Menu

For Honor – Az innovatív hibrid?

TESZT – Vikingek, lovagok és szamurájok ütik, vágják, kaszabolják egymást a For Honor többjátékos módra kihegyezett, alternatív történelmet bemutató játékában. Tesztünk ezúttal kissé rendhagyó módon három írónk tapasztalatait zanzásítva készült el, míg Overbrutal szerkesztette össze ezeket egyetlen egész cikké.

 

Első körben szeretnénk leszögezni, hogy az alábbi cikk az open betából, illetve a megjelenéstől eltelt néhány napban szerzett tapasztalatainkat foglalja össze. Olvasva az eddigi commenteket, cikkeket és tweeteket a vélemények igen vegyesek és korán levont következtetések. A játék új rendszerének köszönhetően gyönyörűen tükrözi, hogy a gamer community hogyan reagál az újra.
Érdemes első körben gyorsan elfelejteni a szokványos MOBA és Hack and Slash elemeket. Ronisaurus szavaival élve: „Ez nem egy Battlefield, hogy áthívod a haverodat, kipróbálja, szanaszét lő 10 embert és aztán „ahha tök fain game!” kijelentéssel nyugtázza az egészet.”

Itt bizony keményen szívni fog vele az elején, és rögtön bejátszik majd a szeretet/gyűlölet effektus: ez a játék vagy tetszeni fog neki, vagy nem. Sokkal inkább az ember ízlésé és hozzáállása, dönti el, hogy kinyitja a pénztárcáját a For Honornak, vagy sem.
„Szeretnék jó lenni ebben a játékban?” vagy „Csak olyan zsúrpubi gamer akarok lenni?”. Ezt a kérdést mindenkinek magának kell eldöntenie, de örömmel kijelenthetjük, hogy talán mi vagyunk az elsők, akik PRO tippekkel láthatjuk el a magyar közösséget, bízunk benne, hogy hasznosnak fogjátok találni tanácsainkat, ha pedig nem akkor bizony ti már jobbak vagytok nálunk.

Csapásokat adunk, csapásokat kapunk…

A legnagyobb újítást a harcrendszer jelenti, amit a készítők Art of Battlenek kereszteltek. Az ellenfél kijelölésével megjelenik egy pajzsot szimbolizáló, három irányba navigálható kis ikon. A támadásunk és védekezésünk irányát ebbe a három irányba végezhetjük. Ennek köszönhetően három irányba tehetjük az alábbiakat: Light attack, Heavy attack, Douge, Parry, Deflect, Block.
Vannak képességek, amivel ideiglenesen harcképtelenné tehetjük az ellenfelünket, vagy lassan kivéreztethetjük, ilyen például a guardbrake vagy a bleed. Vannak továbbá kivédhetetlen támadások, amelyek osztályonként változnak. A harcrendszer általános ismerete után pontosan fogjátok tudni, hogy mit csináltatok jól és mit csináltatok rosszul ha valaki esetleg szétszed.

A készítők arra is gondoltak, hogy mi történik abban az esetben, amikor valakire ketten rátámadnak – elsőre azt gondolná az ember, hogy ez nagy szívás, ami ugyan részben igaz is, de van egy csodálatos találmány a „bosszúmód” (revenge mode). Elsősorban minél több támadást hárítunk el, annál több bosszút generálunk, ami végső soron feltölt egy kis bart, ami, ha megtelik, kellemetlen meglepetéseket tud okozni ellenfeleinknek. Ilyenkor hirtelen löketet kap a staminánk, a sebzésünk, a sebességünk és az életerőnkhöz fél HP barnyi pajzsot (szeretetet) kapunk, hogy kiegyenlítsük a túlerőt.

Ami csurran-cseppen…

Többjátékos módban – függetlenül a csata kimenetelétől – eshet felszerelés. Alapesetben fejes, kezes és mellvért eshet, amelyhez hozzájön a kardnyél, a keresztvas és a markolat. Minden felszereléstípushoz három tulajdonság társul: az egyik például a staminád visszanyerését segíti, a másik meghosszabbítja a fent említett bosszúmód időtartamát.

Az egyes felszereléseket megvásárolhatjuk a játékon belüli valutával, amit steelnek neveznek, – ez elég nehezen szerezhető, szóval lehetőleg takarékoskodjunk vele. A felszerelések szintjei az MMO-k világából jól ismert szürke, kék, lila színkombinációkkal határozzák meg. A játék csaták elején a töltőképernyőn megmutatja a játékosok szintjét és felszerelésük szintjét, tehát ha egy magas szintű lilával találkoztok és valóban az illető ül a gépe előtt, nem az egyik haverja, kössétek be biztonsági övet mert nem fogja könnyen adni magát.

Osztályok és frakciók

Három frakció közül választhatunk: Lovagok, Vikingek és Szamurájok. Ezen belül frakciónkként 4 hőst irányíthatunk; mindegyik egyedi kombókkal és harci képességekkel rendelkezik. A classok többfélék os lehetnek: például heavy, assassin, vanguard, vagy hybrid közül vállogathatunk. Egyesek papírból vannak de gyorsak, mások akkorát ütnek, mint egy kamion de hamar elfáradnak és vannak olyanok is amelyek kellően kiegyensúlyozottak.
A Lawbringer (lovag és a Kensei (szamuráj) gyakorlatilag kétlábon járó cheat, ha az ellenfél tud vele játszani, a Warden (lovag) ha ügyes gyakorlatilag stunlockba tud tartani – heavyk nagyon utálják – de igen sebezhető az assassinok által. Jó hír, hogy a készítők folyamatosan bővíteni fogják a tartalmat 3 havonta adnak ki 2 új pályát és 2 új hőst.

Hont is foglalunk

A multiplayerhez társul egy metagame is, ami a honfoglalóhoz hasonló taktikai térkép területfoglalásos élményt nyújt számunkra. Az első belépéskor el kell dönteni, hogy melyik frakcióhoz fogunk csatlakozni, ami eldönti az emblémánk formáját. Lovagok pajzs, Vikingek kör, Szamurájok, állított téglalap.

Fontos megjegyezni, hogy egy frakcióhoz csatlakozás nem jelenti azt, hogy csak az adott frakció karaktereivel játszhatunk, tehát ha lovagokhoz csatlakozol, ugyanúgy lehetsz majd viking is. Az egyes csatákban elért teljesítményünk alapján a játék úgynevezett háborús war sarccal (war asset) jutalmaz, amelyet döntés szerint helyezhetünk el az egyes területeken védekezésre vagy támadásra. Ahova az adott frakció a legtöbb war assetet tette az a frakció nyerte a területet. A meta game körökre, hetekre és szezonokra van osztva.

A játék készítői ígérete szerint a nyertes frakció emblémákat kap ajándékba a szezonok végén. Szezon közben is módosíthatod a frakciódat, de nem ajánlatos, mert ezzel lemondasz a szezon végén járó ajándékokról.
Emellett még a Sims-eket is megszégyenítő testreszabási lehetőséget kínál a játék, lévén a fent említett felszerelések testre szabásán túl még hangulatkifejezéseinket, kivégzéseinket és az emblémáinkat is megváltoztathatjuk.

Hegylakót vártál? Na, azt felejtsd el…

A sztoritól nem voltunk nagyon elájulva, azonban, ha figyelembe vesszük, hogy a játék a multiplayer elemekre van kihegyezve akkor még összességében így is nagyot alkotott a Ubisoft. „Job well done, Ubisoft!” – szerintem az Assassin’s Creed Syndicate óta nem mondtuk ki ezt mondatot. Négy nehézségi szinten játszhatjuk a szinglirészt: easy, normal, hard és realistic. Minél nehezebb fokozaton teljesítjük a pályát, annál több Story XP-t kapunk – igen, ilyen is van – amit egészen 30-as szintig húzhatunk fel és egy rakás kozmetikai cuccot unlockolhatunk a multizhoz.

Első körben a legtöbb játékosnak a normál nehézséget ajánljuk, easyt pedig annak, aki még életében nem fogott a kezében egeret, vagy gamepadot. Hard nehzségi szinten már elég jó cuccokat lehet unlockolni, realisticon pedig… nos, ott valami olyasmi történik, amire az első reakciónk az volt, hogy: „Na jó, ez most komoly?!”. Realistic nehézségi szinten ugyanis nem látod az UI-t, a karakter állásából kell kikövetkeztetned, hogy honnan fog érkezni a támadás, ami elsőre lehetetlennek tűnik, de mire vén rókák leszünk, addigra már talán nem is a villogó támadást fogjuk figyelni hanem, hogy hogyan áll az ellenfeled.

Apollyon az „első főnökünk” fanatikus. Pontosan ilyen kiforrott személyiségű főnököt kívánok mindenkinek, van egy eszme, amiben hisz és ezt az eszmét lenyomja mindenkinek a torkán, akár akarja akár nem. A viking kampányon röhögtünk sokat, leginkább a Valkyres résznél. A szamurájok pedig tipikusan hozzák a formájukat, becsület, testvériség, szabadság, „vakari maszka?!”

Amikor a csapatoddal csapatod

Ez nem más persze, mint maga a multiplayer, amely jelenleg 5 többjátékos módot kínál: Duel (1v1) ,Brawl (2v2), Elimination (4v4), Dominion (4v4) Skirmis (4v4). Mindegyik játékmód felkínálja a pvp (játékos-játékos ellen) vagy a pvai (játékos az AI ellen) lehetőséget, így tehát a botok ellen is háborúba mehetünk. A játékélmény nagyon intenzív: egyszerűen érzed, amikor az ellenfeled fél, magabiztos, zavarodott, összeszedett, sőt, még azt is, amikor vesztésre, vagy ha nyerésre áll a csapatod.

Pro tippek:

– A többjátékos mód megkezdése előtt érdemes lehet megvásrolni a champion státuszt. Ez megnöveli a szerzett xp mennyiségét és felszerelés esésének lehetőségét, 3 napra 2.000 steelbe fáj ugyan, de ömleni fog az xp és a zsákmány.

– A játékban kialakult egy illemforma, ami leginkább a 2v2 (brawl) többjátékos módban fedezhető fel, ha legyőzted az ellenfeled, várd meg míg a barátod is befejezi ezzel adsz a játéknak egyfajta becsületes jelleget, abból az okból is célszerű ezt megfogadni, hogy nem feedeled az ellenfeledet revengeel, ami tud kellemetlen meglepetést okozni.

– Felszerelést nem feltétlen érdemes a játék elején vásárolni mert a champion státusszal hamar esik gyengébb minőségű felszerelés, amit idővel fejleszthetünk. Így amikor felszerelés csomagokat vásárolunk – amiből egy-kettő garantáltan upgrade – a már meglévő felszerelésünket javítjuk fel.

– Dominion módba az A és a C pontokat érdemes elfoglalni, és tartani, hogy +2 ponttal növekedjen a pontszámunk másodpercenként, ha látunk ellenfelet közeledni lehetőleg a területen kívül küzdjünk meg vele, hogy ne semlegesítse a pontos és a harc idejére legalább +1 ponttal növekedjen a pontszámunk.

– Ismerjük a karaktereink erősségeit és gyengeségeit, vannak bizonyos szituációk amikor jobb nem harcba keveredni. Pl Wardennel ne menjünk egy Peacekeeper és egy Nebushi ellen, nem lesz jó vége…
-A luft ütések, kivédett netalántán visszahárított támadások, jobban veszik le a sztaminát így célszerű megfontolni a támadást.

-Overbrutal-

(A cikkírásban részt vettek: Brons Jhonson, Ronisaurus, TNT41)

A játékot a KonzolKirály.hu webáruház bocsátotta rendelkezésünkre!

konzolk2

Pro:

+ Új játékélmény
+ Rengeteg testreszabási lehetőség
+ Hatalmascsaták

Kontra:

– Erősen közösségfügő élmény
– Néha túl erős botok
– Idegbaj, ha veszítesz


Kiadó: Ubisoft

Fejlesztő: Ubisoft

Stílus: Többjátékos hack’n’slash

Megjelenés: 2017. február 14.

TESZT - Vikingek, lovagok és szamurájok ütik, vágják, kaszabolják egymást a For Honor többjátékos módra kihegyezett, alternatív történelmet bemutató játékában. Tesztünk ezúttal kissé rendhagyó módon három írónk tapasztalatait zanzásítva készült el, míg Overbrutal szerkesztette össze ezeket egyetlen egész cikké.   Első körben szeretnénk leszögezni, hogy az alábbi cikk az open betából, illetve a megjelenéstől eltelt néhány napban szerzett tapasztalatainkat foglalja össze. Olvasva az eddigi commenteket, cikkeket és tweeteket a vélemények igen vegyesek és korán levont következtetések. A játék új rendszerének köszönhetően gyönyörűen tükrözi, hogy a gamer community hogyan reagál az újra. Érdemes első körben gyorsan elfelejteni a szokványos MOBA és…
A For Honor játék alapvetően igazi „must have”, már csak abból a szempontból is, hogy megtapasztalj egy kicsit újabb játékélményt. Sokan kritizálják, de ezt általában azoktól érkezik, akik nem is tudnak játszani vele, vagy meggyőződésesek (csak world of warcraft létezik a világon…) - nem szabad rájuk hallgatni, ezt tényleg igen jó játék – hibái ellenére is. Jó hír a PC-seknek, hogy a játék kiválóan optimalizált így a régebbi vasak is viszik.

For Honor

Játékmenet - 8.4
Grafika - 7.8
Történet - 8.2
Zene/audió - 6.6
Hangulat - 7.1

7.6

A For Honor játék alapvetően igazi „must have”, már csak abból a szempontból is, hogy megtapasztalj egy kicsit újabb játékélményt. Sokan kritizálják, de ezt általában azoktól érkezik, akik nem is tudnak játszani vele, vagy meggyőződésesek (csak world of warcraft létezik a világon…) - nem szabad rájuk hallgatni, ezt tényleg igen jó játék – hibái ellenére is. Jó hír a PC-seknek, hogy a játék kiválóan optimalizált így a régebbi vasak is viszik.

User Rating: 3.5 ( 1 votes)

Spread the love

https://smallseotools.com/

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu