TESZT – Király urunk visszatér, és hozza sajnos a hullámzó formáját. Eddig is sejtettem, hogy a páros részek nem lesznek olyan jók, és igazam lett. A második epizód után a negyedik felvonás is egy picit gyengébb lett. Ez nem valami családépítő tréning, bár ennél talán még az is jobb lehetne…

Graham király története folytatódik, és bár a felszínen továbbra is kellemes élménynek tűnhet a The Odd Gentlemen játéka, egy kicsit közelebbről megvizsgálva az összképet feltűnhet, hogy a kezdeti ringatózás után (ami talán egy kiemelkedő aspektusa lehet a komplett King’s Quest újragondolásnak) gyorsan bezárkózunk. Valahogy úgy, mint két résszel ezelőtt. Sokszor fogom azt a részt referenciaként említeni, és nem is véletlenül.

Família kft.

Grahamnek immáron családja van. A szóviccekből sosem kifogyó, dörzsölt uralkodó most már korosabb, megvan szíve választottja, és már az örökös is a család része. Persze a királyok élete nem csak játék és mese, hiszen Alexander névre hallgató utódunkat elrabolják, ami persze rossz hatással lesz Grahamre.

Alex visszatér 18 évvel később, és miközben elmeséli, hogyan menekült meg, egyeseknek feltűnhet, hogy a King’s Quest 3-at idézi röviden. Jó biccentés a múlt felé. Na igen, de Alex nem preferálja a puzzle-k megoldását apjával szemben, akinek ez persze nem tetszik. Na de mivel is töltjük akkor eme epizód jelentős részét?

Toló

Például tologatással. Rengeteg tologatással. Nagyon rövid idő alatt fárasztóvá és vontatottá válik ez a rész, mert ezúttal nem nagyon kell a fejünket sem törni, mint mondjuk a második részben (hogyan éli túl mindenki a börtönlétet?). És ezt még nem is említettem, de ha esetleg elrontanánk valamelyiket, akkor a korábbi lépéseket újra, és újra, és újra meg kell csinálni.

Talán egyszer el is aludhattam a játék során… mivel az animációk ismétlése is hozzájárult ahhoz, hogy egy idő után már egy csésze teával a közelemben folytattam.

Fehér

A látvány nem olyan rossz… rövid távon. Két-három óra elteltével nem bírtam már azt, hogy minden havas, jegyes, befagyott. Persze, a rész címe erre utalt már korábban is, de itt sem tudtam sokáig tolerálni ezt a monotonitást, pont úgy, mint a 2. fejezetben. (Déjavu? Akár ezt is lehetne mondani… ott hasonlóan bezártság és ismétlődő látványvilág várt.) A jeges labirintus számomra nehezen lesz feledhető.

Dinamikus?

Eddig úgy tűnt, hogy a játék valahol 5-6 pont között lehet a legjobb esetben is. Oda is raknám, de van, ami felemeli a teljes csalódás szintjéről a King’s Quest 4. epizódját. Például a szinkronmunka. Már megint nagyon jó lett! Ennek köszönhetően a hangulat is valamelyest emeltebb, de ezzel szemben már megint fel kell hoznom valamit.

Itt mintha a forgatókönyv írói is elfáradtak volna. Az első rész tündökölt ebben a tekintetben, itt viszont egy kicsit vontatottan bandukolt a brigád. Van egy kis izgalom, poén itt-ott, ám mit ér az egész, ha a teljes epizód szemszögéből nézem a történéseket?

A fináléra több kell

Éppen egy hetes szintet ütött meg a Snow Place Like Home. Alexander feltűnése jó, a szinkron is üt, de azok a tologatós pőzlik (továbbra is Szomszédok-referencia!) annyira elrontják az egészet. Én őszintén bízom abban, hogy a 2017-es tavaszt (mert szerintem a fináléra megint jó öt hónapot kell várnunk) egy remek ötödik résszel nyitjuk majd, mert a King’s Questben több potenciál van, mint a hullámzó 8/7/8/7 szint.

A Tales From The Borderlands, a The Walking Dead: Michonne, és a Life is Strange is egyaránt ugrott egy durvát a végére, és most csak az utóbbi egy év általam játszott epizodikus játékairól beszélek.

A végére ha visszatérnek a fejlesztők arra a színvonalra, amivel nyitottak, magas hangon fejezhetik be a dalt, de most mellélőttek…

-V-

Kiadó: Sierra

Fejlesztő: The Odd Gentlemen

Stílus: Epizódikus, kaland

Megjelenés: 2016. szeptember 27. (PS4, PS3)