Vikings: Wolves Of Midgard – Diablo pepitában

TESZT – Valamit másolni bűn, ha rosszul teszi azt valaki. Ha átlagos az eredmény a kópiának, akkor is kell valami, ami maradandóvá teszi a produktumot. A Vikings: Wolves of Midgard esetében nem nagyon tudnék kiemelni olyat, ami miatt évek múltán is sokan emlékezhetnének rá, de mégis, egy korrekt cím lett egy minimálisan is, de eltérő megközelítéssel.

 

A Vikings egy kicsit már ott eltér a Diablo III-tól, hogy öt istenség közül választhatunk, és ettől függően fognak alakulni képességeink, vagy legalábbis egy-két szempontban pluszokban részesülünk. Hogy egy példát is mondjak, Loki például a dupla fegyvert és a gyors támadást preferálja, ezzel szemben pedig a másik véglet Thor, aki „alatt” a puszta erőre építő, kétkezes fegyverek kerülnek az előtérbe. És ne feledjük azt sem, hogy ketten játszhatunk kooperatívan, így azért szórakoztatóbb tud lenni az, ha kombináljuk a harci stílusainkat, hiszen egymást kiegészítve még nagyobb káoszt tudunk az északi harcmezőkön okozni.

Üt, üt, üt, loot

Aki a Blizzard játékát ismeri, nem nagyon kell részleteznem a játékmenetet – ritmikusan ütjük, vágjuk ellenfeleinket, amíg azok el nem múlnak, maguk mögött hagyván egy adag lootot, amiben akár mágikus fegyvereket, felszereléseket is lelhetünk. Mégis milyen a szintlépés? Nem úgy van az, hogy harc közben jajj elértem X millió tapasztalati pontot erősebb lettem jajdejóvagyok, hanem bizony véráldozatot kell hoznunk az oltároknál, és akkor jöhet a választott istenség skillfáján a fejlődés. Ja, és ehhez ne felejtsük el a kombókat hozzáadni. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a sikeres, kivégző mozdulatunk után van egy kis időnk a következő ellenfélhez való mozgáshoz, a jutalmunk pedig a nagyobb mobirtások után értelemszerűen több XP, ez által is díjazva a tehetséges játékosokat.

Ettől függetlenül ne feledkezzünk meg arról a jó öreg gurulásról sem, ami nélkül nem sokáig bírnánk a bossok ellen – egy dungeon crawler nem lenne az az erősebb főfőmuftik és a belőlük hulló loot nélkül!

Természetbeli juttatás, falubéli mulatós

Na, nem kell rögtön a tizennyolcas karikát bepakolni a monitor bal alsó sarkába, hanem itt arra gondolok, hogy a természet rossz hatással lehet ránk. Ha nem figyelünk arra, hogy viking hősünk fázik, akkor bizony lassan, de biztosan megfagy, és ezt csak biztonságos helyszíneken kerülhetjük el. Ez egy kisebb kihívást is ad a játéknak, hiszen nem csak arra kell figyelnünk, hogy miként támadunk, hanem az „állapotunkat” is ellenőrizni kell.

A lead második fele arra utal, hogy a falunkat tuningolni kell – ez lesz a mi központunk, és a fejlesztésnek köszönhetően új képességeket és jobb felszerelést kaphatunk, igaz, előbbi esetében kelleni fog az is, hogy azt a szintet elérjük. Mivel is tuningoljuk a falut? Egyszerű: vas, fa, és arany forgatja itt a világ kerekeit, és mivel ezeket gyakran ejtik a mezei rosszfiúk is, nem lesz belőlük hiány, hát még úgy nem, hogy a környezetünkből szerezzük be őket – értelemszerűen a favágás jó megoldás lehet, és így tovább. Ha esetleg nem vagyunk olyan békések, vikingekhez méltóan más falukat is betámadhatunk, és ha sikeresen leigázzuk a helyszínt, vagy egy nagy összeget kapunk, vagy minden ottjártunkkor fizetnek minket. (Védelmi pénz, lol.)

Hah

A mellékküldetések fárasztóan unalmasak. Itt elfogyott a fejlesztők kraftja. Öljél meg X ellenséget, hogy erőforrásokhoz juss. Nem is emlékszem arra, hogy bármiféle eltérés lett volna ezekben. Ja, és korábban mondtam ugye, hogy ketten is játszhatunk. Na most, értelemszerűen a helyi multiban lenne potenciál, nem? Nos… ezt sikerült úgy en bloc KIHAGYNI a játékból. Ennyire nehéz lenne olyan multit készíteni, ami a műfajból adódóan illene a Vikingbe? Hiába humoros a játék itt-ott, hiába korrekt többnyire a játékmenet, de bakker, ez egy oltári nagy kihagyott ziccer…

Hack and slasheseknek jó vétel

A Games Farm elérhette volna, hogy kiváló, nyolc pontos értékelésével remek elismerésben részesüljön, de az, hogy a mellékküldetések és a helyi multik lehúzzák, így csak egy hetest kaphat. Jó ez, de érződik valahol a hiány. Ismétlődő térképektől kezdve a nem nagyon újítani merő játékmenetig és a néhol mintha hibázó AI-ig, a Vikings: Wolves of Midgard egy echte Diablo klón, de legalább nem a rosszabbik fajtából.

-V-

A játékot a KonzolKirály.hu webáruház bocsátotta rendelkezésünkre!

konzolk2

Pro:

+ Alapjaiban véve hozza azt, amit egy Diablo-klóntól elvárhatunk
+ …és itt-ott még túl is tesz rajta (környezeti hatások, falufejlesztés)
+ Nem egy száraz játék, van benne egy kis humor is

Kontra:

– Hol van a helyi multiplayer!?
– A mellékküldetések fárasztóan unalmasak lettek
– A mesterséges intelligencia nem tökéletes


Kiadó: Calypso Media

Fejlesztő: Games Farm

Stílus: Dungeon crawler, nyílt világú akció-RPG

Megjelenés: 2017. március 24.

Vikings: Wolves Of Midgard

Játékmenet - 6
Grafika - 7.4
Történet - 7.6
Zene/Audio - 8
Hangulat - 7

7.2

Diablo vikingekkel. Kár, hogy nem teljes az élmény...

User Rating: 4.2 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu