Bajban lehet néhány Ubisoft-főnök: nem éri meg tőzsdecápának lenni?

Nem elég, hogy a Vivendi lassan behálózza őket, de a cégen belül is vannak problémák!

A Kotaku arról írt, hogy a Ubisoft Montreal vezérigazgatóját, Yannis Mallatot és négy másik főnököt az Autorité Des Marches Financiers (AMF), a francia tőzsdefelügyelő bennfentes kereskedéssel vádol.

Az öt főnök 2013. október 15-e előtt hirtelen eladott egy halom részvényt – ez még nem is lenne akkora probléma, de ez után szinte rögtön jött a sokkoló hír, miszerint a Ubisoft a The Crewot és a Watch Dogsot 2014-re rakta át. Ennek hatására a francia cég részvényeinek értéke úgy 25%-ot zuhant is. Na, kik kerestek pénzt a részvények eladásával…? Mallaték! Ezért is nyomoz az AMF körülöttük – szerintük ők már tudtak előre a két játék elhalasztásáról. Mallat a kanadai La Presse-nek adott interjújában azt állítja, hogy nem tudott a két játék késleltetéséről.

A Ubisoft a Kotakunak eljuttatott sajtóközleményéből annyit olvashatunk ki, hogy a céget magát az AMF nem vizsgálja, és a kanadai csapat (ne feledjük, a Ubisoft főhadiszállása Párizsban van!) három tagja kártérítést követel az AMF-től.

Akármi is lesz a történet vége, ez a hír nem vet jó fényt a Ubisoftra…

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu