Mass Effect Andromeda: a párbeszédnek le kell kötnie a játékost

Több új részletet is közölt a játék kreatív rendezője a Mass Effect játékok egyik legfontosabb rendszeréről.

A hivatalos Xbox magazinnak Mac Walters elárulta, hogy az egyetértésen és egyet nem értésen alapul a dialógusrendszer a Mass Effect: Andromedában – így el lehet felejteni az eddig megszokott Paragon/Renegade párost, mivel az főleg Shepardról szólt, őt pedig nem fogjuk viszontlátni ebben a játékban.

„Amiért örülök ennek [a váltásnak], az az, hogy eddig a trilógiában mondhattuk, hogy ‘most Paragonként játszok’, és gondolkodás nélkül mindig ugyanazt az opciót választottuk a beszélgetések során. Az egyetértéses megoldással ez megváltozik a helyzettől és a karaktertől függően, úgyhogy oda is kell figyelnünk a párbeszédekre,” mondja Walters.

„Négy hangnemet adtunk meg, és többet is el fogunk árulni a jövőben, de lényegében arról szól a rendszer, hogy a karakterünk négyféleképpen nyilvánulhat meg, néhány alkalommal pedig egy, vagy két módon. Ezzel visszamegy az egész a hagyományos RPG-hangulatra, ami nem arról szól, hogy „Jó vagy rossz akarok-e lenni?”, hanem arról, hogy „Miként szeretném magamat kifejezni?”,” tette még hozzá.

Korábban már hallottuk azt, hogy például a nyomozást és a románcot is nem csak egy stílusban vitelezhetjük ki – persze még mindig többnyire csak a sötétben tapogatózunk az ügyben, és ez valószínűleg a március 21-ei PlayStation 4, Xbox One, PC megjelenésig így is fog maradni. Ha tényleg szabadabban tudjuk kifejezni magunkat, az rossz csak nem lehet…

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu