TESZT – Négy évvel ezelőtt egy maszkos gyilkos, Corvo Attano belopakodott a HD képernyőnkre, hogy ellopja koronáját egy másik fantasy hősnek: Garrettnek a Thief játékokból. A francia Arcane Studios első Dishonored játéka szép sikert aratott és az utána következő Thief játék is képtelen volt visszaszerezni az elhódított első helyet. No de térjünk vissza a jelenbe: végre megérkezett a második rész, melyben Corvo Attano mellett a lányát, az időközben felcseperedett Emily Kaldwint is irányíthatjuk. Az alma pedig nem esett messze a fájától…

Miközben a valós világban négy év telt el, a Dishonored univerzumában már tizenöt esztendöje, hogy Corvo Attano végül győzedelmeskedett és visszaszerezte lánya, Emily Kaldwin számára a trónt, miután anyját meggyilkolták az első rész legelején. Emily azóta kétségekkel teli, de mégis egyszerre okos és szenvedélyes uralkodóvá nőtt fel. Gyilkos képességeit pedig apja alaposan gondosan, alaposan megtanította neki, hogy ha egyszer eljön az idő, amikor szükség lehet rá…

Az alma nem esett messze a fájától? Igen is és nem is…

Miután részt veszünk egy rövid oktató részben, ahol Corvo lányát tanítgatja a gyilkolás és lopakodás fortélyaira, egy teljesen váratlan, drámai puccs következik be. A részleteit nem is akarom elárulni, lényeg, hogy a játék legelején választanunk kell, hogy Emily, vagy apja: Corvo közül kit fogunk majd irányítani a játék során. Az első végigjátszáshoz Corvót választottam, de egészen biztosan végigviszem még Emily-vel is a Dishonored 2-őt.

Bár a történet nagyjából megegyezik mindkét esetben, vannak igencsek erős különbségek a két karakternél a játékmenet tekintetében. Corvo sokkal direktebb, brutálisabb karakter, akinek titkos, mágikus képességei is leginkább az ellenség elintézését, legyilkolását segítik elő. A képességei egyébként nagyjából megegyeznek az első részével: a Blinkkel például ide-oda tudunk teleportálni, a patkányok testébe beköltözve pedig szűk járatokon keresztül beférközve tudunk olyan helyekre eljutni, ahová egyébként nem feltétlen tudnánk elkerülni, legfeljebb csak nagy nehézségek árán. Persze a Dishonored alapvetően lopakodós játék, de „ha ölni kell”, akkor Corvo a brutálisabb karakter.

Vele ellentétben Emily a cselfogás, a bűbáj elegáns, filigrán mestere. A „hipnotizálás” nevű varázslattal rövid ideig elkábíthatjuk ellenfeleinket, az árnyjárás révén pedig a lány szó szerint élő árnyékká változik, így fedezéken kívül is rejtve tud maradni. Ez egyébként egy rendkívül fontos képesség, lévén a Dishonored 2 ellenségei bosszantóan (bár el kell ismerni: reálisan) gyorsan észrevesznek, mint ahogy azt más lopakodós játékokban megszokhattuk.

Nagyon nehéz volt Corvóval rejtve maradni, emiatt is kellett többször brutálisabb eszközökhöz nyúlnom. Emily remek képessége még a doppelganger, amelynek köszönhetően az ellen őrülten elkezdi üldözni Emily varázslattal előállított klónját. Bár Emily blinket nem tud használni, a „messzérésnek” köszönhetően szellemsugárral tudja magát ide-oda rántani, a képesség tehát hasonló.

Itt megjegyzendő, hogy az AI egyébként a játék leggyengébb része: az még nagyjából OK, hogy két hősünket gyorsan kiszúrják, de az a sebesség, ahogy odateleportálnak a többiek, meg egyáltalán, az őrök viselkedése rendkívül gépies, robotszerű, természetellenes.

Vannak különbségek a két karakternél játékmenet tekintetében, olyan szempontból is, hogy ellenségeinkkel hogyan tudunk elbánni. Persze a Dishonored sohasem jutalmazta az agyatlan hentelést és nincs ez másképp a folytatásban sem, de Emily-vel tényleg pórul járhatunk, ha észrevesznek és sarokba szorítanak. Nála nincs mese: minden lépésünket meg kell tervezni, mert ha többen körülvesznek, egész biztosan megölik a lányt. Ugyanakkor a később megtanult képességekkel már Emily tényleg a halál angyalává tud válni, akár Domino varázslattal akár nagyobb csapat ellenséggel szemben is.

Agyő Durnwall, üdvözlégy Karnaca!

A Dishonored 2-ben egy egészen új városban járunk majd, amely nagyon sok tekintetben különbözik az előzőtől. Igen, miután vége a prológusnak, Corvo Attano elhagyja Durnwallt és a déli, napsütötte Karnacába utazik, Emily birodalmának déli szegmensébe. Csakúgy, ahogy Durnwall angliai városokra emlékeztetett, úgy sejlenek fel előtt Karnaca láttán (már aki egy kicsit utazott persze) dél-európai, egzotikus tengerparti városok: Marseille, Nápoly, vagy Velence – csak éppen steampunk köntösbe öltöztetve.

Szinte érezzük, ahogy a sós, tengeri illatot árasztó szellő megcsapja az arcunkat, miközben környezetünkben mindenhol bálnaolaj által meghajtott viktoriánus technológiával találkozunk, a patkányok helyett pedig leginkább a nagyra nőtt, gusztustalan vérlegyekkel kell megküzdenünk.

A városokat emellett sokkal nagyobb számban járják az egymással is beszélgető katonák és polgárok, a luxusépületek falai mögött pedig szintén hemzsegnek a korrupt arisztokraták. A Dishonor 2 lényegesen élettel telibb, mint az előző rész – annak ellenére, hogy ugyanúgy elég jellegzetesen városrészekre van osztva, mint a Deus Ex: Human Revolution Prágája.

Akármerre járunk, titkos járatokkal találkozunk, érdekes könyveket, írásokat olvashatunk, archaikus gépeken lejátszott hangfelvételeket hallgathatunk meg. Ezekből megismerhetjük a környezetünk, a Dishonored univerzumának hátterét, a fontosabb és kevésbe fontosabb karakterek rejtett titkait. Egyértelműen hatalmas munkát végzett ezzel a háttéranyaggal a francia fejlesztőcsapat.

A szív útjai most nem kifürkészhetetlenek

Hősünket egy a kezünkben tartott dobogó „varázsszív” (mely Jessamine, a meggyilkolt császárnő, Corvo egykori szerelméhez és Emily anyjához köthető) által megtalált rúnák segítségével képeséggel is vértezhetjük fel, ezeket pedig később fejleszthetjük is.

A szív segítségével tudunk csontamuletteket is találni, amelyeket magunkra aggatva újabb speciális adottságok birtokosaivá válhatunk. Alapvetően kétféle csontamulettet találunk: az alaptípus csak pozitívumokat hoz, míg a korruptak negatív következményekkel is járnak.

Itt egyébként kicsit elszálltak a fejlesztők, mert annyi helyen szórtak el ilyen amuletteket, hogy ha nekiállnánk ezeket keresgélni, háromszor annyi ideig tartana, amíg egy szinttel végzünk, ráadásul nagyon sok közülük eléggé haszontalan.

Egy kicsit zavaró még az is, hogy amikor már sokféle képesség és fegyver birtokosaivá válunk, a kontrollerrel való irányítás kissé nehézkessé válik, ez pedig a csata hevében, vagy amikor gyorsan kell menekülni, reagálni, elbújni, nem éppen szerencsés. A vívás, védekezés és tűzharc egyébként most is elég körülményes, látszik, hogy a fejlesztők igyekeztek a lopakodásra helyezni a hangsúlyt.

Lélegzetelállító?

Érdekes, hogy a Dishonored pont az a játék, ami mozgás közben tényleg nagyon szép és hangulatos, viszont az álloképeken meglepően gyengének tűnik. Nem tudom, hogy ez pontosan honnan fakad, mindenesetre, az előző rész Unreal Engine 3-ja helyett most már az egyedi „Void” nevű motort használták a fejlesztők, amely az id Tech 5 alapján készült. A végeredmény néha tényleg elképesztően látványos, de leginkább olyan helyeken, amelyek jól meg vannak világítva.

A grafikusok a város gótikus stílusát steampunk elemekkel ötvözték és igazi festői környezetet alakítottak ki, amely sokkal inkább a stílus varázsa és kevésbé a fotorealizmus révén érvényesül. Ez egybéként az előző részre is jellemző volt, ami ezen a téren lényeges újdonság, hogy a fejlesztők az épületbelsőkre sokkal nagyobb gondot fordítottak. Rendkívül fontos szerepe van még a hangoknak, zajoknak, ezt a játékot tényleg érdemes 5.1-es hangfalrendszerrel játszani, nemcsak a hangulat, hanem a taktikai elemek miatt is.

Sajnos az NPC-k karaktermodelleinél már kicsit szertefoszlott a nagy technikai tudás és kreativitás: eléggé elnagyoltak és ráadásul darabosan is mozognak. Persze valamit valamiért: amikor több tucat ilyen NPC-vel találkozunk, a legtöbbször akkor sem zuhan meg a játék framerate-je, még az általunk használt „mezei” PS4-en sem.

Kihagytad az első játékot? Hiba volt!

A Dishonored 2 története alapvetően színvonalas, de azért vannak vele gondok. Először is, ha kihagytad az előző részt és a DLC-ket, akkor kicsit zavaros lesz pár történetbeli elem és fontosabb karakter szerepe, funkciója. Ilyen például az első rész elején meggyilkolt császárnő figurája, aki a szív elővételekor és használatakor állandóan beszél, de aki kihagyta a Dishonored-ot, annak talán inkább bosszantó lesz.

Másik negatívum, hogy a fő történetszál kissé egyszerű és annak ellenére, hogy sok új és régi mellékszereplővel találkozunk, túlságosan is emlékeztet első részére. A sztori írói túlzottan a részletekre és nem a teljes egészre ügyeltek.

Nekem kicsit erőltetett így másodjára ez a „ha sokat ölsz, rossz lesz a játék vége”-féle megoldás is. Nem nagyon szeretem, ha ilyennel presszionálnak, hagy döntsem már én el, milyen játékstílust preferálok!

A fejlesztők becsületére vált a második rész is

A Dishonored 2 negatívumai ellenére is egy igazán hangulatos steampunk játék, nagyszerűen kidolgozott játékmenettel, érdekes karakterekkel. A 2014-es Thief labdába sem rúg mellette, köszönőviszonyban sincsenek, egyértelműen megtartotta tehát koronáját az Arcane Studios csapatának újabb játéka is. Bár persze nem kívánunk rosszat Emily-nek és Corvónak, de csak remélni tudjuk, hogy a sorozat ezen a ponton nem áll meg és legalább trilógia lesz belőle.

-BadSector-

A játékot a KonzolKirály.hu webáruház bocsátotta rendelkezésünkre!

Kiadó: Bethesda Softworks

Fejlesztő: Arcane Studios

Stílus: FPS, akció-kaland

Megjelenés: 2016. November 10.