PS4 Pro 4K Gaming – Szemmel látható a különbség?

VÉLEMÉNY – A 2016-os PlayStation Meeting után megjelent vállaim felett egy kis angyal és maga az ördög. Démonkoma folyamatosan győzködött arról, hogy ez bizony kelleni fog nekem, hiszen a 4K gaming rejti a jövőt, míg jóságos kis társa pénztárcám érdekében épp az ellenkezőjét suttogta fülembe. 

 

Természetesen ahogy az lenni szokott engedtem a kísértésnek. Fogcsikorgatva beruháztam egy 4K TV-be, majd december végén hazavittem talán akkor Magyarországon kapható utolsó PlayStation 4 Pro-k egyikét. Azóta jó pár játékot végigvittem, leteszteltem és döntésemet nem bántam meg. Még így se, hogy eddig csak olyan címeket tudtam pörgetni, melyek utólag kapták meg a PS4 Pro, HDR támogatást. Róluk fogok most néhány sort írni, melyekben megosztom tapasztalataimat veletek.

Eldöntöttem, hogy nem fogok nagyon szakzsargonba belemenni, inkább igyekeztem olyan dolgokról írni, melyek első benyomásra fogalmazódtak meg bennem. Megjegyezném, elég meglepő eredmények születtek. Kezdjük is a sort a tavalyi év és egyben a mostani generáció legjobb játékával, mely Nathan Drake utolsó kalandját foglalja magában.

És, hogy el ne feledkezzünk az animációkról: bár az ökölharcok animációja elsőrangúak, és az úszásé és mászáse is káprázatosan élethűre sikeredett.

Uncharted 4 – A Thief’s End 

Az UC4-nek alapból is olyan grafikája van, melyet nagyon nehéz túlszárnyalni. Viszont a tuninggal kapcsolatban elég vegyes érzéseim támadtak.  Játék közben nem nagyon vettem észre a támogatás nyújtotta lehetőségeket. Talán két esetet tudnék felsorolni, melyek szinte alig emelkednek ki a sorból. Az első volt maga a fényeffekt megjelenítése. Itt valójában jobban lehetett érezni, hogy bizony 4K-ban jóval szélesebb a skála.

Viszont azoknál az átvezető videóknál, ahol közelről mutatják a szereplők arcát, a látvány földbedöngölő. De ha ez még nem lenne elég, a TV-m Deep Color funkciójának köszönhetően sokkal mélyebb színeket tudtam beállítani, mint elődjén. Igaz eltartott egy darabig amíg összehoztam, de nem bántam meg a rászánt időt. Összegezve nem írom azt, hogy olyan volt mintha eddig egy másik Uncharteddel játszottam volna, de ahogy feljebb is említettem nagyon figyelve észrevehető a különbség.

The Last of Us Remastered és a Left Behind 

Ha már Naughty Dog címmel kezdtem, akkor azzal is folytatom. Nem véletlenül, hiszen Joel és Ellie kalandjára már bátran tudom álltani hogy alaposan látszik a különbség. Persze amúgy se csúnya címről beszélünk, de a patch után valami még szebb jött létre. Persze ez csak azután következett be, miután az 1.07 patch javítva lett az 1.08-al, ugyanis elsőnek nem úgy sikerült a frissítés ahogy kellett volna. Csúnyák voltak az árnyékok, 4K beállítás mellett a framerate pedig össze vissza ugrált.

Ezt korrigálták, melynek következményeképp olyan minőséget kaptunk, melynek hála az egyik legjobb olyan cím lett, amin a legjobban látható az utólagos vizuális varázslás hatása. Minden részletén látszik a virtuális varázslás hatása. Szebbek lettek a fák, az árnyékok már tökéletesebbek nem is lehetnének. A karakterek közelről pedig jóval élettel telibbek, mint korábban. Arcukon sokkal jobban lehet látni a pírt, hidegben pedig a leheletüket.

A történet szerint a koronaherceget Noctis-t irányítjuk, aki három jó barátjával vállvetve igyekszik esküvőjére, hogy elvegye feleségül Lunát, amikor a gonosz Nifelheim birodalom lerohanja szeretett városát, Insomiát.

Final Fantasy XV 

De hogy ne csak a jókat soroljam, itt van példának okáért a Square-Enix kasszarobbantó alkotása. Megint egy olyan címről beszélek, melynek látványvilága az egekig magasztaltak, amit meg is értek, viszont a PS4 Pro-hoz fejlesztett skálázó csomag nem teszi a dolgát. Olyan, mintha szinte nem is létezne.

Oké, persze 1080p 60fps beállítás javasolt a harcok folyékonysága miatt, de ezen kívül nem lehet sokat érzékelni belőle. Ennél egy picit többet vártam volna, de most elnézem nekik, mivel gondolom a széria legújabb darabjának fejlesztése közben, (meg még talán most is) nem a 4K-ra való csinosítgatással voltak/vannak elfoglalva, hanem inkább Noctis kalandjának tökéletesítésén.

Middle Earth-Shadow of Mordor 

A Mordor legsötétebb és orkokkal teli területein játszódó akció RPG szintén olyat mutat PS4 Pro-n 4K gaming beállításokkal, mely szintén megérdemli az elismerést. Megnőtt a látótávolság, élesebbek lettek a textúrák. Ezekre még rátesz a stabil képfrissítés (ami nem csökken sűrűbb harcok közepette sem) és a jóval szebb, tisztább, élénkebb kép.

Már több mint kétéves a játék, ezért fene se gondolta volna, hogy a Warner és a Monolith úgy döntenek elhozzák a PC-s fullos beállításainak lehetőségét PS4 Pro-ra. Jól döntöttek. Nagyon is, hiszen a Shadow of Mordor csak úgy, mint a Last of Us, szemmel láthatóan PS4-es változatánál jobban csillog.

A Kentben található Port Lympne rezervátumban fognak a Vissza a vadonba program céljából elhelyezni néhány Bravia X90C 4K Ultra HD tv-ket a gyűrűsfarkú makik és langurok ketrecében.

A Ps4 Pro és a 4K gaming jövője 

A felsorolásból nagyon sok olyan cím kimaradt melyek már rég megkapták a javításokat, viszont nekem ezeket volt alkalmam végigvinni a cirka két hónap alatt. De vajon mindezek után merre tovább? Erre választ fog adni a március elején megjelenő Horizon: Zero Dawn, amit már szándékosan az erősebb Sony konzol hardveréhez igazítottak.

Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy itt már szemmel láthatólag jóval szebb látványvilág fog elénk tárulni, mivel a képminőség nem utólag lesz felskálázva. Ide sorolnám még a Mass Effect Andromédát és a többi készülőfélben lévő PlayStation 4 only játékot. God of War, Spider-Man, Days Gone, The Last of Us Part 2, Death Stranding, Crash Bandicoot N-Sane Trilogy, Uncharted-The Lost Legacy.

Így elsőre véleményem szerint nem kevés kitűnő cím elé nézünk. Ezek közül pedig az utóbbi kettő idén 100%, hogy megjelenik. Ki tudja milyen még be nem jelentett meglepetéssel fog szolgálni nekünk idén a japán vállalat. A felsorolással csak arra akartam kilyukadni, hogy a házon belül készült játékok biztos teljes kihasználtságot fognak követelni az erősebb konzoltól.

Ez meddig fog tartani? Lehet spekulálni 2-3 éven, de ezt úgyse mi fogjuk eldönteni. Arról, hogy vajon érdemes-e váltani, inkább győződjön meg mindenki saját maga. Én nem bántam meg. Már csak azért se, mert beindulásnál a PS4 Pro hűtése elég halk marad, így nem ad ki olyan hangokat mintha beindulna egy repülőgép turbina.

-Parzifal-

Spread the love
Avatar photo
Parzifal is an avid gamer who plays all kinds of games, but his favorites are classic RPGs. He has played games since the early 90''s.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu