FILMKRITIKA – A fenti idézet Szomjas György Gengszterfilm című bűnügyi komédiájából származik, amikor Scherer Péter Mocsi Zoltánnak ezzel az egyszerű mondattal magyarázza el, milyen is az igazi gengszter. Ben Affleck pedig tényleg mindent megtett azért, hogy Az éjszaka törvényével megértesse velünk: milyen az igazi gengszterfilm. Képességeihez mérten…

Amióta hazajöttem Az éjszaka törvénye sajtóvetítéséről, azóta azon agyalok, hogy mi a tényleges különbség egy igazán filmtörténeti klasszikusnak is tekinthető gengszterfilm és egy „csak” jó között? Alain Delon jéghideg tekintete és filmbéli „jelenléte”, amikor a Borsalino elején leégeti a Táncos bárját, vagy ahogy Belmondóval ketten felejthetetlen párost alakítottak ebben a filmben? Al Pacino szédületes alakítása a Keresztapában, ahogy Michael Corleonét alakította, ahogy az ártatlan, idealista fiatal háborús veteránból a maffia kegyetlen, számító és gyilkos vezetőjévé vált?

Vagy amikor ugyanaz az Al Pacino, aki merőben más alakítással mutatta be nekünk, ahogy a piti, de annál tökösebb kis kolumbiai maffiózó a semmiből megvalósítja az amerikai álmot a Sebhelyes arcúban? Vagy Robert De Niro a Volt egyszer egy Amerikában látható alakítása megvan?

Vajon az olyan felejthetetlen, zseniális jelenetek teszik igazán naggyá a klasszikus gengszterfilmeket, mint amikor szétgurultak a narancsok, amikor a Keresztapát meglőtték, vagy az a jelenet, ahogy a fiát szitává lőtték? De akár ide sorolhatnánk az Aki legyőzte Al Capone kultikus jelenetét, amikor Kevin Costnernek úgy kell saját és egy tanú életet megmentve minden rátámadó gengszter szitává lőnie, hogy közben megvédi a folyamatosan lefelé guruló babakocsit.

Ben Affleck jó mindenben és mégis kevés

Hogy miért írtam ezt a kis összefoglalót a gengszterfilm klasszikusokról? Mert hiába jó film Ben Affleck gengsztereposza, hiányzik belőle az a plusz, amely révén igazán emlékezetes lenne – méghozzá minden téren.

Pedig amúgy megvannak benne azok az elemek, melyeket látva, a műfaj rajongójaként elégedetten csettintettem. Például egy olyan kifogástalanul megrendezett, rendőrös, autós üldözés, klasszikus, harmincas évekbeli járgányokkal, amelyet már nagyon régóta nem láttam gengszterfilmben. Vagy egy olyan véres – szintén tökéletesen koreografált – bandaharc, amelyhez foghatóhoz szintén nem volt szerencsém az 1974-es Borsalino és társa óta.

„A gengszter egy olyan rosszfiú, akiről tudjuk, hogy romlott és rossz, mégis drukkolunk neki és ez a nagyon finom „kognitív disszonancia” adja a báját ennek a műfajnak. Affleck viszont megmaradt jófiúnak.”

Nincs igazán probléma a történettel sem. A első világháborús veteránból bűnözővé vált főszereplő sztorija talán kicsit ismerősnek hangzik a korábban említett Keresztapából (meg amúgy két közismert videojátékból, a Mafia II-ből és Mafia III-ból is), de a Dennis Lehane regényéből írt forgatókönyv, amelyen Ben Affleck kemény másfél évig dolgozott, kellőképpen színvonalas ahhoz, hogy ez az apró motívum ne tűnjön utánérzésnek.

Rendező, író, főszereplő – túl sok volt

A problémám csak az, hogy bár Az éjszaka törvénye nagyon sok szempontból jó film, valahogy semmilyen szempontból sem kiemelkedő, korszakalkotó, vagy akár csak különleges, érdekes, Ben Affleck pedig tényleg annak szánta és sokan ezt is várnánk el tőle. Egy hagyományos gengsztertörténetet mesél el, túl sok meglepetés nélkül, amitől – mivel már sok ilyet láttunk – egy idő után vontatottá válik, hiába a remek látványvilág, az egyébként érdekes karakterek és a már említett tényleg ütős akciójelenetek. Mégis hiányzik belőle az a „szükséges plusz”, amelyet a bevezetőmben felsoroltam – akár a történetet, akár rendezést, a jeleneteket, illetve a sztár Ben Affleck alakítását nézzük.

„Kifogástalanul megrendezett, rendőrös, autós üldözés, klasszikus, harmincas évekbeli járgányokkal, amelyet már nagyon régóta nem láttam gengszterfilmben.”

Sajnos – bár Batmannek Affleck tényleg zseniális volt – el kell ismernem, hogy az állandóan merev arckifejezésével és a túl „jófiús” karakterével, alakításával egész egyszerűen unalmas. Affleck jó színész, de gengszternek kevés – ő nem tud úgy „felébredni”, hogy igazi gengszter legyen, a film nagy részében hiányzik az alakításából a zsánerfilm karakterének romlottsága, kegyetlensége, őrülete. A gengszter egy olyan rosszfiú, akiről tudjuk, hogy romlott és rossz, mégis drukkolunk neki és ez a nagyon finom „kognitív disszonancia” adja a báját ennek a műfajnak. Affleck viszont megmaradt jófiúnak – valahogy még mindig mintha Batmant játszaná, pedig azóta már autista bérgyilkosként is láthattuk.

Furcsa ezt mondani, de lehet, hogy Ben Affleck a rendező és forgatókönyvíró jobban járt volna, ha a főszerepet nem saját magára osztja ki, hanem egy másik színészre (mondjuk például Tom Hardy-ra), azzal a filmje és mi is jobban jártunk volna.

Az éjszaka törvénye így megmaradt egy „korrektnél” kicsit jobb – de semmiképpen sem emlékezetes – gengszterfilmnek, amely úgy fog a felejtés homályába merülni, hogy egyébként sokkal többre volt hivatott.

-BadSector-