Nem lesz Péntek 13 játék sem 2016-ban

Újabb hét, újabb 2017-re halasztott játék. Ez manapság a trend, de itt cserébe kapunk valami pluszt…

A Gun Media a Kickstarteren közölte, hogy a sikeresen megfinanszírozott Friday the 13th megjelenését inkább 2017 tavaszára halasztja. Ezzel a plusz idővel a fejlesztőknek (Gun Media, Illfonic) lehetőségük lesz egy egyjátékos módon, illetve offline AI botokon is dolgozni a multiplayer mellett.

Ennek ellenére is két megjelenési dátuma van a Friday the 13th-nek: a multiplayer Tommy Jarvisszal, illetve egy harmadik pályával, a Packanack Lodge-dzsal tavasszal jön, a singleplayer rész pedig a nyáron.

Akik a Kickstarteren támogatták a játékot, esetleg csak előrendelték azt, az egyjátékos módot ingyen fogják megkapni (illetve nekik mind jár az év folyamán egy béta). Akik pedig nem, nekik 40 dollár lesz a digitális ár az emelés után (kb. 12 ezer forint), lemezesen pedig a szokásos 60 maradt (kb. 18 ezer forint).

Ahogy a stúdiófőnök Wes Keltner mondja, „láttuk a közösségi médiumokon, hogy mekkora igény van az egyjátékos módra, illetve Tommy Jarvis feltűnésére, és nem hanyagolhattuk el a rajongók kérését – nagyobbá tesszük a játékot, mivel anyagilag támogatást kaptunk rá.” (Az elért pénzösszeghez képest dupla annyi volt anno a Kickstarteren annak a célja – valaki combos csekket állított ki…)

Egyre inkább üresedik a 2016-os játéklista, és szintúgy telik fel a jövő évi kínálat…

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu