TESZT – Ha van valami, amit tényleg telitalálat a Tom Clancy’s Ghost Recon: Wildlands-ban, akkor az a címe. Ebben a játékban tényleg már csak „szellemként” lebeg az, ami egykor még élvezetessé tette az open world műfajt. Ebből a játékból hiányzik mindaz, ami egyedivé tenné: stílus, karakter, történet, főhősök – egyáltalán BÁRMI, amely megkülönböztetné a tengernyi egyéb open world címtől. Ehhez még adjuk hozzá az összes többi hibát, amit a Ubisoft játékoként elkövetett korábbi open world címeiben. Úgy látszik, ettől a műfajtól egyszerűen képtelen a francia cég megszabadulni – legalább egyetlen AAA játék erejéig.

Tessék, már a cikkem elején elárultam a véleményemet – ahelyett, hogy szép lassan, bekezdésről bekezdésre építeném fel, ahogy egyébként szoktam! Igen, tudom, várnom kellett volna a konklúzióval, de ezúttal mégis arra kérlek, a Tom Clancy’s Ghost Recon: Wildlands iránti kíváncsiságtól vezérelt olvasó, hogy olvasd végig az irományomat, hogy megértsd, mitől lett ennyire középszerű ez az egyébként rendkívül ígéretesnek indult Ubisoft cím.

“We are the nobodies / Wanna be somebodies” (Marlyn Manson – The Nobodies)

Először is rögtön tisztázni szeretném, hogy nem tartozom a „Ubi haterek” táborába, akik zsigerből utálnak és becsmérelnek minden Ubisoft címet, épp ellenkezőleg. Még ma is úgy gondolom, hogy a 2014-es Assassin’s Creed: Unity hibái ellenére is egy remek cím volt , az Assassin’s Creed: Syndicate pedig úgyszintén emelte a sorozat nívóját 2015-ben, de a 2016-os ősemberes Far Cry Primalt is igazán élveztem – hogy csak pár remek Ubisoft címet említsek.

Vajon milyen tulajdonságot tudunk kapásból kiemelni ezekből a címekből, amely a Tom Clancy’s Ghost Recon: Wildlands-ból egyértelműen hiányzik? Nos, egyértelműen a nívósabb történet és valamilyen többé-kevésbé szerethető főszereplő és érdekes karakterek. Sajnos a Wildlands ezen a téren kapásból megbicsaklik: dögunalmas, klisés történettel van dolgunk, menthetetlenül semmilyen főszereplővel (akit a játék elején te magad gyártasz, de azért valami gagyi háttértörténetet csak-csak hozzáerőltetett a Ubisoft). Ha most kapásból fel kellene mutatni egy ellenpéldát egy ilyen kommandós, egzotikus környezetben játszódó katonai játékhoz, akkor mindjárt itt van Big Boss a 2015-ös Metal Gear Solid V-ből,  amely még úgy is leiskolázza minden téren a Ubisoft üdvöskéjét, hogy egyébként a retardált Konami mindent megtett, hogy tönkrevágja Hideo Kojima mestermunkáját.

Ha már a játékban szereplő karaktereknél tartunk, a többi sem sokkal jobb: Karen Bowman, a Bolíviában már régóta beépült CIA ügynöknő a helikopterben ücsörögve annyira klisés és lapos párbeszédet folytat Mr. Dögunalom hősünkkel a játék elején, hogy komolyan azon filóztam, hogy én akkor köszönöm szépen, ezt most lekapcsolom és valami izgalmasabb tevékenység után nézek, például kimegyek a kertünkbe és nézem, ahogy nő a fű.

A főgonosszal látszik, hogy kicsit igyekeztek a fejlesztők: legalább jó helyről loptak, ugyanis el Sueño feltűnően hasonlít Marlon Brandóra az Apokalipszis most-ból. Az el Sueño-ós intró tényleg odavágott, és a karaktere is jól ki van találva, kár, hogy a jellegtelen, klisés történetben annyira keveset használták fel, hogy gyorsan el fogunk feledkezni róla is.

No de a történetről még alig írtam, ejnye. A játék eseményei Bolíviában játszódnak, 2019 júliusában. Az országban a hatalmat szinte már teljesen átvette a Santa Blanca nevű bűnszervezet, amelyik korábban csak egy kisebb mexikói drogkartell volt, de akkora befolyásra tett szert, hogy az ország szinte drogállammá nőtte ki magát a virágzó kokainkereskedelemnek hála. Ez egyre kevésbé tetszik az USA-nak lévén a Santa Blanca hatalma már Bolívia határait is átlépi. Az utolsó csepp a pohárban, amikor a kartell az amerikai nagykövetséget trafálja telibe, illetve elfogják, megkínozzák és egy fejlövéssel kivégzik Ricardo Ricky Sandoval DEA ügynököt. Így hát mi mást is tenne az amerikai hadsereg, minthogy elindítja a „Királygyilkos hadműveletet”, amely a CIA, a DEA és a JSOC szervezetek közös munkája. Ne tessék túl bonyolult dologra gondolni: annyi az egész, hogy odaküldenek négy kommandóst: Nomádot (akit mi alakítunk), Midászt, Holtot és Weavert, hogy elkenjük a drogkartell száját.

A sztorit tényleg csak úgy odakenték a játék mellé, hogy legyen neki olyanja is, hemzsegnek benne a B filmeket idéző karakterek, a rettenetes párbeszédek, a sablonhegyek. Komolyan, ez még a The Divisionhöz képest is mélyrepülés.

Bolíviai techdemo

Hogy a pozitívumokat is említsük: a Ghost Recon: Wildlands grafikája tényleg szép. Persze, azért például a Horizon Zero Dawnnal  köszönőviszonyban sincs, például hiába vagy szép, Bolívia, „legalább nekem szép”, de amikor azért bőségesen találkozunk grafikai hibákkal, bugokkal, glitchekkel, akkor nem fogunk elismerően csettinteni. Ettől függetlenül az egzotikus, remek színekkel, környezeti elemeket felhasználó Bolívia felett repülni, vagy az úttalan útjain különféle járgányokkal hasítani kétségtelenül impozáns vizuális élmény.

Sajnos ahogy a felszín mögé nézünk, rögtön látni fogjuk, hogy mennyire üres és mesterséges ez az egyébként tényleg látványos játékuniverzum. A bolíviai utakon járkáló civilek például a lemmingsek értelmi színvonalát képesek csak bemutatni, ahogy nem különösebben zavarja őket miközben a kartell éppen háborút folytat ellenünk. Időnként azért picit megijednek, de a legtöbbször inkább komótosan tovább tipegnek, haladjunk, kérem, nincs itt semmi látnivaló.

Olyan játékokban, mint például a Just Cause 3,  azért nem zavaró az ilyesmi, mert abban az egzotikus banánköztársaságban az egész játék saját maga paródiája, viszont a Wildlands annyira komoly, mint egy vakbélgyulladás.

„Same Shit” hadművelet

A semmilyen történet és a szép, de nem túl realisztikus környezet mellett az önismétlő küldetések révén sem fogjuk még évekig emlegetni a Wildlands-ot. Ahogy minden egyes fantáziátlan open world címben, itt is provinciáról provinciára haladunk és egyik arctalan kartell főnököt és bandáját intézzük el a másik után. A játék 20-30 órájában legfeljebb azon a kérdésen fogunk majd filózni, miközben újra és újra ugyanazt a fantáziátlan küldetést toljuk, hogy: „vajon mennyi mesterlövészt generáltak erre a pályára?”, meg: „ezt a célpontot most akkor élve kell elfognom, vagy le kell lőnöm?”

Talán mondanom sem kell, hogy az AI sem egy oroszlán. Ellenségeink mind-mind szellemi fogyatékosok: nem egyszer fordul elő, hogy miközben a bázis egyik fele őrülten keresi embereinket, a másik fele békésen ácsorogva sütteti a buksiját a bolíviai napon.

Komolyan, nem gondoltam volna, hogy ezt egyszer még leírom, de ettől még a másik Ubisoft cím, a The Division küldetései is fényévekre vannak, legalább ott igyekeztek a fejlesztők, hogy egy-két epikusabb csatát és érdekesebb helyszínt is megjelenítsenek.

A Ghost Recon Bolíviája azonban nem több egymást ismétlő kisvárosrészeknél és fogolytáboroknál, amelyek szinte semmiben sem különböznek egymástól. Hiába szép tehát a környezet, ha ennyire sivár, élettelen és önismétlő.

Grand Theft Wildlands

A hatalmas térkép egyik hátulütője, hogy iszonyatos mennyiséget kell közlekedni A pontból B-be. Minden egyes küldetés előtt szűk, kanyargós hegyi utakon kell autóznunk a különféle helyi járgányokkal, amelyeket a Grand Theft Auto módjára rabolhatunk el a helyi lakosságtól.

No és a fizika? Hát az bizony olyan, mintha Grand Theft Auto: San Andreas-ba mentünk volna vissza időutazással, komolyan, ennél még az első Watch Dogs járműveinek fizikája is jobb volt, de mondjuk helikopterezni sem sokkal jobb élmény.

És akkor még a helyenként borzalmas kameranézetekeről nem is beszéltem, amelyek képtelenek tisztességesen követni járgányainkat a hegyi utakon. A játék minden egyes GTA aspektusa olyan, mintha legalább tíz évet időutaztam volna vissza valami őskövület GTA-klónnal. Nem így kellene nosztalgiázni, drága Ubisoft…

Zárjuk már be ezt az open world mizériát!

Nagyon kevés pozitívumot tudnék felhozni erre az újabb lélektelen, összecsapott Ubisoft open world címre. Bolívia megjelenítése tényleg ütős és co-op módban, ha elfelejtjük a béna történetet és a technikai hiányosságokat, akkor jól elszórakozhatunk. Emellett a térkép tényleg hatalmas, kár, hogy élettel már sikerült feltölteni.

Ez az a pont, ahol tényleg azt mondom, hogy a Ubisoftnak (meg a többi cégnek is) hanyagolnia kellene most már ezeket a túl rövid fejlesztési időt kapott, összecsapott open world fércmunkákat. Az Assassin’s Creednél bölcsen tette a francia cég, hogy egy időre leálltak a sorozattal, de meg el kellene már gondolkozni azon, hogy egy időre nem engedik ki az open world „szellemét” a palackból, ahogy a legújabb Ghost Reconnal is megtették…

-BadSector-

A játékot a KonzolKirály.hu webáruház bocsátotta rendelkezésünkre!

Kiadó: Ubisoft

Fejlesztő: Ubisoft Paris

Stílus: Open world, taktikai shooter, GTA-clone

Megjelenés: 2017. Március 11.