FRISSÍTVE – Minden platformon elérhető már az Outlast 2 demója!

FRISSÍTVE: Tegnap a hír írásának pillanatában csak PlayStation 4-re volt elérhető a Red Barrels játékának a demója. Azóta változott a helyzet.

Steamen (itt) is elérhető már a 2017-ben érkező horrorjáték demója.

Figyelem, november elsejéig lehet csak letölteni a demót!

EREDETI: Hoppá, ezt nem vártuk: váratlanul elérhetővé vált a Red Barrels készülő játékából egy demó PlayStation 4-en!

Az európai PlayStation Store-on (itt) már vár is mindenkit az ingyenes demó, ami ráadásul nem is követel olyan sok helyet, hiszen mindössze 5.1 gigabytenyi letöltést igényel. A demót egy burkolt bejelentésben ejtette meg a fejlesztők Facebook oldala (itt), és most már félhetünk is ezerrel a kukoricamezőkön, hiszen ezúttal nem egy elmegyógyintézetben zajlik a történet, ami szerint Blake Langermannt irányítjuk, és feleségünkkel, Lynnel (akivel együtt is dolgozunk) egy Jane Doe névre hallgató terhes nő megölésével kapcsolatban nyomozunk. Így jutunk el az arizonai sivatagba…

Az Outlast 2 2017-ben jön PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re, és minden bizonnyal a másik két platform is nemsokára megkapja a demót.

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu