FILMKRITIKA – Matt Damon, Pedro Pascal, Willem Dafoe és nálunk kevésbé ismert kínai sztárok a főszereplői Yimou Zhang filmjének, amelyet inkább a „legendák” és nem történelmi tények inspiráltak. Az amerikai színészek nyugatról jött gátlástalan zsoldosokat alakítanak, akik a puskapor titkát szeretnék meglovasítani a kínaiaktól. Felejtsd el azonban a valós történelmet ennél a filmnél: a falat támadó szörnyekről szól, akik rendkívül látványos 3D-ben csapnak össze a fal hős védőivel ebben a kifejezetten jól megrendezett, bár kissé egyszerű fantasy filmben.

 

150 millió dollárt kóstált ez a blockbuster film, amelyet rendesen ki is használt a rendező, Yimou Zhang, hiszen A Nagy Fal legalább olyan látványelemekben bővelkedik, mint a legrangosabb hollywoodi sikermozik. Bár a film kontextusa és témája révén természetesen valóságos történelmi elemeket is felvonultat, ugyanakkor A Nagy Fal mégis inkább egy fantasy háborús filmnek tekinthető, amely engem egyébként olyan Blizzard játékok univerzumára és szörnyeire, hőseire emlékeztetett, mint a Warcraft és a Starcraft számítógépes játékok világa, melyek egyébként hatalmas népszerűségnek örvendenek Kínában. Az országban egyébként a Warcraft mozi is nagy kasszasikert aratott, amelynél ez a történelmi alapokon nyugvó kínai „utánérzésnek” is tekinthető fantasy film fényévekkel jobban sikerült.

Fehérebbre mosott karakterek, mint Ágnes asszony ruhája?

A filmet még moziba kerülése előtt rengeteg – botránnyá is dagadt – kritika érte, hogy „úristen, mekkora „whitewashing” ez már!”, hogy ebben a kínai szuperprodukcióban európai színészek alakítják a főszerepeket, akik megmentik Kínát a sárkányoktól. Nos, egyértelműen az a véleményem, hogy ez a felfújt műbalhé minden valóságalapot nélkülöz, lévén a három amerikai színész: Matt Damon, Pedro Pascal és Williem Dafoe karaktere – külföldi zsoldosok, akik azért jöttek a középkori Kínába, hogy ellopják a puskapor titkát – tökéletesen illeszkedik az egyébként korrekt, bár szinte törvényszerűen kissé egyszerűen megírt forgatókönyvbe. Ha ez „fehérre mosás”, akkor ilyen alapon a James Clavell regények megfilmesítéseit (Shogun, Tai Pan) is annak kellene tekinteni – természetesen egyik sem az.

Damon és Pascal hihető, jól megírt, időnként szellemes, jól összeszokott karaktereket alakítanak igazán profi módon – különösen Pedro Pascal, aki Trónok harca Oberonja után már másodszor csillogtatja meg remek színészi kvalitásait, mint a cinikus, önző, ugyanakkor rendkívül szórakoztató zsoldos, aki a leghúzósabb pillanatban azért megmenti barátját.

A blockbusterekhez szokott amerikai nézők célközönsége számára szándékosan leegyszerűsített forgatókönyv érdeme, hogy sikerült a mellékszereplőket is úgy beleírni, hogy se azt ne érezzem, hogy úgy passzírozták bele, lévén úgy sem kap elég időt, hogy karaktere kiteljesedjék (Saw Gerrera a Zsivány Egyesben) sem azt, hogy feleslegesen bámulom a filmvásznon, ahogy hosszan szövegel, mert teljesen érdektelen, unalmas, huszadrangú karakter (az ork törzsfőnökök a Warcraftban). Itt mindegyik mellékszereplőnek finoman kidolgozott kis saját drámája van, amely azért nem telepedik rá túlságosan a filmre.

A kínai mitológiát persze nem fogjuk behatóan megismerni a filmből, amely a film szörnyei történetének csak a felszínét kapirgálja, lévén ez a film az amerikai közönségnek is szól, így ebbe csak ennyi fért bele. Én pozitívumnak értékeltem, hogy valami hosszúra nyújtott expozícióban nem akarta agyonmagyarázni az egész háttérsztorit, ugyanakkor ahhoz elég profi a forgatókönyv, hogy nem éreztem azt, hogy bármilyen fontos részlet kimaradt volna.

Békeharcosok helyett óriási békaharcosok

Persze a jól megírt karakterekkel teli, korrekt történet kevés lenne, ha a látványvilág hiányozna, az pedig nagyon ott van ebben a filmben.

Először is gyorsan leszögezném, hogy itt a 3D végre tényleg igazi 3D-t jelent, és nem éreztem azt (mint tavaly oly sok filmnél), hogy tök feleslegesen lóg az orromon a fekete 3D-s pápaszem, alig látni valami kis 3D-t a filmben. Itt, ha kilőnek egy nyílvesszőt, vagy elhajítanak egy kínai tőrt, az olyan mintha tényleg kirepülne a filmvászonról, az igazán jól működő térhatásokról már nem is beszélve.

Másrészről a háborús részek koreográfiája, látványvilága előtt tényleg le a kalappal: a karcsú kínai harcosok és harcoslányok, illetve Matt Damon és Pedro Pascal harcmozdulatai egyaránt nagyszerű látványt nyújtanak. Külön kiemelendő az a jelenet, ahol a kék páncélba öltözött női harci egység a fal szédítő magasságából kötelekre erősítve leugranak, hogy lándzsáikkal döfködve megküzdjenek a démonszerű lényekkel.

A szörnyek tömeges, támadása (vagy inkább starcraftos kifejezéssel élve: „zergelése”) úgyszintén káprázatos látványt nyújt.

Szolid, látványos fantasy mozi

Összességében meg voltam elégedve A Nagy Fallal. Kellemesen vegyíti a kínai mitológiát a történelmi háttérrel, a fantasy háborús jeleneteket – melyeknél ezúttal tényleg külön kiemelendő a 3D – pedig kiválóan vitték vászonra a kínai alkotók. A forgatókönyvet a maga egyszerűségében és korrekt módon megírták, érdekes figurákkal, elfogadható párbeszédekkel, ahol a klisék, vagy elcsépelt gondolatok relatíve ritkán ütötték fel a fejüket.

Félreértés ne essék: ez egy ízig-vérig hollywoodi/kínai blockbuster, a készítői nem ácsingóznak Oscar-díjra, és Kuroszavát, vagy Gyűrűk Urát sem szabad várni tőle. Viszont a tavaly moziba került, hasonló kaliberű fantasy kalandfilmeknél egyértelműen egy fokkal jobb, elégedetten fogunk kijönni a moziból utána.

-BadSector-