TESZT – Oly sok hátborzongató, de mégis tradicionális, külső-nézetes zombi-gyilkolás után, a Capcom visszatér egy belsőnézetes horrorral, amely feltűnő hasonlóságot mutat a PT-vel, Hideo Kojima soha el nem készült játékának demójával. Felejtsd a korábbi játékok eredeti játékmenetét és szereplőit egyaránt: ezúttal Ethan Winters-t irányítod, egy vadonatúj karaktert, aki az évek óta eltűnt és halottnak hitt felesége utána megy a „félelem házába…”

 

Bevallom őszintén, eleinte gyanakvással tekintettem meg a Resident Evil 7 első képeit és videóit. „Mi az ördög, a Capcom megszerezte a PT demó kódját és ők maguk csinálták meg a Silent Hills-t?!” Bár valóban feltűnő hasonlóságokat találunk a Hideo Kojima által sohasem elkészült Silent Hills-e és a Resident Evil 7 között – ugyanakkor a Resident Evil 7 mégiscsak igazi része a sorozatnak, legalábbis ami a feszültségkeltést és a horror élményt illeti.

„Lehet, hogy valakit meg kell, hogy engem kell megmentened” (A félelem háza – Kontroll Csoport)

Ha már a Silent Hill sorozatot említettük, akkor meg kell említem, hogy a játék eleje régi motoros Silent Hill-rajongóként nekem a Silent Hill 2-őt  juttatta eszembe. Ethan Winters a halottnak hitt felesége után megy, aki írt neki egy emailt – csakúgy, ahogy James Sunderland is kapott egyet a 2002-es PS2-es horrorcím elején a halott nejétől. Hősünk tehát mi mást is tehetne, minthogy autóba vágja magát és elindul, hogy megmentse Mirát. A játék további része ugyanakkor igencsak különbözik a Konami klasszikusától: Ethant sokkoló meglepetés éri majd, amikor megtalálja szeretett feleségét…

Azt is hozzá kell tennünk, hogy a történet, és a főszereplő kevésbé hangsúlyosak, mint akár az említett Silent Hill klasszikusban, a korábbi Resident Evilekben, vagy általában véve a túlélő-horrorokban. Kár, mert emiatt kevésbé féltjük a hős

t, ugyanakkor olyan szintű abszurd és borzalmas élmények érik Ethant hogy – különösen a belső nézetnek, vagy PSVR esetében a VR élménynek köszönhetően – hogy sokkal inkább sokkoltak a játék eseményei, mint az említett klasszikusokban.

Azt azért hozzá kell még tenni Ethan és Mira tekintetében, hogy hiányzott valahogy a férj fájdalma és döbbenete, amikor Mirát szenvedni látta, szóval Silent Hill 2-szintű mélysége a karaktereknek, vagy a történetnek nincs.

 

A családban maradsz!

Így van, a hagyományos zombihordák elleni egyszemélyes hadjáratnak vége, itt egy „kedves” kis család ellen kell harcolnunk, akik valamilyen rejtélyes vírustól fertőzve szörnyeteggé váltak és más embereket is megfertőznek. (Például Mirát, Ethan feleségét.) Ahogy haladunk előre a játékban, újabba és újabb dokumentumokat találunk, amelyből kiderül, hogy mi történt a családdal. Nem nagyon akarom többet elárulni a történetből, mindössze annyit még, hogy az egyik családtag segít nekünk telefonhívásokon keresztül, míg a többiek ellen ádáz harcot kell majd vívnunk – nem lesz egy egyszerű történet. Mindegyik zakkant családtag másféle karakter és máshogy is kell megküzdenünk velük.

A Baker családon túl olyan más szörnyeket is le kell győznünk, mint például a fekete ragacsos, nyúlós anyagtól nyúlós zombi-szerű lényeket, illetve később hatalmas bogarakat, méheket, vagy pókokat. Bevallom őszintén, amikor a játék e szakaszához értem, ahol „rovarírtáshoz” kellett fognom, kevésbé a horrort, iszonyatot éreztem, inkább valami bosszúságfélét. Bár a feszültség, a horror, a félelem nagyon ott van a játék első szakaszában, később azért sajnos kicsit le-leülnek ezek az érzések.

Azért a Bakerek egész végig hátborzongató szörnyetegek, a játék egészénének a hangulata pedig kicsit a Vaksötét  című tavaly mozikba került horrorfilmre emlékeztetett, ahol fiatalok vannak ugyanúgy bezárva egy őrült, öreg sorozatgyilkossal egy házba, illetve nem hiányzik a “found footage” feeling sem – pár ilyen filmben „tevőlegesen” is részt kell vennünk.

Maniac Mansion

A játékmenet tekintetében – belső nézet ide, vagy oda – igazi túlélőhorrorral van dolgunk. PlayStation 4-en, vagy PlayStation 4 Prón PSVR sisakon is játszhatod a játékot, a horrorélmény, a feszültség így hatványozott, továbbá a sisakkal sokkal könnyebb is célozni, ami nagy segítség azoknak, akik nem akkora spílerek a videojátékok terén.

Mint minden komolyabb túlélő horror esetében, a lőszert és a gyógyszer érdemes tartalékolni – különösen magasabb nehézségi szinteken. (A könnyű és a normál az első végigjátszás előtti lehetőség.) Időnként kissé bosszantó, hogy nem nagyon világos: érdemes-e bizonyos bossokra, bizonyos szkriptelt szituációk során egy adott bossra lőszert pazarolni, vagy inkább másfajta megoldásban kell gondolkozni.

Bizonyos szörnyek ellen csak egy adott fegyvertípus jó, mint például a bogarak ellen a lángszóró, és kicsit bosszantó tud lenni, amikor kifogytunk az adott fegyver lőszeréből és lelépni sem nagyon tudunk az adott helyszínről. Szerencsére lőszerből nincs éppen hiány, csak meg kell találni.

A harc egyébként összességében jobb, mint a régebbi Resident Evil részek zömében, de például a Resident Evil 4-et ezen a téren (sem) pipálja le. Annyira nem rajongok amúgy sem a first person nézetért a túlélő horror címekben, de ténykérdés, hogy a PlayStation VR miatt erre szükség volt, már csak azért is, mert ez az első olyan PSVR játék, amelyért még akár érdemes is lehet megvenni a sisakot. Tény, hogy hatalmas élmény, csak idegek kellenek hozzá…

A harcon kívül a szokásos puzzle-feladatok is tarkítják a játékot, melyek általában elég könnyűek. Messze járunk a régi Resident Evil játékok logikai kihívásaitól, az agyunkat túlzottan nem kell megerőltetni a játék során.

„Rohadtul” szép a rothadás PS4 Prón!

Ez egyszer tényleg hatalmas különbséget észlelhetünk a PS4 és a PS4 Pro verzió között grafikai téren. Konkrétan a PS4 és az Xbox One lassan már „oldgennek” számít a PS4 Prós, illetve a PC grafikai képességei terén. Míg az emberek, szörnyek kidolgozásánál még annyira nem is fogunk eltérést észrevenni (Mira egészen elképesztően néz ki minden platformon), addig a környezetünk, a ház penészes, mocskos falai, a mosogatóban rohadó régi koszos edények, vagy az ebédlőasztal, amelyről emberi belsőségeket csócsálnak a családtagok, mind-mind sokkal részletesebbek PC-n és az újabb generációjú PS4 Prón, mint PS4-en, ahol sajnos homályosabbak a textúrák.

Egy kicsit azt is éreztem, hogy a Capcom szándékosan „butította” kicsit vissza a lassan három és féléves konzolon a játék grafikáját, mert a hasonló stílusú, 2014-es Alien: Isolation textúrái tűélesnek hatnak a Resident Evil 7-tel összehasonlítva, pedig ott egy hatalmas űrhajó belsejét kellett megjeleníteni, míg itt pedig egy jóval kisebb házét.

Érdekes egyébként, hogy ezúttal egy 1080p-s televízión is látványosabb a különbség, lévén a játék felskálázza a grafikát PS4 Prón. Ezt a különbség egyébként PSVR-on is érezhető, ahol sokkal részletesebbek a textúrák, ha a játékot PS4 Prón játsszuk, ami pedig egy virtuális valóságot prezentáló sisaknál ugye nagyon nem mindegy.

A hetedik, te RE légy!

Rizikós volt, hogy ennyi mindent megváltoztattak az eredeti recepten, azonban a Resident Evil 7 megmutatta, hogy érdemes volt változtatni – különösen a Resident Evil 6 után, ami nagy csalódás volt a rajongók számára. Igen, ez már messze nem régi zombiöldöklős túlélőhorror, nem a régi hősöket irányítjuk (bár ugyanaz az univerzum), de nagyon bejött mégis ez az új koncepció.

Hozzá kell tenni, hogy még a Resident Evil cím is jobban passzol a játékhoz, mint bármelyik korábbi részben.

Bár én azért annyira maradéktalanul nem vagyok elvarázsolva a játéktól, mint oly sok rajongó (vannak üresjáratok a játékban, amikor feleslegesen kell ide-oda rohangászni és a befejezés is kicsit össze van csapva), a Resident Evil 7 még így is az egyik legjobb epizód a sorozatban és egyértelműen egy kiváló horrorcím. Viszont fogadd meg a tanácsomat: ezt a játékot CSAK egyedül, este szabad játszani a maximális hatáshoz!

-BadSector-

A játékot a KonzolKirály.hu webáruház bocsátotta rendelkezésünkre!

---

Kiadó: Capcom

Fejlesztő: Capcom

Stílus: Túlélő horror, first-person

Megjelenés: 2017. január 23.