Hivatalosan is bejelentésre került az Assassin’s Creed: The Ezio Collection [VIDEO]

A Ubisoft végre megerősítette mindazt, amit eddig is tudtunk.

A szivárgások ezúttal sem lőttek mellé: a PlayStation 4-re és Xbox One-ra érkező kollekcióban az Assassin’s Creed II-t, a Brotherhoodot, a Revelationst (mindhárom felfrissített grafikával – frame rate-et nem tudjuk még, valószínűleg 30 fps lesz), azok összes egyjátékos DLC-jét, illetve két animációs filmet, az Emberst és a Lineage-et találjuk majd. A multit nem támogatja a The Ezio Collection, ami november tizenhetedikén érkezik 50 euróért (~15 ezer forint).

Ami errefelé sajnos nem nagyon lesz használható, az egy mozijegy: a pakkban ugyanis egy 8 dollárig (~2300-2400 forint) felhasználható mozijegyet kapnak a vásárlók, akik így beülhetnek a december huszonegyedikén érkező Assassin’s Creed filmre.

Lesz gyűjtői kiadás is. Ebben a dobozban a játék mellett a soundtrack legjobb 40 dalát kapjuk meg két lemezen, de három litográfiát, illetve egy Ezio szobrot is kapunk. Az ára 80 euró (~24 ezer forint) és csak az uPlay shopon lehet előrendelni.

A Ubisoft is beáll a kurrens-gen port bizniszbe – ezek után viszont halljuk a részleteket a 2017-es új Assassin’s Creedről!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu