó: Sony Interactive Entertainment

Fejlesztő: SCE Santa Monica, Plastic

Stílus: 3D platformer

Megjelenés: 2016. Augusztus 16.