NieR: Automata – Ez nem az az Android, amit keresnek…

ELŐZETES – A Drakengardból kifejlődött NieR végre folytatást kap, és a mögötte álló nevek alapján már örömmel gondolhatunk az Automatára. Persze a név nem minden, és a PlatinumGames sem mindig talál telibe, de talán most egy ígéretes játék vár ránk közel két hónap múlva.

 

Szóval a Drakengard sorozatnak három része van (2003/2004: PS2 – Drakengard, 2005/2006: folytatás még mindig PS2-n, Drakengard 3: 2013/2014: PS3), és a NieR (2010, PS3/X360) spinoffként szolgál Taro Yoko, a rendező szériájában. Na most, a spin-off kap egy folytatást. Kezd Barátok közt-bonyolult lenni a fonal? Nem csoda.

Apokalipszis most és mindörökké

A NieR után az Automata is pontosan ugyanabban a poszt-apokaliptikus környezetben játszódik, mégpedig a negyedik befejezés után (ezt régebben a japán Dengekinek erősítették meg), miközben továbbra is háború zajlik a megmaradt emberiség és egy másik világból érkezett gépek között.

Az emberek a Holdra mentek (ami talán mégsem sajtból van, sorry Demjén Rózsi!), és onnan a YoRHa névre hallgató harci androidokat küldik le – ezeket a Bunkerből irányítják. Ez a név a Föld felett keringő bázist takarja… és igen, egy ilyen szereplő kerül az irányításunk alá. Előtörnek az érzelmek és a személyiségek. Átmegyünk Pinokkióba?

Vajon Bayo?

YoRHa No. 2 Type B lesz a főszereplő a történetben – ezt a nőnemű, kifejezetten bonyolultnak tűnő nevű androidot fogjuk irányítani, úgyhogy az akció-RPG-zés során elkerülhetetlen lesz az összehasonlítás egy másik PlatinumGames játékkal, a Bayonettával. Annak a játéknak kifejezetten jó tempója volt, aminek a hiánya pedig a NieR első részének hibájaként róható fel: nem volt meg a kellő ritmus, és mindeközben maga a játék is egy fura egyvelegként került a boltokba. Ez alatt azt értem, hogy egy pillanatban egy vizuális novellának is nevezhetném, de egy pillanatra rá már egy két dimenziós shooterként is átélhetjük. Ez a kóborgás nehezen volt elfogyasztható a nagyobb közönség berkeiben.

Kilengésekből nem volt hiány, de ezt eddig nem nagyon lehetett az Automata során tapasztalni, így ezért már alapból jobb helyzetbe kerülhet elődjénél. Ezt is kell a PlatinumGamesnek megcsinálnia: ha egy NieR-köntösbe bújt Bayonettát hoznak össze, bár tény, hogy önnön magukat kopírozzák, a játékmenet köröket verhet az első NieRre.

Drakengard?

A NieR: Automata nem feledkezik meg arról, hogy miből ered, de szerencsére nem lesz abból gond, ha nem játszottuk egyik Drakengardot sem. Tökéletes: ezzel nem fogja YoRHA lábon lőni magát (ezt képletesen csak úgy tehetjük meg, ha kivesszük a rendszeréből az oprendszer chipet, ami nélkül véget vetünk az életének… fekete humor pretty much?), úgyhogy újabb pozitívum a játék neve mellett.

A műfajból eredően a statjainkat és a fegyvereinket is majd tuningolhatjuk, és ha esetleg egy csendes pillanat kerül a képernyőnkre (legyen az 4K vagy full HD – igen, a NieR: Automata támogatni fogja a PlayStation 4 Pro-t), elmehetünk néhány titkot is felfedezni a nyílt világban. Feledjük el például a pár napja digitális boltokból eltűnt budget Teenage Mutant Ninja Turtles Platinum-játékot, most sokkal kifinomultabb lesz minden (meg nem fogunk 4-5 óra alatt végigkaszabolni a történeten).

Ha a játék során rögzített kameraállásokba botlunk, ne lepődjünk meg: az első NieR kiszámíthatatlansága és az ebből fakadó burkolt utalásai más műfajokra és azok játékaira itt is felüti a fejét.

Bullet hell?

Mindig két fegyver van nálunk, ezeket pedig a négyzettel és a háromszöggel tudjuk aktiválni. Rövidebb, hosszabb kardok, és tartalék fegyverpárost is összeállíthatunk, hogy legyen egy B tervünk is minden eshetőségre. Ezt akkor meg is fejelhetjük egy körülöttünk lengő miniágyúval, amit platformként is bevethetünk, sőt, automata célzásra is állíthatjuk, ha esetleg nem akarunk azzal is bajlódni.

Lock on, miközben az ellenfeleink lövéseit is kiiktatjuk. Újabb réteg a harcban, ami eközben tényleg folyékony – jobb szót nem tudok hirtelen rá mondani. A demó, ami úgy kb. 40-50 percet legalább garantál, egy élmény volt, és egy pillanatra nem érződött fáradtnak a PlatinumGames munkája. Tapsot nekik!

Lokalizáció?

A 8-4 névre hallgató csapat lesz a felelős a játék angolra ültetéséért. Igen, átírták a szöveget itt-ott, mivel Taro beismerte: vannak olyan utalások, amiket csak a japán közönség értene meg, de amíg nem lesz teljesen félrefordított, elírásokkal teli játék a NieR: Automata, akkor a tíz ujjunkat megnyalhatjuk a végén. A PlayStation 4 (és később a PC) örömmel fogadhatja majd YoRHÁt. Esélyes, hogy a Metal Gear Risinghoz hasonló sikere lesz.

-V-

Ettől sikeres lehet:

+ Sokkal kifinomultabb elődjénél
+ Nem tűnik úgy, hogy a Drakengard vagy a NieR ismerete kötelező lenne
+ Bayonetta lehet pepitában

Ettől még csalódás kelthet:

– Mennyire fog elkóborolni játékmenetében a végleges játék?
– A történet mennyire köt majd le bennünket?
– Elfogadhatóan fog-e futni a sima PS4-en?


Kiadó: Square Enix, Koch Media

Fejlesztő: PlatinumGames

Stílus: Akció RPG

Megjelenés: 2017. március 7.

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu