Logan – Farkas – Hello Darkness, My Old Friend…

FILMKRITIKA – A sok szempontból újraértelmezett Logan – Farkas a legvéresebb és legsötétebb szuperhősfilm, amelyet valaha is láthattunk. Az USA-ban az első „R” besorolású X-Men film (nálunk 16 éven felüliek nézhetik meg) a végletekig kegyetlen, sőt, időnként sokkoló, de mindenképpen lenyűgöző alkotás. Hugh Jackman – aki utoljára bújik Wolverine bőrébe – öreg, beteg, de mégsem kegyelmez senkinek.

 

Tizenhét év telt el, amióta Hugh Jackman először megjelent a filmvásznon, mint Wolverine az első X-Men filmben. Azóta a rendkívül népszerűvé, igazi filmsztárra vált ausztrál színész kilencszer vállalta el a mutáns Wolverine szerepét – váltakozó sikerű filmekben. Most úgy tűnik, búcsút mond a karakternek, így hát James Mangold rendezővel együttműködve apait-anyait beleadtak, hogy a disztópikus világban játszódó szuperhőstörténet egyszerre bizonyuljon szórakoztatónak, megrázónak és bizonyos tekintetben nagyon is aktuálisnak.

Nem vicceltek

Vajon mit jelent a Logan – Farkas esetében az R-rating? A PG-13-as besorolás az X-Men filmek esetében mindig is visszafogta a rendezőket abban a tekintetben, hogy a filmvásznon mennyi erőszakos halált tudtak megjeleníteni. Pedig Logan pengéi tényleg irtózatos sebeket okozhatnak az emberi testnek, de ezt eddig nem szabadott megmutatni: a vérengzést, a csonkolásokat kitakarták, a Wolverine által lemészárolt földre hulló halottakat mindig „jótékonyan” eltakarták a nézők elől.

Ennek a visszafogottságnak most vége – még hozzá nem is akárhogyan. A Logan, az első „R-rated” Rozsomák-film nem csak nyíltan mutatja be, mire képesek a vérengző fenevad szuperhős karmai, hanem kifejezetten rá is fókuszál ezekre a kivégzésekre, csonkolásokra, végtagok levágására, fejek átszúrására. A film kiadójának: a Fox vezetői nem titkoltan a hasonlóan kegyetlen jeleneteket bemutató Deadpool sikerére apellálva engedélyezték James Mangold rendezőnek (aki a 2013-as Wolverine-en is dolgozott), hogy ne kíméljék Logant és ő se fogja vissza magát, amikor az erőszakról van szó. Ez a keserű, idősebb Logan pedig nemcsak igazi vérengző fenevaddá válik, amikor szükség van rá, hanem időként ízeseket is káromkodik (egy „fuck”-al nyit a film első képsoraiban) – illetve egyfajta „kacsintásként” egy rövid szempillantásra egy meztelen női mellet láthatunk, amikor Logan a limuzinjában sofőrként fiatal, gazdag lányokat szállít, akik kissé felöntöttek a garatra.

A mutánsoknak annyi?

Bizony, ebben a 2029-ben játszódó, sötét világképet ábrázoló filmben Logan (Hugh Jackman) egyszerű sofőr, akinek „vállalkozása” arról szól, hogy egy szép nagy limuzinban szállítja a gazdagabb ügyfeleket. Míg az X-Men filmek alapmotívuma volt, hogy mutánsok születését, sorsát mutatta be, addig erre a korszakra a mutánsokat gyakorlatilag mind levadászták, kipusztították – legalábbis a film elején úgy tűnik. Hősünk, Rozsomák, aki saját akarata ellenére is hatalmas hírnevet szerzett magának a világot megmentő akcióival az évek során, most Dél-Texasban, a mexikói határ közelében, szinte bujdokolva éli csendes, visszafogott életét, mint magánvállalkozó limuzin-sofőr.

Nem keres egyébként rosszul ezzel az új hivatással, viszont mégis elég nyomorúságosan él egy ipari területen a Caliban nevű albínó mutánssal (Stephen Merchant) és az öreg barátjával és mentorával, Charles Xavierrel (Patrick Stewart). A tolókocsiban ülő, 93 éves professzorhoz nem volt kegyes a sors: az időskori demencia egy formája elhatalmasodott rajta, és amikor „elszáll az agya”, akkor gyilkos hullámokat bocsát ki, amelyet Logan csak azzal tud befolyásolni, hogy az öreg X professzort folyamatosan gyógyszerrel pumpálja.

Nem túl vidám életforma, de legalább nyugalmas, amelyet azonban egy csapásra szertefoszlat Laura (Dafne Keen) érkezése, aki kezéből ugyanolyan adamantium pengék jönnek elő és ugyanúgy használja is őket, mint Logan. Rozsomáknak nincs mást választása, mint hogy a lánnyal és az öreg Xavier professzorral menekülőre fogják: a limuzinnal útra kelnek, hogy megtalálják az „Édent”, amely valahol Észak Dakotában van – bár Logan erősen kételkedik a menedék létezésében. És hogy kik számára menedék ez az Éden? A új mutánsgeneráció gyerekekből tevődik össze, akiket egy gátlástalan cég „tenyésztett” ki a hadsereg számára, hogy szuperkatonává képezzék ki őket.

A kulcsszó: realizmus

A Logan nem csak az erőszakos halálnemek, csonkolások ábrázolása terén sokkal realisztikusabb, hanem a napjainkban szuperhős-, vagy akciófilmekre jellemző egyszerre grandiózus és agyonvagdosott akciójelenetek (melynek igazi negatív példája A kaptár – utolsó fejezet, ahol a vágásokat már az élvezhetetlenség szintjén tolták túl) szintén hiányoznak belőle.

Emellett a néző most folyamatosan, sokkal közelebbről látja az akciót, a távoli svenkek, a hatalmas tereket bemutató látványos helyszínek, robbanások erre a filmre nem jellemzők – a Logan sokkal inkább „földhözragadtabb”, méghozzá a szó minden értelmében. Ebben a tekintetben inkább beszélhetünk egy gyors vágások nélküli Bourne-filmről, mint egy szuperhős moziról.

Az akciójeleneteknél emellett a professzionális koreográfia, a küzdelem realisztikus ábrázolása sokkal nagyobb szerepet kapott, mint az utólagos vágások és filmes effektusok. Ez jobban is passzol a Hugh Jackman által megjelenített Wolverine-hez, tökéletesen tükrözi a karakter elszánt és kegyetlen harcmodorát.

Emellett ebben a road movie történeti vázra épülő filmben az akció jóval szervesebb része a történetnek és nem olyan jól megkülönböztethető, grandiózus küzdelmeket bemutató, a filmet szétdaraboló jeleneteket láthatunk, mint amelyek például legutóbb az Amerika kapitány Polgárháborút jellemezték. Ebben a tekintetben a Logan egy másik akcióra koncentráló road movie-ra, a Mad Max: A harag útjára emlékeztet.

A mutáns test alatt emberi szív dobog

Bár az akció, illetve maga Rozsomák is elképesztően kegyetlen, ugyanakkor olyan emberiességet, emberi kapcsolatokat bemutató témákat is feszeget a film, amely egyaránt erősíti az erőszak realizmusát, ugyanakkor film egészét is. A történet egyik központi témája Logan és Charles Xavier professzor ellentmondásos, ugyanakkor megrázó barátsága. Bár egymásra vannak utalva, de nincsenek túl jóban: folyamatosan veszekednek, káromkodnak egymással, és bár Logan egyértelműen, mélyen kötődik egykori mentorához, ugyanakkor gyakran durván és morózusan viselkedik az öregemberrel. Az apa-fiú motívum természetesen finoman meghúzódik ebben a nagyon jól bemutatott, sajátos barátságban és Hugh Jackman ebben a szerepben is hatalmasat alakít.

Jackman mellett szédületes a 76 éves Patrick Stewart is, mint a tényleges koránál 17 évvel idősebb, élete végén járó X professzor, aki az említett időskori demenciája, traumái és rohamai mellett érzelmileg szinte megszállottan kötődni kezd a mutáns kislányhoz, Laurához. Reszkető, aggódó nagyapa, akiből időnként előjön egykori irányító, vezető énje – pedig már arra sem képes, hogy egyedül eljusson a WC-re Logan segítsége nélkül. James Mangold és a forgatókönyvíró munkatársai nagyon eltalálták ennek az egykor hatalmas elmének személyes, emberi tragédiáját, illetve azt, hogy a kora réven milyen mélyre süllyedt.

Mindeközben Logan és Xavier utálják saját gyengeségeiket és azt is, hogy ennyire egymásra vannak utalva, mégis egyfajta „családot” alkotnak, a múltjuknak és a jelenüknek köszönhetően egyaránt.

Amikor 11 éves Laura csatlakozik hozzájuk, kapcsolata ezzel a két férfivel éppúgy a történet kulcskonfliktusa lesz. Wolverine tényleges apafigurává válik (a génjei révén tulajdonképpen tényleg Laura apja), Xavier nagyapa, mindeközben pedig Laura teljesen elvadult, önfejű viselkedése egyfajta lenyomata Logan fiatal korszakának.

Soha ne nézz vissza?

A Logan nemcsak önmagában véve egy olyan bestseller film, amely szakít a szuperhős filmek múltjával, hanem a szatirikusabb, mégis sok szempontból hasonló Deadpool után akár trenddé is válhat a szuperhős filmek, illetve a Marvel és DC produkciók sorában. Bár személy szerint én is szeretem a szokásos szuperhős mozikat, a Logan mégis megmutatta, hogy mennyire mélyre lehet még – más eszközökkel – ásni a zsáner által felkínált lehetőségekben, ha azt más módon közelítjük meg. Bizonyos tekintetben a Logan szétszedte darabjaira a modern szuperhős film műfaját, amelyet aztán hagyományos módszerekkel nagyon nehéz lesz ismét összerakni.

-BadSector-

Logan - Farkas

Rendezés - 8.6
Színészek - 9.1
Történet - 8.4
Látvány/audió - 7.6
Hangulat - 9.2

8.6

KIVÁLÓ

A Logan nemcsak önmagában véve egy olyan bestseller film, amely szakít a szuperhős filmek múltjával, hanem a szatirikusabb, mégis sok szempontból hasonló Deadpool után akár trenddé is válhat a szuperhős filmek, illetve a Marvel és DC produkciók sorában. Bár személy szerint én is szeretem a szokásos szuperhős mozikat, a Logan mégis megmutatta, hogy mennyire mélyre lehet még – más eszközökkel – ásni a zsáner által felkínált lehetőségekben, ha azt más módon közelítjük meg. Bizonyos tekintetben a Logan szétszedte darabjaira a modern szuperhős film műfaját, amelyet aztán hagyományos módszerekkel nagyon nehéz lesz ismét összerakni.

User Rating: 4.3 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu