Még most sem tudni, mi lesz a 25. James Bond-filmmel, viszont Daniel Craig „érdekesen” nyilatkozott

MOZI HÍREK – Egy éve került mozikba a Spectre – A Fantom visszatér című James Bond film, amely a legutolsó a sorozatban – konkrétan a 24. Azóta egyre több, ellentmondásos nyilatkozatot lehet hallani a szériával kapcsolatban. A stúdió állítólag mindent megtesz azért, hogy Daniel Craig még egyszer 007-es öltönyébe bújjon, ugyanakkor még most sincs semmilyen konkrétum arra nézve, hogy ez megtörténik-e, és nem ad nagyobb nyugalmat az a tudat sem, hogy a film producerei sem tudnak többet.

Egy kicsit belekavarva az állóvízbe a brit The Sun írt arról, hogy a film producerei a 25. James Bond film miatt állítólag elég idegesek. A filmnek elvileg 2018 októberében kellene mozikba kerülnie, de ugyanakkor Daniel Craig még most sem adott végleges választ, hogy visszatér-e Bondként, vagy többé nem lesz James Bond. Egy névtelen nyilatkozó erről beszélt:

Daniel Craig és az MGM jelenleg nem tárgyalnak a következő Bond filmről. Az MGM felajánlott egy igencsak tekintélyes gázsit, és arról tárgyalnak a menedzserével, hogy 2017-ben mikor is érne rá forgatni a színész, de Daniellel még nem beszéltek. 2018 októberében már be szeretnék mutatni a filmet, de ez így nehezen fog menni, hogy nincs se Bond-színész, se forgatási időpont, sem bármilyen infó arra vonatkozóan, hogy ezek mikor derülnek ki. Daniel Craig jelenlegi szerződésekkel is szentesített elfoglaltságai szintén fontos szerepet játszanak attól függetlenül, hogy a Sony Pictures végül beszáll-e a gyártásba vagy sem. Túl sok minden lóg még a levegőben, mindenki bizonytalan.

A Sony-nak és az MGM-nek egyébként eddig sikeres volt az együttműködése a Craig-féle Jame Bond filmek során és ebben jelentős szerep jutott a 2012-es Skyfall diadalának. Ez a 23. Bond-mozi film nagy sikert aratott a rajongók és a kritikusok körében egyaránt, továbbá ez volt az első olyan Bond film, amely átlépte az 1 milliárd dolláros bevételt is meglépte.

A Spectre viszont már más történet volt: sokkal inkább megosztotta volt a rajongókat és a kritikusokat egyaránt, és a mozipénztáraknál sem volt oly sikeres, mint a Skyfall, ettől független a maga 880 millió dolláros bevételével ez sem panaszkodhat.

Ugyanakkor a forgatás igencsak kimerítő volt Daniel Craig számára. Nem sokkal a forgatás után egy interjúban hallhattuk tőle azt az azóta híressé vált megjegyzést, hogy inkább „felvágja az ereit”, mint hogy újra James Bond bőrébe bújjon. Ezt a viccesnek szánt beszólását azóta kicsit már megbánta és legutóbb egész más hangnemben nyilatkozott.

„Látszik, hogy tényleg a hülyeség marad meg az emberek fejében, és ez erre poénnak szánt megjegyzésemre is igaz. Konkrétan a forgatás befejezése után mondtam, miután egy évig voltam távol az otthonomtól. Vicces volt, élveztem, de már mindenki elfáradt.  Viszont ahogy én látom, nekem van az egyik legkirályabb munkám a világon.  Addig csinálom, amíg ki nem rúgnak. Ha nekem kellene kiszállnom, nagyon hiányozna.”

Szóval ez nem úgy látszik, mintha Daniel Craig búcsúcsókot intene a James Bond-szerepnek, legfeljebb kicsit felemeli az árat. Egyébként fogadóirodákban még mindig Craig vezeti a listákat, hiába is kaptak szárnyra kaptak pletykák a következő Bond-színészről. Páran például említették a Thor filmekben Lokit alakító Tom Hiddlestont , de mellette Jamie Bell, Aidan Turner, Michael Fassbender, és a rajongók kedvence, Idris Elba nevei is felmerültek. Hab a tortán, hogy mostanában lezajló hollywoodi trend kapcsán még női színésznők neve is felmerült, mint James (Jane?) Bond: Gillian Anderson  és a Trónok harcából ismert Emilia Clarke.

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here sincs 2019.

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu