Torment: Tides of Numenera – A pénz nem minden

TESZT – Egy játék, ami több millió dollárt hozott közösségi finanszírozáson keresztül össze, hatalmas elvárásokat kell, hogy teljesítsen. Tegyük még hozzá azt is, hogy egy, 1999-ben megjelent, nagy sikernek örvendő játék, a Planescape: Torment szellemi folytatásáról van szó. A teher nagy, és valamelyest az inXile Entertainment nem is tudta hozni az előző évezred végén nyújtott színvonalat.

 

Talán elvárható az, hogy a többszöri halasztás után (eredetileg 2014 decemberére célozták be a megjelenést, majd Q4 2015, 2016, végül 2017 eleje lett belőle), az öt millió dollárból talán teljes szinkront kaphatott volna a Torment: Tides of Numenera. Feltűnt, hogy egy-két sor néma volt, ami az inXile-tól picit furának tűnt. Na most, ez a csapat korábban a Wasteland 2-vel korrekt eredményt mutatott fel (és a 3-hoz is már összekalapoztak nem kevés lóvét), de látván a csúszásokat, valahol érthető, hogy itt valami elcsúszott. Ha összehasonlítjuk más, hasonló műfajú játékokkal, mint például a Pillars of Eternity (aminek a folytatása is crowdfundingnak lesz köszönhető), vagy… akár a Baldur’s Gate második része, akkor feltűnő lehet a különbség.

Töltés töltés töltés

Egy RPG esetében itt-ott valahol számítani lehet a töltőképernyőkre, de szent ég, ennyire? Nem azt mondom, hogy hosszúak, hanem azt, hogy mintha sok lenne belőlük. Lehet, hogy PC-n jobb a helyzet, de PlayStation 4-en azért picit zavaró. Sokat is fogjuk látni, mivel a játék során gyakran kell backtrackelni, így egyrészt hosszabb lehet a Torment a kelleténél (ez nem negatív vélemény, nem véletlen a feltételes mód), másrészt pedig így szinteket fogunk ugrani, mégpedig nem is olyan kevés alkalommal.

Ezzel el is jutottam a következő pontra, amit kiemelnék: talán, talán – és itt most erősen szubjektív gondolat következik! – mintha túl lenne komplikálva a szintlépésnél a halom opció, ami a kezünkbe zuhan. Jó, értem én, hogy egy CRPG-ről van szó, de olyan érzésem támadt, mintha a játékot be kellene egy kisebb mértékben tanulni. Ha ez egy repülőszimulátor lenne, akkor azt mondom, hogy oké, de wow! Oké, legalább használhatóak a skillek? Van, ami túlzottan igen, és van, ami nem nagyon. Jajj… ilyenkor elgondolkodom, hogy miért késett legalább két évet (!) a játék?

Művészi

Hogy ne csak a sárga földig hordjam a játékot, van azért a Torment: Tides of Numenerának pozitívumai is. Például ahogyan megírták, az szerintem kiemelkedő, és tartalomban sem hiányos az inXile játéka. Nekem kb. 7 óra volt végigjátszani az első fejezetet, de először sikerült a legelején a zuhanásba belepusztulnom. (Hiába, minden kezdet nehéz…) Mi a helyzet a vizualitással? Szerintem ez a jövőbe rakott környezet egyedi látványt kölcsönöz. Tetszetős, és ha a cyberpunk műfaj is kedvezően hat ránk, akkor ez is megemelheti a grafika értékelését. Picit pszichedelikusnak is tűnik az eredmény, de talán jól áll neki.

A Last Castoff (főhősünk/főhősnőnk), a Changing God (a változó isten, a főgonosz, akit naná, hogy nekünk kell eldöngölni) és a Unity engine hozza a kötelezőt, de a konzolport kérem nem. Mire célzok itt? A kezelőfelület echte ugyanaz, ami a PC-n látható, és ha háromnál több opció közül kell választani, akkor rá kell csapni a show more gombra, amire csak egy gondolatom támadt: „ne már, ezt nem lehetett volna megcsinálni?” Hiába az újrajátszhatóság (több döntésünk is kihat a végeredményre), ha a kezelőfelület nem kapott egy igényes átiratot, elrontja az élményt…

Csak hardcore CRPG-seknek!

Ezt a játékot így csak és kizárólag azoknak ajánlom, akinek 1999-ben a Planescape: Torment bejött, és esetleg képesek a valamelyest gyatra portot elviselni PS4-en. A remek történet, a jó újrajátszhatóság (mindent nem látunk egy végigjátszás során!) és a tetszetős vizualitást elrontja a gyengusz kezelőfelület, a fejlődés „megtanulásának” időszaka (ja, a fast travel sem olyan egyszerű és könnyen, egyből elérhető!), és a hiányos audió. Az animációk sem olyan jók, és a hangeffektekből is kevés van.

Ilyenkor vagyok meglőve az értékeléssel: van potenciál a játékban, de jelenlegi formájában egy félkész háznak tűnik. Van tető a fejünk fölött, de nincsen még rendesen megcsinálva. Ez így ebben a formájában sajnos nem kiváló, és az értékelést is nehéz szívvel adtam rá. Talán idővel ez jó lesz… addig is itt egy interjú a kreatív igazgatóval. Kár, hogy nem lett akkora dobás a játék, mint az interjú…

-V-

Pro:

+ A vizualitás nagyon bejött
+ A történet kiválóan megírták
+ Újrajátszhatóság

Kontra:

– Az audió úgy önmagában kifogásolnivaló
– Ezt a játékot úgy en bloc meg kell tanulni
– Kezelőfelület: echte PC-átirat, a PS4 többet érdemelt volna


Kiadó: Techland Publishing

Fejlesztő: inXile Entertainment

Stílus: CRPG

Megjelenés: 2017. február 28.

Torment: Tides of Numenera

Játékmenet - 5.4
Grafika - 8.1
Történet - 8.6
Zene/Audio - 5.6
Hangulat - 7.7

7.1

Valahol elakadt 1999-ben. Kár érte.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu