FILMKRITIKA – 1979-ben Ridley Scott Alienje a mozikba kerülésekor egy csapásra a sci-horror filmek etalonjává vált, többek között hála a film elképesztő hangulatának, az okosan megírt forgatókönyvnek, az igazán horrorisztikus, hátborzongató momentumoknak, a nagyszerű színészi alakításoknak, karaktereknek, no és persze nem utolsósorban Scott zseniális rendezésének. Az Alien de facto a műfaj legjobbika, amelyet valaha is elkészítettek. Tömérdek folytatás, utánérzés próbálta megismételni a megismételhetetlen és hosszú évek után, 2012-ben maga Ridley Scott is a rendezői székbe ült, hogy Prometheus-szal elkészítse az Alien-filmek előtörténetét – kevés Alien-elemmel és halovány sikerrel. Most Scott ismét visszatért, hogy újabb filmjében, az Alien: Covenantban egyszerre folytassa a Prometheus-t, ugyanakkor kőkemény Alien-filmet is rendezzen, a jól ismert xenomorph-al és a műfaj hagyományos elemeivel feltöltve ismét a második részt. Vajon bejött neki ez az ambiciózus projekt?

A legelső Alien és a Blade Runner top 10 örökös kedvence filmjeim között vannak és nekem a Prometheus is bejött (bár azért kevésbé, mint az első két klasszikus). Így tehát az gondolhatnánk, hogy az a géniusz, aki ezeket a klasszikusokat elkészítette, ha keveri az ezekben megtalálható elemeket, akkor igazi apoteózisa lehet munkásságának, nem? Sajnos nem…

Az apa, a fiú, és az android lélek nevében

A film egy elképesztően stílusos – egyszerre hátborzongató, mégis művészi, filozofikus – jelenettel nyit, ahol a frissen megalkotott David (Michael Fassbender), az android kreátorával, „apjával”, Peter Weylanddal (itt egy fiatalabb, nem öregre maszkírozott Guy Pearce alakítja) társalog. A párbeszéd művészetről, David képességeiről, mesterséges intellektusáról, életről és halálról (különösen Waylandéról) szól. A Blade Runner hasonló dialógusai jutnak eszünkbe… Hiába ez a jól eltalált nyitójelenet, a film később alaposan elrugaszkodik tőle.

Visszatérve a jelenbe, egy évtizeddel a Prometheus eseményei után járunk, a Covenant űrhajó fedélzetén, amely 15 fős legénységgel 2000 hibernált kolonistát szállít egy messzi bolygóra, de egy űrbaleset miatt a legénység idő előtt kénytelen felébredni. Az események során egy tragikus fordulat is bekövetkezik, melynek következményeképpen új parancsnoka lesz az űrhajónak Oram (Billy Crudup) személyében.

Michael Fassbender karaktere is az űrhajón szolgál, azonban egy másik android és nem David, hanem egy Walter nevű robot személyében. Bármilyen furcsán is hangzik, de Walter „kedves”, lelkiismeretes android, szöges ellentéte Davidnek. Ez a személyiségbeli ellentét még inkább hangsúlyos lesz, amikor David és Walter találkoznak, és Fassbender elképesztő színészi talentumának hála páratlan élményben lesz részünk, ahogy a két karakter játékát nézzük. Mielőtt azonban idáig elérnénk, egy rettenetesen hosszú felvezető részt kell végignéznünk.

Lassan járj, tovább élsz (aztán úgyis megöl az alien)

Persze, ha érdekes lenne ez a felvezetés, szavunk sem lehetne, de sajnos a film első szakasza unalmas és közhelyes – ez a film egyik legnagyobb problémája. Waltert leszámítva egyik karakter sem elég kidolgozott ahhoz, hogy a legcsekélyebb mértékben is foglalkoztasson a sorsuk. Bár az első Alien filmben is egyszerű „űrkamionosok” alakították a „hét utast”, viszont a nagyszerű párbeszédnek, színészi játéknak, remek rendezésnek, hangulatnak köszönhetően egy csapásra szimpatikussá, egyedivé váltak mindannyian. Itt hiába vannak kétszer annyian, mindegyik figura dögunalmas, a legcsekélyebb mértékben sem szimpatikus – még Daniels sem, akit pedig Katherine Waterson a rendezői utasításoknak megfelelően eléggé izzadságszagúan igyekszik Ripley-hez hasonló karakterként ábrázolni. Az ’79-es Aliennek nagyon fontos eleme volt a tökéletes aránnyal, mesterien kidolgozott felvezető rész, ezt pedig itt Scott – számomra egyébként érthetetlen módon – teljesen elbaltázta.

A film második szakaszában szokás szerint kapnak egy ismeretlen üzenetet, illetve egy gyors kapitányi döntés révén fel akarnak fedezni egy ismeretlen bolygót, leszállnak a bolygó felszínére, ahol aztán igen gyorsan beindulnak az események, fertőznek, támadnak az alienek, elindul a vérengzés. Mivel Scott itt is elég gyorsan „csap bele a lecsóba”, hiába kapjuk meg az egyébként profi iparosmunkával kidolgozott menekülős, kivégzős, belezős, arcra cuppanós jeleneteket, pont az odáig tartó feszültség, hangulati elemek kidolgozása hiányzik, (illetve a szereplők iránt sem nagyon érzünk szimpátiát) így hiába is fogadkozott Ridley Scott, hogy majd mennyire félünk, nálam ez jelentem, elmaradt.

Pedig vérengzésben tényleg nincs hiány – ebben a tekintetben mintha ismét a nyolcvanas, kilencvenes években járnánk. Olyannyira így van, hogy egy-két jelenet nekem kicsit öncélúnak is hatott. Sőt, ez időnként már sutába is átmegy: az egyik lemészárolt karakter feje a vízben forog, lebeg, és Scott ezt a valami „elképesztően” eredeti horrorképet annyira fontosnak tartotta bemutatni, hogy háromszor (!) egymás után láthatjuk, ahogy a leharapott fej pontosan ugyanúgy (!), fennakadt szemekkel körbeforog a vízben. Harmadszor már komolyan mondom, komikusnak éreztem, pedig biztosan nem ez volt a rendezői szándék.

Fassbender mesteri „párosa”

Ugyanakkor, amit el kell ismerni, hogy Michael Fassbender ismét hatalmasat alakított, méghozzá, ahogy korábban írtam, két különböző karaktert is eljátszva, mint az Assassin’s Creed esetében.  Az igazi különbség az, hogy ebben a filmben a Fassbender által alakított két karakternek, Walternek és Davidnek közös jelenetei is lesznek egymással, így személyeségük különbözőségei még inkább feltűnővé válnak.

A vicc az, hogy Fassbender színészi kvalitásai kicsit vissza is ütnek, lévén oly mértékben lejátszik mindenkit a vászonról, illetve karakterei olyannyira érdekesek, hogy minden és mindenki háttérbe szorul: a többi szereplő, dramaturgiai elem, sőt, még az idegenek elleni harcok is. Igen, van utóbbiakból is dögivel, de a központi karakterek David és Walter, illetve közöttük lévő konfliktus, így nem túlzok, ha azt mondom, hogy film maradék része elhomályosul mellettük.

Alien: Konvencionális

Sajnos ezáltal csak még inkább tudatosul bennünk, hogy az Alien: Covenant címe igazából Alien: Konvencionális lehetne, kevés meglepetéssel, kiszámítható jelenetekkel, máshonnan ismerős, lenyúlt elemekkel, történeti panelekkel, fordulatokkal. Ha nem egy Ridley Scott rendezte volna a filmet, akkor még azt mondanám, egynek elmegy, de a Mestertől azért mást vártam.

-BadSector-