David Hasselhoff a veszteségeit siratja

MOZI HÍREK – Máig azon kesereg David Hasselhoff, hogy lehetett volna Superman és Indiana Jones is, de lemaradt ezekről az álomszerepekről. „Azt mondta az ügynököm, ha elvállalod Superman szerepét, életed végéig Superman maradsz, és visszamondta a nevemben – mesélte a Baywatch című sorozat egykori sztárja az Access Hollywoodnak. – Máig bánom, hogy hallgattam rá. Pedig készültem, gyúrtam meg ittam a fehérjeturmixokat, mert sovány gyerek voltam szuperhősnek. Akárcsak Christopher Reeve, aki végül megkapta. De Chrisre nem haragszom, nagyszerű srác volt, úgyhogy örülök, hogy ő lett Superman.”

Hasselhoff másik nagy bánata, hogy nem ő lett Indiana Jones: „Én is versenyben voltam, de Spielberg azt mondta, hogy neki az a másik srác kell a Csillagok háborújából, úgyhogy Harrison Ford lett a frigyláda fosztogatója”.

A korosodó színész azt is lárulta, hogy egyszer belezúgott Anne Hathaway-be, és talán lett is volna nála esélye, de ő éppen nős volt. „Szomszédos stúdiókban forgattunk, és átvittem hozzá a lányaimat. Nagyon aranyos volt és végig flörtölt velem. Nem tudtam vele betelni.”

Hasselhoff visszatér hajdani dicsősége színterére: ő is szerepel a Baywatch nagyszabású moziváltozatában, akárcsak a sorozat másik nagy sztárja, Pamela Anderson. A főszerepekben Dwayne Johnson, Zac Efron, Priyanka Chopra és Alessandra Daddarioláthatók.

(Baywatch – hazai bemutató: 2017. július 13.)

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu