TESZT – Az első részhez képest a második rész több tartalmat nyújt, ami így már-már kapásból ajánlott is minden Dragon Ball-rajongónak. Ha régen tetszett a Budokai Tenkaichi széria (PS2-es időszakra tessék gondolni), akkor a Xenoverse 2 tökéletesen áthozza azt az érzést. Felejtsük el a sikertelen próbálkozásokat (Kinect anyone?), ez a jó irány.

Az első rész után itt is létrehozhatjuk saját harcosunkat és még annak nemét is megadhatjuk. A testreszabás önmaga egy fontos aspektus a Xenoverse 2-ben, hiszen ahogy gyűjtögetjük a felszereléseket a harcok során, úgy tuningolhatjuk tovább hősünk képességeit, de itt rögtön megemlítem, hogy ezt egy picit, egy ici-picit eltúlozták.

Grindolásra kényszerít a játék, ha valamelyest is szeretnénk online labdába rúgni, és mivel egyrészt Dragon Ball-rajongókból van rendesen, és másrészt többször is láttam már olyan kitartással rendelkező fanboyokat más licensz-játékban (pl. Godzilla… jaj. Jajjj. JAJJJJ), ami még nekem is sok, kapásból fel is lehet a gründölést negatívumként róni.

Canton

Canton városa is nagyobb lett az első rész hubjához képest. A méreten felül szerencsére kiigazodni is könnyebb lett, de odáig el is kell jutni, ugyanis a töltési idők hosszúak. Még mindig. Tudom, ide-oda ugrálok a pozitív és negatív dolgok között, de ami jön a réven, az többnyire el is megy a vámon.

A Dragon Ball Xenoverse 2 így is bőven az online lehetőségekben dúskál, ami viszont pozitívan változott az elődje által lerakott alapkövekre építve. Az online stabilitásán érződik, hogy a játékmenet a nyílt béta miatt is nagyon kifinomultnak és stabilnak tűnik: nekem egyetlen alkalommal nem volt ezzel problémám! Meg lehet küzdeni más játékosokkal, kooperatívan össze lehet állni nehezebb bossok ellen, de pár mellékküldetéseket (ezeket asszem Parallel Questnek hívják) is meg lehet így csinálni.

Szint én

Ami nekem tetszett, az a küldetésekhez csapott ajánlott szint. Így be lehet lőni elég rendesen, hogy azt az adott bunyót le tudjuk-e gyűrni, vagy a földbe tapossák harcosunkat. Nem mindig történik ez meg, de néhány ponton ez igenis bekövetkezhet. Szerintem vannak nehézségi tüskék, ahol a játék egyszerűen a mellékküldetések felé tol minket a „nem buffolod fel magad? akkor itt elakadsz” mentalitással… amiből meg azt is lehetne mondani, hogy így lett megnyújtva a játék, mégpedig többnyire feleslegesen.

A történet többnyire a „mi lenne, ha?” gondolattal játszadozik el, és a rajongók biztosan értékelni fogják a Dimps próbálkozását! A célunk az lesz, hogy az idősíkban az adott pontokra nem illő rosszfiúkat megfingassuk, ezzel is megőrizve a történelem valósságát. Nem, ezúttal nem kell egy DeLoreanba ülve 88 mérföld/órás sebességgel elhajtanunk…

Cel-shaded

A Xenoverse 2 megőrizte az első rész báját vizualitásában. Ez a cel-shaded stílus tökéletesen beleillene az eredeti sorozatba, sőt, szerintem túl is tud tenni annak stílusán. Ezzel szemben azért van kifogásolnivaló, mert az animációk nem mindig tűntek olyan jónak, sőt, néhol mintha gipszbe száradtak volna a végtagok.

Ez az oda-vissza az audióban is kiütközik: míg szerintem kifejezetten jó a főmenüben a zene (imádom egyszerűen…), a szinkron korrekt, de a szájmozgásokat meg sikerült elbaltázni. Itt is vannak tehát negatívumok a pozitívumok mellett.

Rajongóknak bőven ajánlott vétel

Az első rész tesztje óta szigorúbb értékelések vannak, de úgy vélem, hogy a Xenoverse 2 továbbra is megérdemel egy jószívű nyolcast (mintha az első részre is pont ezt adtam volna). Remek ez a játék, kérem: az első részhez képest bővült mindenben, és a megjelenés után legalább fél évig a Bandai Namco támogatni fogja DLC-kkel (ez mintha először egy év lett volna… csak nem kihoznak egy harmadik részt 2018 elején?), miközben a játékmenet továbbra is ugyanaz a 3D-s bunyó, amit az első rész is nyújtott, csak a töltési idők, az itt-ott grindolásra késztető történet és az audiovizualitásban fel-feltűnő hiányosságok nem teszik sokkal jobbá elődjénél a Xenoverse 2-t.

-V-

Kiadó: Bandai Namco

Fejlesztő: Dimps

Stílus: 3D-s bunyó, RPG

Megjelenés: 2016. október 28.