TESZT – Fenébe az Unreal Engine 4-gyel, menjünk vissza 1996-ba! Ezt gondolta a Pixel Titans, akik játékát a Devolver felkarolta, és így – egyfajta szürke eminenciásként – megjelent napjaink címei között egy direkt régies kinézettel, játékmenettel, és ez jól áll neki…

Shotgun. Gépfegyver. Railgun. Kicsit idétlen, de mégis szerencsés időzítéssel a Quake II PS1-es portjával próbáltam magamba életet lehelni a Sniper Ghost Warrior 3 után (I never asked for this, és ezt lehet többféleképpen értelmezni…), és ezek után a STRAFE nem tűnt nagy ugrásnak, hiszen elvégre az id Software (illetve pontosítok: Sony konzolon a Hammerhead…) munkássága pontosan azt az érzést hozta, ami elvárható tőle.

– dúm –

Ez a múltbeli érzés jogos: tavaly a DOOM is a régies megközelítéssel tarolt, bár a grafika – ami mögött az id Tech 6 állt – modern maradt. Ezzel szemben a STRAFE már a vizualitással is 1996-ba gurult vissza. Ilyenkor vagyok meglőve (nem baj, a bal karom leszakad már így is, de ugye ez senkit sem érdekel): hogyan értékelem a grafikát? Maradjunk annyiban, hogy jó. Azt hozza, amit kell, máshogy ezt nem lehet, vagy inkább nem is szabad értékelni – az Icarus űrállomás, amit procedurálisan generál be a játék, biccentve egyet a No Man’s Sky felé, izgalmakat tartogat rendesen… mint például azt, hogy túléljük-e a rosszul időzített újratöltést?

Iiiigen, ez bizony fontos eleme a STRAFE-nek: megfontoltságot követel, és emiatt az általam már amúgy is megszokásból mindig újratöltött fegyvereket mindig úgy töltöttem újra, hogy ne legyen ebből később problémám. Aztán jöhet a vérontás: jó kis pártszín színesíti a pályák jelentős részét, miközben akár a titkok keresése is hozhatja azt az id Software-hangulatot, amit már a Wolfenstein 3D-ben is érzékelhetett az egyszeri veterán.

– kvék –

Szakadó eső a nyári tűző napsütésben a mesterséges intelligencia igencsak megkérdőjelezhető minősége. Ront a hangulaton, hogy néha konkrétan egy helyben megáll a földönkívüli, amiből néhol eléggé sok tör életünkre. Értem én, hogy a minőséget a mennyiséggel akarták néhol eltakarni, de szerencsére ezért van több helyen is természetbeli lehetőség a mihamarabb esedékes kiiktatásukra – írd és mondd, a sav általi halál kellemes.

Egy kis kanyar a fegyverek felé kötelező: lehet ezeket a fémszeméttel tuningolni, és pajzsot is a pályák során magunkhoz szedhetünk a kis „megállókban” – és valljuk be: kelleni fognak. Nem egyszerű a STRAFE, ami a nevéhez illően jó kis oldalazós, ugrálós tempót igényel a sikerhez. Mondanám-e negatívumnak? Nos… itt meg kellett állnom gondolkodni. Régi akar a játék lenni, és régebben piszok nehéz cuccokat adtak ki a kezeik közül a fejlesztők. Case in point, ami ráadásul 1996-os cím: a Crash Bandicoot 100%-os teljesítése nem egyszerű (és ha benne lett volna az a kivágott pálya, akkor meg pláne!). Úgyhogy maradjunk annyiban, hogy szerintem a nehézség ebben az esetben elfogadható. Azóta könnyebbek lettek a videojátékok, gyakori a checkpoint és az autosave, csak azért, hogy minél többen felkapják az adott terméket.

– wolf –

Az onlinera is rágyúrt a STRAFE. SPEED ZONE a speedrunnereknek, MURDER ZONE a horda módot kedvelőknek, STRAFE ZONE hetente új kihívást keresőknek. A játék élettartama ezzel biztosan megnyúlik, hiszen így az alapjáték végigjátszása után (nem, ezúttal nem linkelek befejezést, mert akkor meg azért lenne leszedve a fejem) így is bőven lehet szórakozni a játékkal, aminek azért a pályatervezése szerintem nem lett a legjobb. (A soundtrack azért üt.)

Úgyhogy van itt egy olyan játék, ami „niche közönségnek szól”, és itt nem az én szavaimat használtam. Mégis, messze elverte a Sniper Ghost Warrior 3 száját, és ha arról nem kellett volna írnom, akkor is örömmel dobtam volna egy 7,5-öt a STRAFE-re. Ha esetleg a pályatervezést jobban kivitelezték volna, illetve esetleg az AI jobb lett volna, akkor 8-as lenne.

A végére egy kínos kérdés: ha oldschool játékmenetet akartak, AKKOR MIÉRT VAN ÚJRATÖLTÉS? (Ezen bukott egy felest.)

-V-

Kiadó: Devolver Digital

Fejlesztő: Pixel Titans

Stílus: Retró FPS

Megjelenés: 2017. május 9.