FILMKRITIKA – Egész konkrétan 23 személyisége van a disszociatív személyiségzavarban szenvedő Kevinnek (James McAvoy), aki elrabol három fiatal lányt, fogságban tartja és felkészíti őket valami borzalmasra. M. Night Shyamalan végre „visszatért” régi formájához ebben a rendkívül gondolatébresztő és borzongató thrillerben.

 

A disszociatív személyiségzavar már az 1600-as évek óta ismert betegség, ugyanakkor kezelhetetlen pszichés probléma, amelynek okait és gyógymódját mind a mai napig kutatják. M. Night Shyamalan filmjében James McAvoy vállalta el azt a nem kis kihívást, hogy egy olyan férfit alakítson, aki egy gyerekkori trauma hatására nem kevesebb, mint 23 személyiséget váltogat, melyek közül csak az egyik a sajátja.

Az azonosság, azonosulás kérdése egyértelműen izgalmas és fontos része a filmnek, melyben Shyamalan eltávolodik a pszichiáterek által legtöbbször megtapasztalt betegség tényleges szimptómáitól: itt Kevin szándékosan választotta ki és formálta, alakította személyiségeit, amelyek teljesen valóságosak számára. Ezek az emberek mind „élnek” és léteznek Kevinen belül, egymásnak is ellentmondó tudattal, gondolkodásmóddal és érzelmekkel, miközben bármelyik előbukkanhat, váratlanul, vagy szándékosan is.

Mi vagyunk a horda

Kevin sok-sok személyisége között ott van például Barry, egy ambiciózus divatdiktátor, Hedwig, egy kilencéves, piszén-pösze rosszcsont, Dennis, egy szigorú tekintetű tisztaság-mániákus, aki leginkább az „operatív” eleme a „csapatnak”, illetve egy autoriter nő, Patrícia, aki hátborzongatóan kedves – különösen Kevin bőrében. Kevint – illetve a sokféle személyiségtudatát – Dr. Fletcher (Betty Buckley), egy idős, női pszichiáter kezeli, aki meg van győződve arról, hogy ezek a páciensek nem törött személyiségek, hanem egyfajta mentális, sőt, bizonyos esetekben pszichológiai megvilágosodást érnek el a traumájuknak köszönhetően.

A baj azonban már a film legelején beüt (csak ezt a doki még nem tudja), amikor a Dennis személyiség elrabol három fiatal lányt, köztük a kissé különc Casey-t (Anya Taylor-Joy) is. Kevin két külön személyisége: Dennis és Patrícia a lányoknak valamilyen ki nem mondott, de annál borzalmasabb szerepet szánnak, melyben egy emlegetett, rejtélyes 24. személyiség is közrejátszik. Ez a 24. személyiség ellentmond mindennek, amiért eddig Dr. Fletcher küzdött a maga empatikus képességének köszönhetően.

„Nem én vagyok, aki valamit akar. Az te vagy és nem én” (Kontroll csoport)

Rengeteg film készült már disszociatív személyiségzavarban szenvedő karakterekről – az egyik leghíresebb és legjobb persze mind a mai napig Alfred Hitchcock Psycho-ja. Amiben Shyamalan filmje különbözik – azt a tényt leszámítva, hogy ennyi személyiség még egy filmben sem szerepelt – az a tény, hogy ezúttal két zavarodott személyiségű karakter is szerepel a filmben: Kevin és Casey, akik kétféleképpen dolgozták fel a saját traumájukat. Casey sokkal erősebb, empatikusabb személyiség lett, míg Kevin a különféle azonosságait különálló, valódi személyekké alakította – melyek közül páran elrettentők.

Casey empátiájának köszönhetően tud kapcsolatba lépni Kevin különböző megnyilvánulásaival, amire a másik két lány képtelen. Ez persze nem jelenti azt, hogy a színésznők: Haley Lu Richardson és Jessica Sula karakterei érdektelenek lennének: mindketten kiválóan játsszák el, ahogy ebben a helyzetben két végletesen rémült, de egyre talpraesettebb lány próbálkozik.

A színészi Erő McAvoy-al van

James McAvoy már több filmben bizonyított, de a Széttörve számára a csúcsok csúcsa. Igen, valóban „csak” kilenc szerepet játszik el 23 helyett, de ez a kilenc mind elképesztően valóságos és nagyban különböző. Bár néha szándékosan túljátssza a karaktereket (már-már a ripacskodásig is), de ezt minden bizonnyal rendezői utasításra teszi és tökéletesen passzol a film atmoszférájába.

McAvoy mellett pedig Anya Taylor-Joy is igazi meglepetés, aki ugyan A boszorkányban már szintén igazolta tehetségét, de itt még inkább meggyőző, mint a zavarodott lány, aki amennyire sokkolva van a film első szakaszában, annyira kemény küzdelmet folytat később McAvoy megnyilvánulásaival szemben – mentálisan és fizikálisan egyaránt.

Az igazi elismerést azonban egyértelműen Shyamalan érdemeli, aki az utóbbi évek kudarcai, majd egy egész jó A látogató után egy kiváló pszichológiai thrillerrel tért vissza, mint a műfaj egyik legnagyobb mestere.

-BadSector-