FILMKRITIKA – Johnny Depp ötödször is visszatért Jack Sparrow, a Karib-tenger kalózainak egyszerre vicces, laza és legendás kalóza. Ismerős vizeken hajózunk, a Salazar bosszúja ugyanis a legcsekélyebb újítást sem merte bevállalni, az eredeti, agyonhasznált elemek mellett. Az egész film hangulata olyan, mint egy békebeli balatoni nyaralás, ahol már előre tudjuk, mire számíthatunk – nagy meglepetésekre biztosan nem.

A jó öreg Johnny Depp mellett persze más, újabb színészek is megjelennek a fedélzeten. Brenton Thwaites a történet szerint Henry Turnert, Will Turner (Orlando Bloom) és Elizabeth Swann (Keira Knightley) közös gyermekét alakítja. Henry találkozik egy okos és csinos fiatal lánnyal, Miss Carina Smyth-szel (Kaya Scodelario), akinek e tulajdonságai majdnem a vesztét okozzák, lévén boszorkánynak tartják és ki akarják végezni. (Persze családi mozi és a főszereplő lelkem, szóval megússza a kapitális büntetést – gondolom, nem nagy spoiler).

Kettejükhöz rövidesen csatlakozik Jack Sparrow (Johnny Depp) is, hogy közösen keressék meg Poszeidón trident háromágú szigonyát. Ez a mágikus erejű ereklye arra kell, hogy ezzel győzzék le az élőhalott Salazar kapitányt (Javier Bardem) mielőtt teljesen átveszi szintén nem túl jó állapotban lévő legénységével a Karib-tenger felett a hatalmat. A buliba Salazar oldalán még Hector Barbarossa (Geoffrey Rush) is beszáll, továbbá a brit hódítók, zombi cápák (!) és egy valódi boszorkány is szerepelnek a történetben. Most, hogy leírtam a sztorit, azon morfondírozok, hogy milyen jó filmet is lehetett volna csinálni belőle. Kár, hogy ez Joachim Rønning és Espen Sandbergnek nem sikerült…

Johnny és egy hordó rum

Miközben a korábbi filmekben Depp mellett fontos szerepet kaptak a mellékszereplők is, a Salazar bosszújában tényleg minden csak Jack Sparrow-ról szól. Ebben az is közrejátszik, hogy a fiatal Brenton Thwaites-ben nagyjából annyi a karizma és a színészi tehetség, mint a süteményekhez használt olcsó rumaromában a valódi rum. Nem sok.

Kaya Scodelario már biztos többre is lenne képes, minthogy egy szintén elég unalmas Keira Knightley klón legyen, de sajnos a forgatókönyv nem nagyon nyújt neki teret, hogy valami egyebet is megmutasson színészi kvalitásai közül. Aki számomra mégis a legnagyobb csalódást nyújtotta, az az Oscar-díjas Javier Bardem. Nagyjából annyiban kimerül repertoárja (igaz, erről a gyenge forgatókönyv és dialógusok is tehetnek), hogy félelmetes, dühös, és utálja a kalózokat és Jack Sparrow-t. A magyar szinkron kicsit nyögvenyelősen hozta át Bardem akcentusát, ahogy spanyolosan ejti ki állandóan „dzsékszpárróóó”-t, de legalább ezzel sikerült feldobni Bardem meglepően unalmas játékát.

A megfáradt bohóc

Persze a legtöbben talán arra kíváncsiak, milyen maga Depp, mint Jack Sparrow kapitány? Nos, Depp hozta a kötelezőt. Nagyon fáradtan, nagyon unottan, de hozta. Ugyanazokat a százszor eljátszott grimaszait, besztondult arckifejezéseit, túlmozgását láthatjuk – csak éppen mindenben sokkal visszafogottabb stílusban. Tényleg olyan, mint egy cirkuszi előadás megfáradt bohóca, aki ott van, teszi a dolgát, nélküle semmit sem érne az aznap esti előadás, de már ezerszer láttuk ugyanazokat a vicceket tőle és nem képes – meg nem is várják el tőle – hogy valami újdonságot nyújtson.

Depp feladata tényleg annyi volt, hogy a kalóztörténet vicces kalózkapitánya legyen és semmi több, és ezt százszázalékosan unott rutinból, minimális erőfeszítésből hozta is. Legfeljebb azon morfondírozhatott a néző, hogy amikor a történet szerint éppen vedeli a rumot egy üvegből és mattrészeg, akkor vajon tényleg az-e? Szerintem sokan sejtik a választ…

Végül is minden ki lett pipálva…

A vicc az, hogy igazából semmilyen jelentős negatívumot nem lehet felhozni Joachim Rønning és Espen Sandberg (Kon-tiki) filmjére, „mindössze” azt, hogy egysíkú, ugyanazokat a paneleket használja, mint az összes eddigi rész és mindez már ötödszörre nagyon unalmas. Mert, rendben, eddig sem rágtuk le a tíz körmünket Orlando Bloom és Keira Knightley ötvenes éveket idéző love story-ján, de legalább Johnny Depp ökörködésének hála még az is az újdonság erejével hatott. Itt viszont semmi sem menti meg azt a második generációs giccsparádét, amelyet a 2.0 ifjú hősszerelmeseink levágnak a régi kalózok és az új Javier Bardem mellett.

Végső soron tehát egy megfáradt Johnny Depp unottan eljátssza a százszor kipipált szerepet egy olyan sorozatban, amelyben már tényleg nem nagyon lehet újat mondani, és az alkotók még csak meg sem próbálták. Persze, van látvány, élőhalott kalózok, zombicápa és egyebek, de ezek a kellékek sem tudják megmenteni az ötödik Karib-tenger kalózait a mérhetetlen unalomtól.

-BadSector-